Idén hatvanéves az 1964–1977 között 120 epizódot megért Gusztáv-sorozat. Az 1960-as években az epizódokat a mozikban, a nagyfilm előtt vetítették. Ilyen a Gusztáv sakkozik (Macskássy Gyula, Várnai György, 1965) is. Mivel sakkpartnere késik, a kétszálhajú, öntörvényű emberke nekiáll egyedül játszani. Csakhamar elválik két énje, a töprengő, tépelődő és a fölényes, lekezelő, És a parti egyre kaotikusabbá válik.
„A hatvanas években gyártott Gusztáv-sorozattal értek be, illetve indultak el pályájukon a korszak meghatározó alkotói, így Dargay Attila, Nepp József, Jankovics Marcell, Gémes József és Ternovszky Béla, akik a Gusztávval szereztek rutint a felnőtteknek szóló szeriális rajzfilmkészítésben, és amit később olyan sikeres sorozatokban kamatoztattak, mint az Üzenet a jövőből – A Mézga család különös kalandjai (1968–1969) vagy a Kérem a következőt! (1973–1984)” – írja a sorozatról Orosz Anna Ida, a korszak szakértője.
Ternovszky Béla Modern edzésmódszerek (1970) című, hétperces szkeccssorozata is az abszurd eltúlzott eszközeivel készült, szintén Nepp József fekete humorával árnyalva. Az úszót cápa kergeti, a súlylökőnek izzó vasgolyót nyomnak a kezébe. A birkózónak olajozott lufit kell aktatáskába gyömöszölni, az evezőnek oldalvást eveznie, a teniszezőnek gránátot kell visszaütnie, a sakkozók felrobbannak – csak néhány példa az élsport teljesítményfokozó, extrém eszközeire. Ám amikor a gerelyvetőt inspirációképpen megalázzák, arra az edző is rámegy. És a záróképben már új tréner kerestetik.
A legfilozofikusabb magyar grafikus és animációs, Orosz István gyakorta használja a sakkozás elemeit. Sakk! (2010) című alkotásának kiindulópontja egy csoportkép, melynek középpontjában Lenin (még Uljanov) látható, amint párt-, később vetélytársával, Alekszandr Bogdanovval sakkozik Gorkij Caprin található nyaralójának teraszán 1908. április 23-án. Az ominózus képről az érdekek változása sorra tüntette el a szereplőket.
„Az animációt Bíró Péter rajzolta, Cserepes Károly zenéje pedig a sakkóra ketyegésének beépítésével a megfeszített figyelem és a felgyülemlő feszültség érzékeltetésére szolgál. A bukott forradalom aurája lengi körül őket, Lenin nem akar veszíteni, és leveszi a bábuvá változott, nyerésre álló Bogdanovot. Orosz István lemodellezi, ahogy a két tudat egymáshoz közeledik, megmérkőzik egymással. A játékszabályok ismeretében és a lépések rekonstrukciójában (a játszmát lejegyezték) feltárulkozik a történelem rendszerszintű szerveződése és mozgatórugói” – elemezte a filmet Láng Orsolya, aki maga is animációs alkotó. Orosz Istvánt annyira foglalkoztatta e hatalmi játszmát koncentráló nevezetes parti, hogy regényt is írt róla, Sakkparti a szigeten címmel 2015-ben jelent meg.
Egy börtöncellában két rab (Koltai János, Kézdy György) a rácsos ablakon bevetülő fény által formált, a földön kirajzolódó négyzethálóját sakktáblaként használva játszik. Szó, zene semmi, csak (sakk)óraketyegés. A fény ciklikusan halad, csupán rövid ideig használható táblaként. Minimállátványának tervezettsége grafikusan koncentrált: a csíkos ruhák és a kockásan vándorló fény ellentétükkel egészítik ki egymást. A Játék (1959) alkotója, Huszárik Zoltán ekkor 28 éves. 1950-ben fölvették a Színművészeti Főiskolára, de két év múlva eltávolították, mert (nagyon szegény) családja kuláklistára került. Változatos, javarészt fizikai munkák után 1957-ben világosító lehetett a filmgyárban, és 1959-ben került vissza a főiskolára. Ez volt a vizsgafilmje, Stefan Zweig Sakknovella című írása alapján készült.
1959 februárjában mutatták be Várkonyi Zoltán Sakknovella című alkotását a televízióban. „A film végeredményben új műfajt teremtett. Elmondott egy kitűnő irodalmi alkotást, művészi módon – képek kíséretében. Lehet, hogy valóban új, sajátos tévéműfajt kezdeményezett, amely talán egyenrangú társa lesz a tévéfilmnek és a tévéjátéknak?” – vetette föl Zay László az Élet és Irodalomban. A Várkonyi-adaptáció jóval hívebben követi a Zweig-kisregényt. Elbeszélője, Zweig (Pálos György) és felesége (Náray Teri) egy óceánjárón menekülnek a fasizmus elől. A fedélzeten tartózkodó sakkvilágbajnokot, Czentovicot (Ungváry László) lelkes amatőrök meccsre hívják. Vesztésre állnak, amikor dr. Von Beck (Major Tamás) lépést javasol, s az állás megfordul. Beck nem akar kiállni revansra, s elmeséli történetét az írónak. Bécsi ügyvédként gazdag zsidók vagyonát kezelte, s a Gestapo letartóztatta. Magánzárkában tartották, s a megőrüléstől egy sakkfeladványokat tartalmazó könyvecske mentette meg. A feladványok rabjává vált, önmaga ellen játszott, ami tovább rontotta idegállapotát. Kórházba került, beszámíthatatlannak nyilvánították, és orvosa örökre eltiltotta a sakktól.
Ha humor, akkor nem hiányozhat Hacsek és Sajó, a fárasztó félreértés-láncolat, s mindez természetesen a kávéházban. A társadalmi élet e szeletének fontos háttérfigurái a sakkozók. A Megölöm ezt a Hacseket (Vajda László, 1933) című epizódban Hacsek bemegy a kávéházba, rögtön megmondja a tutit a sakkozóknak, tettleg inzultál egy kártyázót, majd az érkező Sajóval úgy összekapnak, hogy párbaj lesz a vége.
A jellemzés eszköze a sakk Radványi Géza kosztümös melodrámájában. A beszélő köntös (1941) a második világháború idején különösen aktuálissá tette Mikszáth 1889-ben megjelent regényének állítását: ahol nincs leigázó helytartó, ott mindenki szabadon rabolhat. 1596-ban Kecskemét követei gazdag ajándékokat vittek III. Mohamed szultánnak. Cserébe egy török elöljárót kértek az uralkodótól, hogy legyen, aki megvédi a várost a portyázó törököktől. A szultán csauszt nem, csupán egy díszes kaftánt küldött, melynek gazdag hímzései között szerepelt az a mondat is: „Engedelmeskedjetek e köntös viselőjének.”
A történelmi legendát Mikszáth szabadon kezelte, szerelmi szálat, intrikák sorát szőve bele, a filmváltozat pedig csak fő vonalaiban követi e mesét. A filmben – a regényben nem szereplő – sakk igen veszélyes üzem. A szám szerint 92 (épp előző nap számolta össze) felesége által elnyűtt, a csábos bajadér (Goll Bea) táncára ügyet sem vető budai pasa (Csortos Gyula) így óg-móg alantasának: „Ha még egyszer azt mondod, hogy sakk, leüttetem a fejed!” Partnere nem habozik riposztozni: „Hatalmadban áll, hogy leüttesd a fejemet, de a sakk akkor is sakk marad.”
Az első sakkautomatát vagy sakkozógépet a polihisztor-feltaláló Kempelen Farkas 1769-ben mutatta be, s Töröknek nevezte el. A vélemények megoszlanak, átverés volt-e, hiszen a belsejében élő ember rejtőzött el, ám technikája, működési elve későbbi korok feltalálóit is lenyűgözte. A Sakk, Kempelen úr! (Hajdufy Miklós, 1976), e kosztümös társalgási televíziós sorozat Kempelen Farkas (Sinkovits Imre) és baráti ellenlábasa, Lasker professzor (Darvas Iván) vetélkedésére összpontosít. A hatalommal, a felvilágosult II. Józseffel együttműködő Laskerrel szemben Kempelen úgy véli, a rációnak nem a nemzeti érdekekkel szemben, hanem azok szolgálatában kell érvényesülnie.
A tévésorozat többet mond el keletkezésének idejéről, mint főhőséről, mára kevéssé érdekes társalgási dráma lett, amiben a legnagyobb színészek jól hangzó bonmot-kat mondanak. Mária Terézia (Máthé Erzsi) axiómái: „Az élet nem sakkjátszma. Egy uralkodó számára veszélyes, ha túlságosan szereti a sakkot.” II. József (Lukács Sándor) a logikán alapuló, kizárólagos ráció híve: „Én minden játékok közül a sakkot szeretem leginkább. A sakk a királyok játéka.” Kempelen alakja Gárdos Péter filmrendezőt is megihlette: Királyi játék – ez a játszma vérre megy (2019) címmel írt róla kalandregényt.
A tizedes meg a többiek (Keleti Márton, 1965) központi hőse a Kádár-kor dörzsölt kisembere, Molnár tizedes (Sinkovits Imre), aki minden helyzetet igyekszik a maga javára fordítani. Joggal, hiszen a kor elvárásai abszurdak. A második világháború utolsó heteiben kézigránátba rejtve ellopja a zászlóalja zsoldját, s hamis nyílt paranccsal próbál hazajutni a frontokon át. Egy elhagyott kastélyban verbuválódott kis társasággal minden fordulatot megpróbálnak átvészelni. Elrejtik, sőt segítik Grisát (Cs. Németh Lajos), a sebesült szovjet kiskatonát, befogadják Szíjártót (Pálos György), a szökött kommunista munkaszolgálatost.
A nyilas főhadnagy (Ungváry László) elől az Eduarddal (Darvas Iván) sakkozó Grisát gyorsan elrejtik, s a főhadnagy az immár önmagával sakkozó Eduard partijába magától értetődő természetességgel segít be, s meggratulálja Eduárdot: „Pompás, kérlek. Az ember megoldja önmaga…” Mire Eduárd: „Önmagát…” A sakk metaforikusan az ember lényegi szellemi léte, közös nyelv, ami összeköthetné mind a szovjet Grisát, mind a magyar szökött katonát, de még az aktuális hatalmat kiszolgálót is. Ha a frontok hagynák.
A sakk esszenciáját egy izraeli dokumentumfilm, a Polgár lányok (Yossi Aviram, 2014) mutatja meg a legélményszerűbben. A filmet a fáma szerint annak köszönhetjük, hogy Aviram a lánya születésekor dohányzás helyett átszokott a sakkra. A legcsendesebb sport már La dune (2013) című filmjében is kulcsszerepet játszott, ám amikor egy izraeli sakk-klubban a férfiábrázatok között üdítő kivételképpen a Polgár lányok arcképét meglátta, kíváncsi lett a három zseniális sakkozó történetére.
Az 1970-es évek Budapestjén Polgár László tanár a gyakorlatban akarta bizonyítani, hogy az oktatás révén bármelyik egészséges gyerekből zseni lehet. Nem a gének, hanem a nevelés, állította, s azért esett választása az akkortájt nagyon népszerű sakkra, mert eredményei mérhetők s a legkevésbé manipulálhatók. A lányok oktatását óvodáskorban, otthon kezdték, bár az 1970–80-as évek Magyarországán nem volt egyszerű engedélyeztetni a magánúton tanítást. A Polgár házaspárt börtönnel, elmegyógyintézettel fenyegették, a gyerekeket állami gondozásba akarták venni. A család életét az esetenkénti magyar cenzurális tiltások dacára nagy médiafigyelem övezte mind kül-, mind belföldön, bőséges filmanyag készült róluk. Ezek (koprodukciós partner: MTVA), valamint a családi videók példaszerű használata szinte kortársélmény-szerűvé teszi a puhuló diktatúra pitiáner, mai szemmel már-már viccesnek ható beszorítósdiját, ahogyan azt a rengeteg sikert, örömöt is, ami a három lány növekedésével, nevelésével járt.
A három Polgár lány a férfiak mezőnyében is bizonyított, a világranglista tetejéig meg sem álltak. A Polgár-kísérlet elképesztő sportsikerei az évek során úgyszólván megszokottá váltak, a lányok praktikus feminizmusáról azonban összegzően ebből a filmből értesülhettünk. Polgár László módszerének helyénvaló személyességéről a sakkhoz kevéssé értő hétköznapi halandót alighanem az győzi meg leginkább, hogy Zsuzsa, Zsófi és Judit mindvégig dönthettek, s nem érezték annak kényszerét, hogy a versenyzés érdekében le kellene mondaniuk a családalapításról. Amikor gyerekei születtek, a legharciasabban, legeredményesebben versenyző Judit is úgy döntött, családja fontosabb az újabb trófeáknál. Ugyanakkor azt is nyilvánvalóvá teszi, gyerekek mellett még a Polgár-módszer sem képes biztosítani a rendkívüli teljesítményhez szükséges koncentrációt.
Boronyák Rita
