Egyéb

Március 25-én történt

1983. március 25-én mutatták be a budapesti Madách Színházban Sir Andrew Lloyd Webber Macskák című musicaljét, amely azóta is a teátrum programján szerepel. 1881-ben ezen a napon született Bartók Béla, 1942-ben Aretha Franklin.

Tárlatvezetés Czene Márta: Ez nem az én testem című kiállításán az Inda Galériában

A tárlaton Révész Emese művészettörténész vezeti végig az érdeklődőket március 29-én.

Új pályázatokat hirdetnek a költészet napjára és a Versmaratonra

A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és az MTVA tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvénysorozatát, a Versmaratont. Ennek keretében elindul a Szaval a suli és a HangHordozók versenye.

A 19. századi Isztambult megörökítő fotókat mutatnak be a Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhelyen

A képek többségét a szultáni udvar első hivatásos fotográfusai, az Abdullah testvérek készítették.

Eötvös Péter vezényletével lép fel a Concerto Budapest

A közönség karmesterként is találkozhat Eötvös Péterrel a Concerto Budapest március 26-i koncertjén, a szerző Respond című brácsaversenyének magyarországi bemutatóján. Az esten elhangzik még Richard Wagner Siegfried-idillje, valamint Charles Ives IV. szimfóniája is.

Eredeti Kazinczy-kötetet és számos 18–19. századi díszkiadású könyvet is elárvereznek hétvégén

Eredeti, 233 éves Kazinczy-kötet került elő az Antikvárium.hu online könyvárverésén, de mellette számos régi díszkötet is megtalálható a katalógusban.

Kihirdették, kik vehetik át idén a magyar operatőröknek járó Kovács László–Zsigmond Vilmos-életműdíjakat

Idén három operatőr, Balog Gábor, Buglya Sándor és Lugossy István kapja meg a Kovács László–Zsigmond Vilmos-életműdíjat.

Felújítják a Feszty-körképnek is helyet adó rotundát Ópusztaszeren

Uniós támogatással korszerűsítik az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark rotundájának energetikai rendszerét. A Feszty-körképnek is helyet adó épület hűtését és fűtését a jövőben jelentős részben megújuló forrásból fedezik majd.

Szombathelyre érkezik a Magyar Géniusz

A Magyar Géniusz Vándorkiállítás március 31-től április 29-ig állomásozik a szombathelyi Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárházban.

Elindult A reformkor nagyjai – kicsiknek program

A reformkor nagyjai – kicsiknek programban többek között honlap, YouTube-videók és mobiltelefonos alkalmazás ismerteti meg a kisiskolásokkal a reformkor vezető politikusait, művészeit, feltalálóit és közéleti személyiségeit.

Demas Nwoko nigériai művész, építész kapja a Velencei Építészeti Biennálé életműdíját

Az Arany Oroszlán-életműdíjat a 18. Velencei Építészeti Biennálé május 20-án megnyíló A jövő laboratóriuma című kiállításán adják át.

Fiumébe is elviszi műsorát a Magyar Állami Népi Együttes

Horvátországban vendégszerepel a Magyar Állami Népi Együttes, a zágrábi Horvát Nemzeti Színház után pedig pénteken Fiumében is fellép az Ezerarcú Délvidék összeállítással.

Nagyvásznon a Tóth János munkásságát bemutató A kinematográfus

A Tóth János munkásságát kedvelők egy különleges vetítésen nézhetik meg Medvigy Gábor és Bollók Csaba A kinematográfus című egész estés dokumentumfilmjét Molnár Piroska narrációjával március 31-én. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott előadást követően a két alkotót Buglya Zsófia kérdezi.

„Ünnep itt lenni” – Szabadkán búcsúzott a Petőfi Irodalmi Karaván

A Vajdasági Irodalmi Karaván utolsó napján Szabadkára érkezett a Petőfi Kulturális Ügynökség csapata és vendégeik, ahol először a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulói vehettek részt Száraz Miklós György és Juhász Anna rendhagyó irodalomóráján.

Tizenhárom bemutatóval készül a 2023/2024-es évadra a Kecskeméti Nemzeti Színház

Musicaltől a thrillerig, balettől a koncertszínházig, operától a mesejátékig számos kedvelt műfajt felölel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház következő évadának tizenhárom bemutatója, amelyekre április 25-től kedvezményes áron válthatók, illetve újíthatók meg a bérletek.

Március 24-én történt

Ezen a napon nyílt meg a Madách Színház 1961-ben, és született Arany László 1844-ben, Schwajda György pedig 1943-ban.