Egyéb

Augusztusban jön a Horizont kortárstánc-fesztivál

A pandémia miatt tavaly elhalasztott Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál 2021-ben nyáron tér vissza. A Miskolci Balett meghívására a városba érkeznek a hazai és külföldi táncvilág legkülönlegesebb produkciói, melyeket augusztus 24. és 28. között látogathat a tánckedvelő közönség.

Héthatár: itt a környezettudatos művészeti fesztivál

Házasítsuk a dombok ölelésében fekvő, nyárillatú mesebeli nógrádi falut a magyar művészet jeles képviselőinek bemutatkozásával, finom ételekkel és kézműves termékekkel, s máris megtudjuk, milyen lesz a IV. Héthatár Művészeti Fesztivál. A kicsiket egyebek mellett játszóházzal, a felnőtteket komolyzenével, színházi előadással és irodalmi élményekkel is várják.

Egy hét múlva Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál

A Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál idén június 24-26. között várja a közönséget olyan művészek koncertjeivel, mint Snétberger Ferenc, a Venti Chiavi Trió, vagy a jazzben és klasszikus gitárzenében egyaránt otthonosan mozgó Pusztai Antal gitárművész.

Az emlékhelyek napja – Túrák, koncertek, szakvezetések, kiállítások

Ingyenes rendezvényekkel várja az érdeklődőket a Nemzeti Örökség Intézete június 20-án az emlékhelyek napján országszerte.

Sorra nyitnak a szentendrei múzeumok

Csütörtöktől sorra nyitnak az idén 70 éves szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) múzeumai: a Vajda Lajos Múzeumban Balogh László festőművész kiállításával és a Barcsay-díjasok tárlatával várják a közönséget, a Kovács Margit Kerámiamúzeumban pedig ismét látható lesz a művész Úttörőkútja.

Hasson ránk! – újra a hazai kortárs képzőművészetet ünnepeljük

„A kortárs művészet engem fejez ki” – ez az galériák hétvégéjének idei mottója. De milyen műveken keresztül fedezhetjük fel magunkat? A részt vevő galériák kínálatából szemezgettünk.

Mozgásba zárva – Ősbemutató a Kolozsvári Magyar Operában

A Mozgásba zárva című táncjátékot, amelyet a koronavírus-járvány ihletett, a balettkar viszi színre.

Bejelentették a Paloznaki Jazzpiknik összes fellépőjét

Mario Biondi, az Al McKay's Earth, Wind and Fire Experience, Candy Dulfer, a De Phazz és Rúzsa Magdi mellett számos nemzetközi és magyar jazz, funk és soul előadó és formáció lép fel július 29. és 31. között a 9. Paloznaki Jazzpikniken, melynek teljes programját szerdán jelentették be.

A Filharmónia szegedi Tisza bérletének programja

Kiemelkedően tehetséges szólistákkal és világhírű együttesekkel találkozhat a közönség a szegedi Tisza bérlet ősszel induló előadásain – közölte a szervező Filharmónia Magyarország.

Gazdag nyári programkínálat a pécsi Janus Pannonius Múzeumban

A Régészet napja, a Múzeumok éjszakája és a Múzeum utca plusz című rendezvényeken minden korosztály számára kínál programokat a pécsi Janus Pannonius Múzeum a következő hetekben.

Csütörtökön kezdődik a 8. Savaria Filmszemle Szombathelyen

Csütörtök délután a legjobbnak ítélt versenyfilmek vetítésével kezdődik Szombathelyen a 8. Savaria Filmszemle, amelyhez péntektől kétnapos szakmai konferencia is társul.

Fordulópont, kulturális újranyitás a Múzeumok éjszakáján

Több mint 300 intézmény mintegy 1600 programmal regisztrált eddig az idén június 26-án megrendezendő Múzeumok éjszakájára, melynek kiemelt témája a „fordulópont” – jelentette be Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján a budapesti Ráth Villában.