A GlasSpring idén is széttöri a vitrinek kereteit

Képző

Üvegtárgyak, melyek nemcsak a fényt, de a művészi reflexiókat is továbbítják. A 7. GlasSpring ismét megmutatja, hol tart a kortárs magyar üvegművészet.

Köblitz Birgit: Őseim fénye. Fotó: Kakas Mihály
Köblitz Birgit: Őseim fénye

A 2019 óta GlasSpring címen minden évben megrendezett kortárs csoportos üvegművészeti tárlat mára már rangos eseménynek számít. A kurátori koncepció változatlanul magának a műfajnak a jelenlétét, annak változatosságát, nemzetközi színvonalát helyezi előtérbe. Több tehát, mint egy kiállítás, mert kortárs üvegművekkel folyamatosan találkozni csak kevés helyen lehet. A GlasSpringen való megjelenés nemcsak az itthon és külföldön rendszeresen bemutatkozók számára, de az üvegművészetnek elkötelezett, abban magas minőséget képviselő, de ritkán megmutatkozó alkotók számára is lehetőség.

A tárlat egyik értéke, hogy bátor kísérletezésre ösztönöz, olyan tárgyak megalkotására, amely lehet egy következő sorozat kezdete vagy egy egyszeri, megismételhetetlen bravúr, de mindenképpen egyedi és korszakalkotó.

Alkotónként annyira eltérő és karakteres, hogy hazai műfaji behatárolása, irányzatokba csatornázása, átfogó művészettörténeti feldolgozása is még várat magára. Így lehetséges, hogy az üvegművészetre érvényes leginkább, hogy a magyar alkotásokat itthon kevésbé, mint inkább nemzetközi szinten méltatják.

Buczkó György: Az utolsó függőón. Fotó: Kakas Mihály
Buczkó György: Az utolsó függőón

Az idei tavaszi tárlat a Klebelsberg Kultúrkúria ébenfeketére festett Barbakán termében, misztikus környezetben várja a látogatókat. A sejtelmes homályban előtűnő tárgyak álomban született látomások, melyek értő kezekben a különleges tulajdonságokkal bíró médiumban, az üvegben jelennek meg. Buczkó György Munkácsy-díjas üvegművész Az utolsó függőón 1-2 ikonikus művével fémjelzett eseményen az ötvenkét kiállító között a nagy generáció mellett ott találjuk a legfiatalabb nemzedék tehetséges képviselőit.  

Kiállítók: Balla Benjamin, Balogh Eleonóra, Bartus Ágnes/Jack Tibor, Bihari Kristóf, Borkovics Péter, Buczkó György, Budai Zsolt János, Carcass James, Csala Zsuzsa, Czibor Éva, Jeff Cunningham, Darabos Anita, Doktor Melinda, Dombi Lívia, Edőcs Márta, Formanek Zsuzsa, Gonzáles Gábor, Grünfelder Judit, Haba Erika, Hegyvári Bernadett, Hefter László, Homoki Anikó, Jegenyés Jusztina, Kecskés Krisztina, Köblitz Birgit, Kunckel Zoltán, László Kyra, Lendvai Péter Gergely, Mező Alexandra, Mráz Emese, Pattantyús Gergely, Polyák János, Smetana Ágnes, Soltész Melinda, Szász Károly, Szeredi Sára, Szilágyi Csilla, S’őke Barbara, Szőke Barbara, Telegdi Balázs, Válint Ingrid, Varga Gyöngyvér Amala, Viczán Zoltán, Vida Zsuzsa és a MOME üveg szakos hallgatói.

Hefter László: Jégvirágok. Fotó: Kakas Mihály
Hefter László: Jégvirágok

A kiállítás kurátora Koós Ágnes, a Kiskép Galéria vezetője.

A 7. GlasSpring kiállítás a Klebelsberg Kultúrkúriában (1028 Budapest, Templom utca 2-6.) látható 2025. május 22-ig naponta 1018 óra között.

Fotó: Kakas Mihály