Egyéb

Versantológiát mutatnak be a PIM-ben

A Jövőbemutató kiállítás bezárt, viszont a Petőfi Irodalmi Múzeumban megjelent tárlat anyagából azonos címen versantológia jelent meg.

Csütörtöktől a mozikban a Szerelem első vérig felújított változata

Digitálisan felújított formában tér vissza csütörtöktől a mozikba a nyolcvanas éves egyik legsikeresebb filmje, amelyet Budapesten a Cinema MOM, a Pólus, Corvin, Toldi és a Sugár Mozi vetít, országszerte pedig több art moziban lesz látható.

A gazdátlan kalapács a BMC-ben

Az UMZE Kamaraegyüttes Pierre Boulez korszakos remekművét, A gazdátlan kalapácsot állítja a hangverseny középpontjába január 15-én a BMC Koncerttermében. A René Char verseire, énekhangra és 6 hangszerre írt, 9 tételes kompozíció minden előadó számára rendkívüli kihívás, olyan mű, amely a 20. század második felének európai zenéjében nem kerülhető meg.

Szerb újévi mulatsággal nyitja az évet a Fonó

Szerb újévi mulatságot tartanak január 13-án a Fonó Budai Zeneházban. Fellép a Babra és a Poklade zenekar, a színpadon vendég lesz Djordje Davidovic szerb harmonikaművész.

Dés László áprilisban a BKK-ban koncertezik vendégekkel

Dés László a Budapest Kongresszusi Központban (BKK) ad koncertet 2022. április 1-jén. Az esten két színművész-énekes vendége lesz: Básti Juli és Mácsai Pál.

Régóta várt együttműködéssel indítja az évet a Müpa Jazzlegendák sorozata

Az amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd január 12-én Gerald Clayton, Reuben Rogers, Kendrick Scott és Sokratis Sinopoulos oldalán érkezik, és természetesen a hazai zenei színtér kiemelkedő alakja sem hiányozhat a színpadról: a cimbalom mögött Lukács Miklós áll majd.

Híd – A Pannon Várszínház fesztiválja

A Híd a Pannon Várszínház új minifesztivál-sorozata, mely a nagy múltú veszprémi Tánc Nemzetközi Kortárs Fesztivál évenkénti eseményei között képez hidat január 22-én és 23-án, a magyar kultúra napja alkalmából.

Szerb újévi mulatsággal nyitja az évet a Fonó

Január 13-án, a szerb újévi mulatságon fellépnek a Babra és a Poklade zenekarok, valamint vendég lesz Djordje Davidović szerb harmonikaművész a színpadon. Bárki csatlakozhat a délszláv táncházhoz, de azt is várják, aki csak hallgatná a vérpezsdítő balkáni zenéket.

Irodalmi karaván Juhász Annával Székelyföldön

„Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv” – Kányádi Sándor gondolatait mottóul véve a Petőfi Kulturális Ügynökség a 2022-es évet olyan kiemelt programok elindításával kezdi meg, amelyek az egységes magyar nyelv és kultúra ügyét szolgálják. 2022-ben elindul az Irodalmi Karaván elnevezésű rendezvénysorozat, melynek célja megmutatni a magyar nyelv és irodalom egységét, emellett a kortárs szerzőket megismertetni – határok nélkül.