Ezen a napon született Adam Clark skót mérnök, a Lánchíd építésének vezetője és a budai Alagút tervezője, John Galsworthy Nobel-díjas angol író, a Forsyte Saga írója, Wim Wenders német filmrendező és Halle Berry Oscar-díjas amerikai filmszínésznő is.

Augusztus 14-én történt:

1385 A krevai unióról szóló szerződés megkötése Lengyelország és Litvánia között. II. (Jagelló) Ulászló a lengyel trónra lépve megalapítja a Jagelló-dinasztiát.
1834 Útjára indították az első dunai gőzhajót, amelynek elkészítését gróf Széchenyi István támogatta.
1893 A világon először Franciaországban vezették be a gépjárművek nyilvántartását.
1920 A VII. nyári olimpiai játékok megnyitóján, Antwerpenben mondták el először az olimpiai esküt és itt húzták fel először a Pierre de Coubertin tervezte ötkarikás olimpiai zászlót.
1920 Megkezdődött a többnapos, „visztulai csodaként” emlegetett csata, amelyben a lengyel hadsereg Varsó közelében megállította a szovjet-orosz Vörös Hadsereg offenzíváját.
1936 Az Egyesült Államokban utoljára hajtottak végre nyilvánosan, akasztással halálos ítéletet.
1941 Winston Churchill brit miniszterelnök és Franklin D. Roosevelt amerikai elnök kiadta az Atlanti Chartát, amelyben síkra szálltak a népek önrendelkezési jogáért és elkötelezték magukat a fasiszta Németország elleni harc mellett.
1952 Az Országgyűlés Rákosi Mátyást, az állampárt Magyar Dolgozók Pártja főtitkárát választotta kormányfővé.
1980 Lengyelországban sztrájk kezdődött a gdanski hajógyárban, a hónap végén megalakult a Szolidaritás szakszervezet, amelynek elnökévé Lech Walesát választották.
1989 A Magyar Máltai Szeretetszolgálat megnyitotta a Zugligeti Szent Család templom kertjében elhelyezett sátrak kapuját az NDK-ból érkezett menekülők ezrei előtt.
1994 Szudánban elfogták és kiadták Franciaországnak a világ legkeresettebb terroristáját, Carlost, a „Sakált”.
2003 Kétnapos áramkimaradás bénította meg az észak-amerikai kontinens keleti partján Ottawa, Toronto, New York és több nagyváros életét.
2018 Genovában leszakadt a Morandi autópályahíd középső szakasza, a balesetben 43 ember halt meg.

Augusztus 14-én született:

1688 I. Frigyes Vilmos porosz király
1742 VII. Piusz, a 251. római pápa
1811 Adam Clark skót mérnök, a Lánchíd építésének vezetője és a budai Alagút tervezője
1867 John Galsworthy Nobel-díjas angol író, fő műve a Forsyte Saga
1883 Tettamanti Jenő gépészmérnök
1928 Lina Wertmüller olasz filmrendező, az első nő, akit rendezői Oscar-díjra jelöltek
1933 Richard R. Ernst Nobel-díjas svájci kémikus
1933 Hajdú Mihály nyelvész, a névtan kutatója
1941 David Crosby amerikai gitáros, énekes, a Byrds, majd a Crosby, Stills, Nash and Young tagja
1943 Bahget Iskander Kossuth-díjas fotóművész
1945  Steve Martin Oscar-díjas amerikai színész és komikus
1945 Wim Wenders német filmrendező
1953 James Horner kétszeres Oscar-díjas amerikai filmzeneszerző
1953 Melis László Erkel Ferenc-díjas hegedűművész, zeneszerző
1959 Magic Johnson amerikai kosárlabdázó, a sportág egyik legnagyobb alakja
1966 Halle Berry Oscar-díjas amerikai filmszínésznő
1968 Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó

Augusztus 14-én halt meg:

1464 II. Piusz, a 210. római pápa, humanista, a reneszánsz egyik legnagyobb lángelméje
1923 Semsey Andor mineralógus, akadémikus, mecénás
1956 Bertolt Brecht német drámaíró, a színház egyik megújítója
1958 Frédéric Joliot-Curie kémiai Nobel-díjas francia atomfizikus
1959 Jávor Pál színész, az 1930–40-es évek legnagyobb magyar filmcsillaga
1968 Mátrai Erzsi színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja
1975 Kisfaludi Strobl Zsigmond kétszeres Kossuth-díjas szobrász
1978 Féja Géza József Attila-díjas író, publicista, szociográfus, a népi írók csoportjának ideológusa
1986 Montágh Imre gyógypedagógus, logopédus
1988 Enzo Ferrari olasz autókonstruktőr
1988 Zoltánfy István festőművész
1994 Elias Canetti Nobel-díjas bulgáriai születésű, német nyelvű író
2004 Czesław Miłosz Nobel-díjas lengyel költő, író, műfordító

A képen Halle Berry. Fotó: Angela Weiss / AFP

#eztörténtma