E napon hunyt el 2016-ban Laux József rock- és jazzdobos (képünkön). Alapító tagja volt az Omegának, majd Presser Gáborral kiváltak és megalakították a Locomotiv GT-t. 1976-ig volt a zenekar dobosa. Később disszidált és Los Angelesben telepedett le. A ’90-es években tért haza.

Ma van a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc nemzetközi napja Hirosima atombombázására emlékezve.

1825 Bolívia elszakadt Perutól és kikiáltotta függetlenségét.
1890 Az amerikai New York államban, Auburn városkában végrehajtották az első kivégzést az újfajta „elektromos székkel”.
1926 Gertrude Ederle amerikai világbajnok úszónő volt az első nő, aki átúszta a La Manche csatornát.
1932 A Dr. Jekyll és Mr. Hyde vetítésével kezdetét vette az első Velencei Filmfesztivál, amely a világ legrégebbi filmmustrája.
1945 Egy amerikai bombázógép ledobta a japán Hirosima városára a történelem első atombombáját. A robbanás nyomán és következtében összesen 200 ezer ember vesztette életét.
1946 Megérkezett Budapestre az úgynevezett aranyvonat, amely az MNB nyugatra hurcolt aranykészletét hozta vissza, ez biztosította az augusztus 1-jén bevezetett új pénz, a forint fedezetét.
1961 A Szovjetunióban fellőtték a második, embert szállító űrhajót, a Vosztok-2-t, fedélzetén German Tyitovval.
1961 A Malév magyar légitársaság első és egyik legkomolyabb tragédiája Budapesten történt: Douglas DC-3 típusú repülőgépe városnéző repülés közben lezuhant, a szerencsétlenségben 30-an meghaltak.
1962 Jamaica kikiáltotta függetlenségét.
1991 A világ első website-ja elérhetővé vált a http://info.cern.ch címen, ezt tekintjük a web világra jövetele napjának.
2012 A Curiosity (Kíváncsiság) amerikai marsjáró leszállt a Marson.
2013 Tényleges életfogytiglanra ítélte a romagyilkosságok ügyében Kiss Árpád elsőrendű, Kiss István másodrendű és Pető Zsolt harmadrendű vádlottat első fokon a Budapest Környéki Törvényszék. Csontos István negyedrendű vádlott büntetése tizenhárom év fegyház.
2015 Egyiptomban átadták a kibővített Szuezi-csatornát, amely már lehetővé teszi a folyamatos forgalmat mindkét irányba.

Augusztus 6-án született:

1638 Nicolas de Malebranche francia filozófus
1766 William Hyde Wollaston angol orvos, kémikus, fizikus, az ultraibolya sugarak, valamint a palládium és a ródium nevű kémiai elemek felfedezője
1818 Marschalkó János szobrász, ismert műve a Lánchíd négy oroszlánszobra
1843 Heller Ágost természettudományi író, tudománytörténész, akadémikus
1868 Ács Lipót keramikus, festő
1868 Paul Claudel francia költő, író
1881 Sir Alexander Fleming Nobel-díjas skót orvos és bakteriológus, akadémikus, a penicillin felfedezője
1908 Vajda Lajos festő, a magyar szürrealizmus egyik legnagyobb hatású mestere
1918 Unger Ödön műgyűjtő, a magyarországi múzeumok kiemelkedő támogatója
1923 Szemere Vera színművésznő, érdemes művész
1928 Andy Warhol amerikai képzőművész, a pop art atyja
1933 Pócs Tamás Széchenyi-díjas botanikus, ökológus, akadémikus
1943 Schulek Ágoston rúdugró, sportvezető, edző
1963 Fekete Péter Jászai Mari-díjas rendező

Augusztus 6-án halt meg:

1221 Szent Domonkos ókasztíliai születésű katolikus prédikátor, a Domonkos-rend megalapítója
1753 Georg Vilhelm Richmann német származású orosz fizikus
1837 Pavel Lvovics Silling orosz fizikus, Kelet-kutató, a zongorabillentyűs távíró megalkotója
1967 Áprily Lajos József Attila-díjas költő, műfordító
1968 Ivar Tengbom svéd építész és szakíró
1993 Káldi Nóra Jászai Mari-díjas színésznő
2008 Jegenyés János Ferenczy Noémi-díjas üvegtervező
2012 Marvin Hamlisch Oscar- és Grammy-díjas amerikai zeneszerző
2016 Laux József Bánffy Miklós-díjas rock- és jazzdobos, az Omega együttes alapító tagja
2018 Joel Robuchon francia séf, „az évszázad szakácsa”, a legtöbb Michelin-csillaggal kitüntetett séf

A képen Laux József.

#eztörténtma