1943. szeptember 26-án született Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas énekes, basszusgitáros, zeneszerző (képünkön). Az Illés, majd a Fonográf tagja, de szólólemeze is jelent meg. Hobbija a vasútmodellezés, Szörényi Szabolcs forgalmista birodalma címmel portréfilm is készült róla.

Ünnep:

A nyelvek európai napja – az Európa Tanács kezdeményezésére rendezik meg.
A fogamzásgátlás világnapja – a nemzetközi egészségnevelési, egészségügyi intézmények kezdeményezésére, az abortuszok számának csökkentése érdekében rendezik meg.
Az atomfegyverek teljes betiltásáért folyó küzdelem nemzetközi napja – az ENSZ Közgyűlése 2013 decemberében döntött megtartásáról.
Szent Kozma és Damján ünnepe – ókeresztény orvos vértanúk; az orvosok, a gyógyszerészek, a borbélyok és a fodrászok, továbbá a vakok patrónusai.
Szent VI. Pál ünnepe – a 262. római pápa.

Szeptember 26-án történt:

1777 Mária Terézia királynő Budára telepítette a nagyszombati tudományegyetemet, a mai ELTE jogelődjét.
1815 Az orosz cár, az osztrák császár és a porosz király Európa rendjének védelmében megkötötte a Szent Szövetséget, amelyhez a pápa, a brit király és a török szultán kivételével minden európai uralkodó csatlakozott.
1918 Megnyitotta kapuit a budapesti Szent Gellért Szálló és Gyógyfürdő.
1920 A Nemzetgyűlés elfogadta az 1920. évi XXV. törvénycikket a numerus claususról; a törvény célja a zsidó származású hallgatók egyetemi továbbtanulásának korlátozása volt.
1934 Vízre bocsátották a világ akkor legnagyobb óceánjáróját, a brit Queen Maryt.
1943 A második világháború alatt német csapatok szálltak partra az olaszok által megszállt görög Korfu szigetén.
1957 New Yorkban bemutatták Leonard Bernstein West Side Story című musicaljét.
1962 Jemenben fiatal katonatisztek megdöntötték a feudális államot és létrehozták a Jemeni Arab Köztársaságot, ezt nyolc évig tartó polgárháború követte.
1988 A Magyar Népköztársaság kormánya és az Európai Gazdasági Közösségek képviselői Brüsszelben aláírták a kereskedelemről, valamint a gazdasági együttműködésről szóló megállapodást.
2005 Beszolgáltatta teljes fegyverzetét az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA), ezzel hivatalosan is véget ért a legnagyobb britellenes északír katolikus szervezet több mint 30 éves, háromezer emberéletet kioltó fegyveres harca.

Szeptember 26-án született:

1849 Ivan Petrovics Pavlov Nobel-díjas szovjet-orosz fiziológus, a feltételes reflex működésének leírója
1873 Roth Gyula Kossuth-díjas erdészeti szakember
1888 T. S. Eliot Nobel-díjas angol költő, író, kritikus
1888 Stéberl András húsgyáros, a hungarikum gyulai kolbász márka megteremtője
1889 Martin Heidegger német filozófus
1898 George Gershwin amerikai zeneszerző, zongoraművész
1907 Radványi Géza Kossuth-díjas filmrendező
1923 Dharam Dev Anand indiai filmszínész, rendező, producer
1923 Oláh Andor orvos-természetgyógyász
1928 Hildebrand István Kossuth-díjas operatőr, rendező, a nemzet művésze
1943 Eckhardt Mária Széchenyi-díjas zenetörténész, karnagy
1943 Szörényi Szabolcs basszusgitáros, zeneszerző, a Kossuth-díjas Illés együttes tagja
1948 Olivia Newton-John brit-ausztrál énekesnő, filmszínésznő
1963 Kováts Tibor Liszt Ferenc-díjas balett-táncos, kiváló művész
1968 Jim Caviezel amerikai filmszínész
1981 Serena Williams korábbi világelső, 23-szoros Grand Slam-győztes amerikai teniszezőnő

Szeptember 26-án halt meg:

1868 August Ferdinand Möbius német matematikus és csillagász
1902 Levi Strauss német-amerikai üzletember, a farmernadrág „feltalálója”
1937 Bessie Smith amerikai énekesnő, „a blues császárnője”
1939 Bláthy Ottó Titusz gépészmérnök, akadémikus, a transzformátor egyik feltalálója
1945 Bartók Béla posztumusz Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató, zongoraművész, a 20. század egyik legnagyobb komponistája
1973 Anna Magnani Oscar-díjas olasz színésznő
1976 Turán Pál kétszeres Kossuth-díjas matematikus, akadémikus
1983 Peja Győző Kossuth-díjas földrajztudós
1998 Betty Carter amerikai jazzénekesnő
2003 Robert Palmer brit rockénekes
2008 Paul Newman Oscar-díjas amerikai színész, rendező
2008 Jászai Jolán színésznő
2019 Jacques Chirac, 1995 és 2007 között francia köztársasági elnök

Nyitókép: Szörényi Szabolcs. MTI Fotó: Illyés Tibor

#eztörténtma