669cc3ef-84d7-4af0-9bdf-09eb61769f7b.jpg

Ferenczi György, a Muzsikás és a Csík Zenekar is Magyarföldre megy

Szabadtéri koncertekkel, irodalmi műsorral, kiállítással és szakrális programokkal várják a látogatókat július 11. és 13. között Magyarföldön, a Fatemplom Fesztiválon.

A háromnapos fesztiválon a közönség a komolyzenétől a népzenén át a világzenéig élvezheti majd a különböző zenei műfajokat. Az idei fesztiválon mások mellett a Kaláka, Sebestyén Márta és Andrejszki Judit, a Csík Zenekar, a Muzsikás együttes, Rátóti Zoltán és Huzella Péter, Szalóki Ági, valamint Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák is színpadra lépnek.

Az esemény egyik különlegessége szombaton a fiatal zenekarok bemutatkozása lesz. A fellépők annak a magyar–amerikai ösztöndíjprogramnak a végzősei, amelyben a magyar népzene értékeit az amerikai bluegrass hagyományaival ötvözték. A program házigazdája Ferenczi György. A fesztiválon Felismerni egymásban az elrejtett Istenarcot címmel emlékkiállítás nyílik Simon András grafikus műveiből. Versek prózában és dalban címmel pedig Rátóti Zoltán és Huzella Péter zenés irodalmi estjét tekintheti meg a közönség.

A Magyarföldön, Rátóti Zoltán színművész kezdeményezésére, civil összefogással emelt ökumenikus templomot 2011-ben szentelték fel. A fesztivált minden évben a templom felszentelésének évfordulója alkalmából rendezik meg.

Részletes program és további információ itt érhető el.

Ez is érdekelheti

Gryllus Dániel a Kaláka mellett kiadót és fesztiválokat működtet 75 évesen

A kétszeres Kossuth-díjas Kaláka vezetője a rendszerváltozás óta számos szólóanyagot jelentetett meg.

Ferenczi György: Én csak az erőből értek

A szájharmonika nagymestere, szólistaként Tátrai Tibor és Jimi Hendrix az első számú példaképe. Vajon miért tört bele majdnem a bicskája a rackásan újrahangszerelt Kacsóh Pongrác-féle János vitézbe? Erről is mesél Ferenczi György Máté Péter-díjas zenész a Hajógyár Életút-sorozatában.

„Nekem ez az ország belülről végtelen” – Beszélgetés Ferenczi Györggyel

Petőfi és Hendrix véletlenül összefutnak az Appalache-hegységben, és egy kocsmában kalotaszegi hajnalira buliznak – Ferenczi György volt az első, aki ezt el tudta képzelni és meg tudta mutatni a világnak.

Csík János: Ez nem végérvényes búcsú

Csík János élete mérföldkőhöz ért: ünnepélyesen elköszön a Csík Zenekartól. A döntés okáról, az elmúlt harminchat évről és a folytatásról beszélgettünk.