Egyéb

Kollár-Klemencz László: Öreg Banda – Zenés irodalmi est a Zsámbéki Nyári Színházban

Nincs is személyesebb történet, mint az író saját családregénye, és nem lehet hitelesebb előadás, mint amikor a szerző egyben zenész is, aki a színpadon zenével hívja életre a történeteket.

Ez az a nap! – A modern gospel legnagyobb ünnepe

Két éve várat magára, hogy a szerte a világból érkező vendégek tízezrei együtt, élőben ünnepeljék az Ez az a nap! 20. évfordulóját. Most elérkezett az alkalom: július 23-án a Puskás Arénába várják a kortárs keresztény könnyűzene legnagyobb világsztárjait és a műfaj hazai képviselőit.

Világpremierrel érkezik Budapestre John Malkovich

A két ízben is Oscar-díjra jelölt amerikai színművész október 2-án A zenekritikus című zenés stand-up nagyzenekari változatával áll az Erkel Színház színpadára.

Tűzfalon elevenedik meg A Pál utcai fiúk ikonikus üveggolyózás-jelenete

Hamarosan átadják a Corvin sétány utolsó lakóépületét, a Grand Corvin 2-t is, az épület melletti tűzfalra pedig a kerületben játszódó ikonikus irodalmi mű, A Pál utcai fiúk egy részlete került.

Kezdődik a pamplonai bikafuttatás

Az észak-spanyolországi Pamplonában július 6-án kezdődik a San Fermín Fesztivál, amelyet fő látványossága, a bikafuttatás tett világhírűvé.

Megkezdődtek a Régizenei Napok Vácon

Kivételes koncerttel indult a 38. Régizenei Napok Vácon a Filharmónia Magyarország és a Versailles-i Barokk Zenei Központ közös szervezésében.

Adamik Lajos első magyarként vette át az Osztrák Állami Műfordítói Díjat

Adamik Lajos első magyarként vette át az Osztrák Állami Műfordítói Díjat vasárnap Bécsben, a Literaturhausban – közölte a Kalligram Kiadó.

Győrben ad koncertet a holland Cappella Pratensis régizenei énekegyüttes

Először érkezik Magyarországra az 1987-ben alakult holland Cappella Pratensis. A régizenei énekegyüttes július 8-án a győri Szent Ignác bencés templomban ad koncertet, amelynek témája Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe.

Átadták a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiváljának díjait

Június 24. és július 2. között rendezték meg a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválját. A versenyprogram előadásait Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója válogatta. A színházi seregszemle idei díszvendége a Zentai Magyar Kamaraszínház volt.

Tom Cruise 60 éves

Ma ünnepli 60. születésnapját Tom Cruise amerikai filmszínész, az egyetlen, akinek sorozatban hét filmje is túllépte a százmillió dolláros bevételi határt.

A Közlekedési Múzeum őrzi meg az első új formátumú rendszámot

A Közlekedési Múzeumnak adományozta az első új formátumú rendszámot a gépjármű-nyilvántartásért felelős Belügyminisztérium.

Karlovy Varyban megkezdődött az idei nemzetközi filmfesztivál

Paolo Genovese olasz filmrendező Supereroi (Szuperhősök) című alkotásának bemutatójával péntek este megnyílt a nyugat-csehországi Karlovy Varyban az 56. nemzetközi filmfesztivál, Kelet-Európa egyetlen A kategóriás filmszemléje.

Magyar kutatókat is díjazott a világ legnagyobb részecskefizikai kutatóintézete

A genfi székhelyű CERN az idén négy magyar kutatót díjazott az elmúlt években végzett munkájuk elismeréseként.

Jövőre csak akkor léphetünk be Velencébe, ha fizetünk

Velencében januártól bevezetik a fizetős belépést a városba. A látogatottabb időszakokban, például hétvégeken vagy ünnepnapokon drágább lesz a belépés.

Spiró György tárlatvezetése a Modemben

A debreceni Modemben Lakner László Alter ego című kiállításán Spiró György Kossuth-díjas író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja tart tárlatvezetést július 9-én.