Egyéb
New York vette a lapot
Nagy sikerrel ért véget a Modernity X Hungary Fesztivál New Yorkban, mely a Guggenheim Múzeum Moholy-Nagy László életművét bemutató, nagyszabású kiállításához kapcsolódott. A programsorozat többek között művészeti kiállítások, kortárs könnyű- és komolyzenei koncertek segítségével idézte meg a magyar modernizmust.
A dodekafónia atyja
„Azt hiszem, a darab hangszerelése (legalábbis törekvésem szerint) lehetővé teszi a jó hangzást, ha a zenészek pontosan azt játsszák, amit leírtam.” – mondta Arnold Schönberg osztrák zeneszerző, a dodekafónia és a szerializmus technikájának megalkotója, aki tanárként is a század legnagyobb hatású egyéniségei közé tartozott. A zeneszerző 142 éve, szeptember 13-án született Bécs városában.
Aktuális kérdések a Toldi moziban
Az elmúlt két év legjobb öt alkotása mutatkozik be a magyar közönségnek szeptember 15. és 17. között a Toldi moziban a Szlovák Filmnapokon. A legsikeresebb szlovák és szlovák-cseh koprodukciós alkotások között lesz látható Marko Skop Eva Nová című filmje, amelynek főszerepében Emília Vásáryovát láthatja a közönség.
Megjelent az 1956-os filmhíradó
Az 1956-os filmhíradó teljes felújított évfolyamát megjelentette DVD-kiadványként a forradalom 60. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA), amely öt 1956-os tematikájú emblematikus magyar játékfilmet is restaurált. A 44 filmhíradó 503 percnyi anyagát tartalmazó négylemezes kiadvány páratlan történeti forrásértéket képvisel.
Megnyílt az ARC kiállítás
Megnyílt az idei ARC kiállítás az Ötvenhatosok terén. A szeptember 9. és 25. között látható kiállítás alkotói ebben az évben a Hol jár az eszed? kérdésre adták meg válaszaikat. A pályázat első díját idén Kálmán Kristóf és Putz Patrik Elvesztette enyém jellegét című alkotása kapta, a második helyezett Tóth Györgyi Arculat című munkája, a harmadik pedig Kelemen Orsolya Bocsánat című plakátja lett.
Megnyílt Somogyi Győző kiállítása
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg Somogyi Győző Kossuth-díjas képzőművész kiállítását szeptember 6-án a szigetvári Dzsámiban. A Szigeti veszedelem Somogyi Győző rajzain keresztül kel életre dr. Orlovszky Géza, az ELTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszékének tanszékvezetője szövegváltozatát illusztrálva.
Megújul Gül Baba türbéje
A kiváló török-magyar kapcsolatok bizonyítékaként tekintettek a török és a magyar kormány tagjai a Gül Baba türbéje és környezete közös finanszírozású rekonstrukciós munkálataira a felújítás kezdete előtt tartott helyszíni sajtótájékoztatón szeptember 6-án. A közös felújításról Recep Tayyip Erdogan elnök magyarországi látogatásán állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Ősbemutatók és bátor színház
„Bátor évadra” készül a Nemzeti Színház: a premierek fele ősbemutató lesz. A nagyszínpadon Valerij Fokin, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház vezetője rendezi Dosztojevszkij A krokodilus című művét október 7-i premierrel. Bergman Szenvedély című művét Kiss Csaba rendezésében október 15-én mutatják be a Gobbi Hilda Színpadon, míg Szilágyi Andor Tóth Ilonka című darabját október 25-én.
Rejtett kincsek fesztiválja
Új fesztivál születik – ezzel az utolsó fehér folt is megszűnik a fesztiváltérképen és hatalmas kincsestár nyílik ki a látogatók előtt – mondta el Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár abból az alkalomból, hogy először rendezik meg szeptember 23. és 25. között az Ormánság-Bőköz Fesztivált. Lesz kézműves vásár, „ciframozi”, betekinthetünk a helyi hagyományokba, és fellép többek között Hobo, Varnus Xavér és a Virtuózok.
Szerelmek a sikerlista élén
Hogyan igazodtak a szerelmes regények a megváltozott párválasztási szokásokhoz? Mit szeretünk olvasni? Hogyan alakulnak a sikerlisták? Mik az új témák? Ugyanaz népszerű a magyar olvasók körében, mint nemzetközi viszonylatban? Mit olvassunk, ha jót akarunk olvasni? A Libri Trend minden érdekességet körüljár, ami a könyves világban történik.
Színpadon a könnyed klasszikusok
Hét nagyszínpadi előadást mutat be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház a most kezdődő évadban, a produkciók többsége könnyedebb lesz, mint a korábbi években – mondta el a teátrum szeptember 5-ei évadnyitó társulati ülésén Besenczi Árpád igazgató. Az új évad első bemutatója Francis Veber műve lesz, a Balfácánt vacsorára című vígjátékot október elején láthatják a nézők.
Vár a 25. CAFe Budapest!
Bartók művészete, a lengyel kultúra és 1956 előtt is tiszteleg október 7. és 23. között a 25. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amelynek programjában több mint száz klasszikus és világzenei, jazz-, opera-, tánc- és színházi produkció mellett kiállítások és divatprogramok is szerepelnek.
Zrínyi Miklóst ünnepeljük
Szigetvári Zrínyi Miklós évszázados példa a magyar nemzetnek, igazi nemzeti hős, és ami Szigetváron történt, az az egész nemzet ügye – mondta el Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Zrínyi-emlékév központi rendezvénye: a Zrínyi-napok alkalmából. Balog Zoltán hangsúlyozta: a szigetvári ostrom 450. évfordulóján Zrínyi Miklóst ünnepeljük.