Egy titkos társaság

Szekér Nóra a 20. századra szakosodott történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít újkori történelmet. Hosszú ideje foglalkozik a Magyar Testvéri Közösség történetével, legújabb kötete, a Titkos Társaság ? a Magyar Testvéri Közösség története című munkája nem csupán az első, Magyarországon nyilvánosan lefolytatott koncepciós perről és a Magyar Testvéri Közösség történetéről szól: sokkal inkább az érdekelte a történészt, miért alakult ki ? és él még ma is ? a köztudatban jobboldali szervezetként a közösség, melynek tagjai között nemcsak szociáldemokraták, de kommunisták is voltak. Mielőtt részleteiben is bemutatnánk a pert és a kommunista diktatúra kezdeti időszakát, ismerkedjünk meg egy kicsit a titkos társasággal!

A Magyar Testvéri Közösség

Szekér Nóra Titkos Társaság című könyve rendkívül alapos tanulmánykötet, melyből nem csak a közösség történetét ismerheti meg az olvasó. Egyrészt jóval árnyaltabb képet ad egy olyan csoportosulásról, melyet már számtalan alkalommal vizsgáltak ugyan, mégsem kérdőjelezték meg soha a mai megítélését. Vajon miért alakult úgy, hogy ma is jobboldalinak tartják őket? Honnan eredeztethető mindez? Tette fel a kérdéseket Szekér Nóra, a válaszok pedig rendkívül egyértelműek. Másrészt bemutatja a kommunista diktatúra ezen korai időszakát és rávilágít arra, hogyan is épül ki egy diktatórikus rendszer és miként félemlíti meg az embereket. Mielőtt azonban előre szaladnánk, ismerkedjünk meg egy kicsit egy titkos társasággal ? amelynek neve sokkal rejtélyesebbnek tűnik, mint amilyen valójában volt.

A szervezet a két világháború alatt jött létre, feltehetően egy Erdélyből áttelepült értelmiségi csoport alapíthatta meg, szellemiségüket pedig a trianoni döntés okozta sokk határozta meg ? ahogyan Szekér Nóra fogalmaz. Itt pedig azonnal meg is kell állnunk egy pillanatra, hogy megvizsgáljuk, miért is alakulhattak akkoriban ilyen szervezetek, és mit jelentett akkor nemzeti érzelműnek lenni. Trianonnak még ma is óriási hatása van a legtöbb magyar emberre, hát még milyen hatása lehetett a kortársakra. Rengetegen veszítették el nemcsak a hazájukat, de az állampolgárságukat is egyetlen döntésnek köszönhetően. Sőt nagyon sok család szakadt ketté. Ezt a döntést pedig a nemzetközi politikában az ország kénytelen volt elfogadni, míg valójában a revíziót hirdette belpolitikájában. Ez óriási kettőséget okozott, és mindenki változást szeretett volna, melyet azonban nyíltan senki sem vállalt. Az akkori emberek teljesen másként gondolkodtak és más értékrend szerint élték az életüket. Az emberekben sokkal nagyobb volt a nemzet iránti tisztelet, a hazaszeretet, mint ma, így érthető, ha Trianont sem tudták elfogadni és tenni akartak valamit, még ha ezeknek a tetteknek nem is volt reális alapja. Így alakulhatott meg a Magyar Közösség is, amelyet olyan erdélyi értelmiségiek alapítottak, akiket a szülőföldjük elhagyására kényszerítettek és úgy érezték, az akkori keretek között a magyarság kisebbség, amelynek megmaradása is kérdéses.

A szervezet úgy gondolta: a középosztályt tekintve kisebbségben vannak az értelmiségi magyarok, így kezdetektől fogva felkarolta az egyszerű sorból érkező értelmiségi fiatalokat. Ennek hatására egyre több népi származású első generációs értelmiségi került a tagjaik közé. Az 1930-as években már meghaladta a száz főt a társaság létszáma, amely kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezett. A kezdeti időszakban egy Rákos Jenő nevű postatiszt irányította a társaságot, az ő kezében összpontosult minden. Mivel a létszám megnőtt a ?30-as évekre, a zárt baráti társaságként funkcionáló közösség titkos társasággá szerveződött. Szabályozták a tagfelvételt, avatási szertartást és kiképzést is tartottak, fedőszervezetnek pedig a Rákóczi Balatonfürdő Egyesültetet választották, és a tagok havonta egyszer ültek össze 10-15 fős társaságokban tartva megbeszéléseket. A kezdeti időszakban minden külön asztaltársaságot Rákosi Jenő vezetett, azonban egy idő után már olyan nagyra nőtt a csoportok létszáma, hogy kénytelen volt csoportvezetőket kiválasztani. A csoportvezetők havonta ültek össze és kaptak eligazítást Rákosi Jenőtől. A társaság nyolc év zavartalan működés után megelégelte, hogy Rákosi Jenőn kívül senki sem tud semmit a csoport vezetőségéről vagy az anyagi háttérről. Hosszas vita kerekedett, melynek eredményeként 1938-ban kettévált a szervezet. A társaság egy része Rákosi Jenővel maradt a Rákóczi Balatonfürdő Egyesület fedőnév alatt, míg a főként fiatalabb generációhoz tartozóak új szervezetet választottak: a már 1919 óta működő Honszeretet nevű egyesüléshez csatlakoztak, melynek fővédnöke Horthy Miklós és József főherceg volt. Az 1938-as csatlakozás után vette fel a szervezet a Magyar Testvéri Közösség nevet.

A szervezet a második világháború alatt élte fénykorát ? sokan talán ezért is hiszik jobboldalinak ?, ez a tény pedig igencsak foglalkoztatta az 1947-es per kihallgatóit is. A tárgyalások során több vádlott is azt állította: nem tartja kizártnak, hogy a Magyar Testvéri Közösség anyagi támogatást kapott a nácizmussal szemben álló nemzetközi erőktől. Egy ügynök, aki a közösségi körökben igen jártas volt ekkoriban, így emlékezett vissza erre az időszakra: ?Az a felfogásom, hogy a Magyar Közösség nem a magyar fejekben született. Egész szertartásossága, titkossága, az anyagi érdekeknek a mozgalmi érdekekkel való összekapcsolása a szabadkőműves gyakorlatra emlékeztet.? A visszaemlékező úgy vélte: a ?20-as évekre a szabadkőművesség kompromittálta magát a magyar úri réteg előtt, így egy új szervezetre volt szükség, amely, ha kellően népszerű lesz a fiatal értelmiség körében, visszatartja majd őket a kommunizmus mélyebb megismerésétől és elriasztja őket a hitleri rendszertől is. ?Egy ilyen szervezet létrehozása tehát angol vagy amerikai fejekben támadt.? Szekér Nóra szerint ennek az állításnak az igazságtartalmát ma már rendkívül nehéz lenne megállapítani, az azonban mindképpen figyelemreméltó, hogy több közösségi tag is korábban szabadkőműves volt. A háború alatt a szervezet közös célja a nácizmus elleni küzdelem volt, ez pedig egy újabb bizonyíték arra, hogy nem lehetett tisztán jobboldali a társaság.

A közösség maga válogatta be tagjait, egy jól előadott beszéd, egy frappáns tanulmány pedig már elég volt ahhoz, hogy az ezért felelős emberek javaslatot tegyenek az adott személy beszervezésére. A beszervezést egy erre szakosodott csoport hajtotta végre, amely alapos vizsgálatot végzett, mielőtt bárkit is beavatott volna. Ez így elég rejtélyesnek tűnhet, azonban nem szabad elfelejteni, hogy ebben az időszakban ? a második világháború kitörése előtt járunk egy évvel ? Magyarország már túl volt egy világháborún, Trianonon és a Tanácsköztársaságon, a hitleri Németország ? melynek már ekkor számos támogatója akadt itthon is ? túlkapásairól pedig egyértelmű hírek érkeztek. Így tehát logikus, hogy senki sem bízott senkiben, és mindenki félve osztotta meg a másikkal politikai álláspontját.

A közösségbe azonban csak férfiakat szerveztek be, és kitétel volt, hogy apai ágon ? vagy anyai nagyapai ágon ? magyar legyen az illető. Ezenkívül minden tagot támogatott a szervezet mind a képesítést, mind a munkahelyet illetően. Ha valakit szimpatikusnak ítéltek meg ? számos körülményt vizsgáltak, így azt is, mennyire megbízható, becsületes és józan életű az adott személy ?, meghívták egy beavató ceremóniára, melyet általában egy tag lakásán tartottak, az esküig azonban nem fedték fel a közösség létezését, annyit árultak csak el, hogy egy alakulófélben lévő társaságról van szó. A beavatáson elhangzott egy rövidebb beszéd, majd az új tagok esküt tettek. Minden résztvevő egyenrangú volt, nem volt alá-fölérendeltségi viszony. A tagság egy életre szólt, kilépni nem lehetett. A ?vezértanács? ugyan megvonhatta a tagságot és kitilthatta az adott személyt a további gyűlésekről, ez csupán egy ízben fordult elő: Baky Lászlót németbarát politikája miatt kizárta a testvériség. A közösség ? és pontosan ezért jelentett veszélyforrást a kommunista rendszer számára ? igyekezett befolyást gyakorolni a közélet fontos szereplőire, és tevékenységüket rendszeresen minősítette is. A tagok közül sokan a minisztériumokba és a közigazgatási hatóságokhoz igyekeztek bejutni, valamint katonatisztekhez és egyházi személyekhez közel kerülni, így tehát a legmagasabb szintekre akartak eljutni, természetesen közvetett úton, hiszen főként magas beosztású személyek titkárait vonták be. De nagy hangsúlyt fektettek a szellemi élet befolyásolására is: számos művész és tudós volt felavatott tag, például Kodolányi János író is. A társaság létszámáról megoszlanak a vélemények, nagyjából háromezren lehettek, azonban a perek időszaka alatt már négy-ötezer főről beszéltek. A tagok 80 százaléka értelmiségi volt ? főként első generációs ?, és a legtöbbjük minisztériumokban, közhivatalokban, pénz- és hivatalintézetekben dolgoztak. ?A MÁV, a Beszkárt, az Elektromos Művek, a Fővárosi Gázművek, a Vámhivatal, az Országos Statisztikai Hivatal, a MÁVAG irányításában csúcsvezetői szinten négy-öt, középvezetői szinten pedig akár ötven fölött is lehetett a tagok száma.? Lényegében tehát az összes jelentős állami intézmény vezetőségében lehetett találni közösségi tagot. Ez pedig rávilágít arra, miért is tartott a kommunista diktatúra még a ?70-es években is a szervezettől.

Most, hogy látjuk, milyen messzire ért el a keze a testvériségnek, rá is térhetünk a perre és arra: miért volt szükség egy valós politikai céllal nem rendelkező társaság meghurcolására.

A per

A közösség ellen felhozott vád, mely alapján leleplezték az összeesküvés gócpontját, a fiatal Magyar Köztársaság megdöntésének célja volt akár fegyveres erővel is. Itt pedig ismét tennünk kell egy gyors kitérőt, ugyanis 1947-ben járunk, ebben az időszakban már szovjet megszállás alatt volt az ország, azonban nem vezették be ? nyugati nyomásra ? az egypártrendszert. Tehát elviekben még nem csak a kommunisták kezében volt az ország. Gyakorlatilag azonban mindent megtettek, hogy a kommunisták nagyobb befolyást szerezzenek, ez pedig még egy plusz ok, amely miatt veszélyes volt a kommunisták számára egy ilyen közösség létezése. ?A kommunista párt véletlen szerencséjének is tekinthette, hogy a legjobb pillanatban adódott egy ügy, amely megteremtette a politikai fordulathoz szükséges feltételeket.? Már a Magyar Kommunista Párt (MKP) megalakulásakor, 1945-ben készült egy terv a közösség lebuktatására. Sőt a konkrét pert megelőzően a kommunista párt elfogadtatta az országgyűléssel az 1946. évi. VII. törvénycikket, amely kimondta: ?a demokratikus államrend és köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés, még ha az békés úton történik is, halállal büntetendő?.

Az ?előkészületek? után konkrét lehallgatások következtek, majd sor került az elfogatásokra. A per során nehezítette a közösség sorsát az is, hogy működésük alatt szinte semmit sem dokumentáltak, így bármivel vádolhatták őket. Az összeesküvés fő szervezőjének az egyik legerősebb demokratikus tényezőt, a Kisgazdapárt vezetőit tették meg: Kovács Bélát, a párt főtitkárát és Nagy Ferenc miniszterelnököt. A koncepcióper-sorozat hét perből állt össze ? ezeket mi természetesen nem mutatjuk be részletesen, csupán az eljárás milyenségére szeretnénk rámutatni. A tárgyalások során két embert, Donáth Györgyöt és Pünkösti Lászlót kivégezték, hat hónap alatt pedig 260 ember került börtönbe és 2450 fővel bővült az államvédelem nyilvántartása. A perek során a médiát is bevonták, a tárgyalásokat megelőzően már rágalmazó cikkek jelentek meg a tagokról, és mivel nem volt sajtószabadság, nem volt újság sem, amely le merte volna hozni az állítások ellenkezőjét. Szekér Nóra szerint ez a Magyar Testvéri Közösség ellen lefolytatott koncepciós per vetekszik a kor olyan nagy politikai pereivel is, mint a Rajk-per.

Hét kisgazda képviselőt és egy minisztert tartóztattak le január 21-én, Kovács Bélát, a párt főtitkárát ?47 február 25-én hurcolták el. Nagy Ferenc miniszterelnököt és Varga Bélát, az Országgyűlés elnökét 1947 júniusában kényszerítették lemondásra és emigrációba. Ezzel az 1945-ben megválasztott kormány lényegében működésképtelenné vált és átadta a hatalmat a kommunista diktatúrának. A per vádpontjai között szerepelt többek között az is: a társaság a békeszerződés aláírása után tervezett egy katonai összeesküvést, hogy visszaállítsák a Horthy-rendszert. Ezt pedig pusztán azzal támasztották alá, hogy a vádlottként kezelték Dálnoki Veress Lajos korábbi vezérezredest, akit Horthy ?44-ben homo régiusszá nevezett ki, vagyis abban az esetben, ha történik valami a kormányzóval, melynek következtében nem tudja gyakorolni jogkörét, ezeket átruházza Veress Lajosra. Ez a kinevezés 1944-ben a háborúból való kiugrás előkészítéséhez tartozott, azonban soha sem lépett életbe, ugyanis Dálnokit ?44 októberében a németek letartóztatták. Fontos kiemelni Dálnoki történetét, ugyanis ezzel reprezentálható leginkább, hogy a per kizárólag azokat nevezte meg tagokként, akik bármilyen veszélyt jelenthettek a születő kommunista rendszerre.

A per során megvádolták a szövetséget azzal is, hogy fasiszta fajvédő szervezetként jött létre. Mivel azonban nem volt dokumentált tevékenysége a közösségnek, és a média is átvette a kommunisták álláspontját, megeshetett, hogy később valóban jobboldali társaságként maradt meg a köztudatban. Ráadásul a források is egyoldalúak volt, így a történészeket is sokáig befolyásolta a megítélésben a propaganda. A letartóztatásokat követően hónapok teltek el, mire a vádlottak megtörtek és bevallottak szinte mindent, amivel vádolták őket.

Szekér Nóra rendkívül alapos munkát végzett, így könyvében felhasznált nemcsak korabeli jegyzőkönyveket, de visszaemlékezéséket is. Mélik Endre visszaemlékezéseiben beszámolt a lelki és a fizikai kínzásokról, ahogyan Kiss Károly is. Mélik visszatekintése így hangzik: ?Negyvenkét órája, hogy nem aludtam egyfolytában. A hidegtől is remeg a kezem, az akaratom mintha felbujtana, hogy bármit írjak és vállaljak, csak már pihenjen a fáradt és fájdalmas szervezet. De baloldali mozgalmakról semmiféle kormányzatnak nem szolgáltattam rendszeres tájékoztatót, még kevésbé személyek feljegyzéseit. Mint alvajáró mondom, állítom, hogy rágalom.? Végül négyhónapos ?kemény munkával? sikerült felgöngyölíteni az összeesküvést. Donáth György és tizenkét társának perét 1947. február 27-én tartották. Ez volt az első per a sorozatban, így ez még rendkívüli nyilvánosságot kapott, egyfajta kirakatpernek számított. Azonban az események nem a kommunista párt tervei szerint alakultak, a legtöbb vádlott visszavonta vallomását, Donáth György pedig ötórás beszédet mondott. Az akkori Szabad Nép újságírója, Kende Péter így emlékezett vissza Donáth beszédére és annak hatására: ?[?] Mint fiatal kommunista újságíró ezt a pert olyan instrukciókkal követtem, hogy minél leleplezőbben, minél rágalmazóbban írjak a vádlottakról, kimutatva, hogy milyen károkat akartak okozni a magyar népi demokráciának [?]. Akkori életem egyik nagy politikai élménye volt ez a per, benne Donáth György szereplése. Donáth kiváló képességű és rendkívül művelt ember volt, aki a háború utáni politikai életnek ahhoz a garnitúrájához tartozott, amely meghatározó lehetett volna egy finn típusú magyar fejlődés esetén.[?] Ő volt az egyetlen, aki világosan kifejtette, hogy ez a per miért koncepciós, és ezzel szembeállította a valóságot, vagyis azt, hogy ők kétségkívül tagjai voltak egy vagy több baráti társaságnak, amely összejött és politikáról beszélt és politikailag tervezgetett is, mint ahogy az természetes egy demokratikus rendszerben.? Végül Donáth Györgyöt és Dálnoki Veress Lajost mint fő összekötő szálakat halálra ítélték. Dálnoki ítéletét később életfogytiglanra enyhítették. Ezt követően a per további részéről kizárták a nyilvánosságot.

A perből csupán néhány elemet emeltünk ki, hogy érzékeltessük: miről is volt szó, milyen is egy koncepciós per. Szekér Nóra Titkos Társaság című munkája jóval részletesebben beszámol a perről, a társaságról, az előzményekről és mindezt alapos szakirodalmi ismerettel teszi. Az alkotás rávilágít arra is, milyen, amikor kiépül egy diktatúra, egy egypártrendszer, milyen pontosan lövik be a rendszerre káros elemeket és iktatják ki azokat, és ennek milyen hatása van a későbbi közvéleményre. A Magyar Testvéri Közösség nem volt politikai csoportosulás, nem voltak ugyanis konkrét politikai céljaik, sokkal inkább lehetne őket a szabadkőművesekhez hasonlítani, akik szintén eszmei alapon szerveződtek. Azonban olyan időben és politikai helyzetben próbáltak meg szabadon politikai véleményt nyilvánítani, eszmei vitákat folytatni és kérdéseket ébreszteni az emberekben, amikor az nagyon veszélyes volt.

Fischer Viktória