Egyéb

Ahol a jövő elkezdődött

A Kaposvári Egyetem harmadéves diákjai ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében merőben új felfogásban mutatták be Shakespeare klasszikusát, a Rómeó és Júliát. Az előadást a közönség dörgő vastapssal jutalmazta. Az osztályról, szakmai tudásukról, fejlődésükről osztályfőnökük, Uray Péter mesélt.

Elakadó szavak színháza

Éreztük már úgy, hogy félünk megszólalni, mert mindenki minket figyel? Mi lesz, ha belesülünk a mondandónkba, és kinevetnek? A dadogók nap mint nap megélik ezeket a pillanatokat, amikor kenyeret vesznek a boltban vagy felszólalnak egy megbeszélésen. A Thália Pódium próbáin azonban ők is színészekké válnak, szavalnak és játszanak, megtapasztalva, hogy a beszédhibák legyőzhetőek.

Hősök, újítók, felfedezők

Az idén 400 helyszínen 2200 programmal készül országszerte a Múzeumok Éjszakája június 25-én. A tavaly először – sikerrel – meghirdetett tematikus programot, illetve a vidéki város fókuszba helyezését idén is folytatjuk – mondta dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a rendezvényt beharangozó budapesti sajtótájékoztatón június 14-én a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban.

Színészként harcol a nőkért

Nappal egyetemre jár, esténként fellép a Nemzeti Színházban, filmekben szerepel, és mindeközben részt vesz a nők bántalmazása elleni harcban. Barta Ágnes a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének negyedéves hallgatója, akinek társaival együtt osztályfőnökük, Vidnyánszky Attila lehetőséget biztosított arra, hogy a Nemzeti Színházban töltsék szakmai gyakorlatukat.

Vonat viszi hírét a hősöknek

Az ’56-os forradalomban a MÁV dolgozói is aktívan kivették a részüket. Sokan az életüket áldozták a szabadságért, ezért rájuk is emlékezünk idén, a forradalom 60. évfordulóján – hangzott el június 14-én a Terror Háza Múzeumban, ahol az 1956-os Emlékbizottság stratégiai megállapodást kötött a Magyar Államvasutak Zrt.-vel (MÁV).