2022-ben a Petőfi Kulturális Ügynökség pályázatot hirdetett fiatal népzenészek számára. Ennek keretében a nyertesek ösztöndíjasként tanulhattak és tanulhatnak az amerikai East Tennesse State University és a Morehead State University népzenei tanszékén. Az ösztöndíjprogram keretében érkezett Magyarországra Raymond McLain, aki egész munkásságát az amerikai népzene tanulmányozásának, a hagyományok továbbörökítésének szentelte. A budapesti workshop koncerttel zárult a Magyar Zene Házában, itt találkoztunk a Ferenczi Györggyel, a képzés egyik szervezőjével.
Azt gondolhatnánk, hogy a magyar népzenészek mindent tudnak...
Ez így is van, a saját népzenéjükről valóban mindent tudnak. A workshop célja nem is az volt, hogy muzsikálni tanítsuk meg őket, hanem a 21. századi színpadi követelményeket ismertessük meg, sajátíttassuk el, mert azokról viszont nem tudunk eleget. Vannak, akik a színpadi lét titkait nálunk sokkal jobban ismerik, mert olyan kemény környezetben, olyan nagyon erős konkurenciával kell megküzdeniük. Ilyen hely az Egyesült Államok, ahol a világ legprofibb színpadra állítási technikái léteznek. A mi workshopvezetőnk – és az együttese – ennek a részese. Tehát volt mit tanulnunk Raymond McLain professzortól, a Morehead State University és az East Tennessee State University nyugalmazott tanszékvezetőjétől, a bluegrass neves mesterétől, aki ráadásul ma is az amerikai népzenei élet egyik meghatározó alakja.
Nézzük, mi mindennel foglalkoztak a workshop során. Előadást hallottak a részvevők az amerikai zeneipar múltjáról és jelenéről. Aki csak tanulmányútra kívánkozik, annak is tudnia kell mindezekről.
E kérdésekben az érdeklődés hiánya megengedhetetlen! Mert ha azt sem tudja, hová kívánkozik, akkor ugyan minek menne? Olyan embereket kerestünk, keresünk, akik kellőképpen nyitottak rá, hogy esetleg más műfajokon, stílusokon át hatásos módszereket megismerjenek, megtanuljanak, hogy azután itthon taníthassák ezeket. Miért fontos az amerikai zeneipar múltját és jelenét, sőt a jövőjét hiteles személytől megismerni? Ha a világ zeneiparában bármilyen szinten is, bármilyen műfajú – hangsúlyozom: bármilyen műfajú –, magyar zenész érvényesülni szeretne, legtöbbször azért nem sikerül, mert nem is értjük, hogy milyen az a piac, ahová szeretnénk belépni. Kell tudni, hogyan alakult ki. Az Appalache-hegységben az embert próbáló bányászélet közepette virágzott ki az a népzene, amit két egyetemen is oktatnak, mi mindkettővel kapcsolatban állunk Raymond McLain professzor révén. Ha megnézzük, hogy Európában kik a piacvezetők gyűjtésben, rendszerezésben, dallambőségben, stb., egyértelmű, hogy a magyar, illetve a Kárpát-medencei népzenészek – köszönhetően a Bartók–Kodály–Lajtha hagyománynak. Tehát reális esélyünk van rá, hogy fel tudjuk építeni az amerikai tanulságok alapján, de nem szolgai módon másolva, a saját „sikerszisztémánkat”.
Úgy véli, hogy a népzene az egyik legjobban kitalált közlési rendszer.
Megírtunk, meghangszereltünk, megtanultunk, eljátszottunk, vagyis létrehoztunk egy művet. Színpadra állítjuk, majd felvesszük. Érdemes megnézni, hogy ők hogyan rögzítik az előadásmódot. Szolmizálnak, akárcsak mi, csakhogy számokkal jelzik a hangokat. Az egyszerűbb népzenészek egy része kevéssé tud kottát olvasni, számukra ez a módszer akár két nap alatt elsajátítható. Nekünk, Rackáknak legalábbis ennyi idő elég volt a workshopon. Jól átláthatóvá vált, hogy ki milyen szólamot énekel. Tehát több praktikus oka is van, hogy miért jó ezzel a módszerrel megismerkedni, miért hasznos más oldalról megvizsgálni a dolgot. Én egyébként jól tudok szolmizálni, szeretek is, mert nagyon megkönnyíti és hangnemtől függetlenné teszi az adott dallamok memorizálását. Mivel a hangszerem a Richter-féle hangolású diatonikus szájharmonika, nekem mindkét módszer alkalmas. Ugyanazokat a hangközöket lépem, más kezdőhangról indulva, tehát szolmizálok. Megtanultuk, hogy műsor helyett hogyan tegyünk színpadra produkciót, mert a kettő között hatalmas a különbség. A jól eljátszott számok összessége, a zeneileg steril műsor a lőtéri kutyát sem érdekli... Produkció az, ami úgy hangzik fel, hogy az embereket megrázza, leköti a figyelmüket. Szerintem a mi kultúránk nagyon megérdemli, hogy ne közepes műsorokat, hanem világszínvonalú produkciókat vigyünk pódiumra. Ez nem jelenti azt, hogy a magyar népzenét ki kellene puhítani, slágeressé tenni. Ellenkezőleg! Kentuckyban zárt népzenei rendszer van, be sem engedik a stúdióba azt, aki ezt nem tiszteli. Ahogy korábban mi a „nagy öregekhez” kapcsolódtunk, én például hat évig muzsikáltam Halmos Bélával. Persze nem mi vagyunk a jóisten, hogy megtiltsuk, hogyha valaki fényt kap népzenétől, foglakozzon vele. Ne állítsunk fel stoptáblát a táncháznál: popzenész ide nem léphet be. Inkább tanítsuk őket.
Bemutatták az amerikai népzenei hangosítási módszereket is.
Fontos ez is. Összefügg a színpadi viselkedéssel. De amint látható, nincs túlbonyolítva. Nézzük meg, hogy egy magyar népzenész hány táncházat, hány hangosított műsort, színpadi táncos kísérést játszik. A táncház vagy a folk kocsma sajátossága, hogy ott nem kell hangosítani. A hangosított muzsikálást ellenben meg kell tanulni. Kentucky ebben is példamutató. Minden buli, a legkisebb helyen is úgy szól, mintha lemez lenne, úgy tudják hangosítani. De a zenei kultúrájuk nem sérül, nincs a hangzás elpuhítva. Éppolyan keményen muzsikálnak, ahogy 100 évvel ezelőtt. Megtanulták, hogy a 20. század végén, a 21. elején hogyan kell a produkciójukat torzulásmentesen és versenyképesen színpadra tenni.
Ez volt az első budapesti workshop.
Az Eredő zenekar tagjai tavaly a Morehead State University népzenei tanszékén sajátították el a módszert, ebben az évben a Kaptza Banda muzsikusai tanulják az East Tennessee State University falai között. A külföldön töltött időszak alatt lehetőséget kaptak/kapnak egy magyar népzenei album összeállítására és felvételére is. Így a képzést záró műsor elején az Eredő zenekar játszott a Nashville-ben rögzített új albumukról autentikus magyar népzenét. Az én zenekarom, az 1ső Pesti Rackák tagjai ugyancsak résztvettek a workshopon, mi kortárs magyar népzenei bluesösszeállítást játszottunk. A program második felében az egyhetes workshop zenei anyaga hangzott el Raymond McLain vezetésével, valamennyi közreműködő részvételével.
Fotók: Belicza László Gábor/Kultúra.hu
