Film
Startol a 23. Faludi Nemzetközi Filmszemle
Online lesz követhető a 23. Faludi Nemzetközi Filmszemle, amelynek versenyprogramjában november 18-tól 21-ig 28 kisjátékfilmet, 13 dokumentumfilmet, valamint 10 animációs/kísérleti filmet vetítenek.
A fény és színei – A Hűség című filmről
Szekeres Csaba Hűség című filmje határterületre vezet el, és nem lehet nem meghallani kimondatlan kérdését: hol vagyunk, amikor már nem vagyunk teljesen itt? Mit lehet tudni rólunk, amikor mi magunk már alig-alig vagy egyáltalán nem tudjuk elmondani?
Végéhez közelednek Enyedi Ildikó új filmjének utómunkái
A Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett A feleségem története című regénye alapján készülő film várhatóan 2021-ben kerül a mozikba.
Magyar elsőfilm világpremierjével indul a tallinni fesztivál
Az NFI Inkubátor Programban készült Legjobb tudomásom szerint és Szabó István Zárójelentés című filmje versenyez a november 13-án kezdődő Tallinni Fekete Éjszakák Nemzetközi Filmfesztiválon, mely Észak-Európa legnagyobb presztízsű seregszemléje.
Távmoziban nézhetjük az Anilogue filmjeit
Távmoziban rendezik meg az idei Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivált. A világ legújabb rajzfilmjeinek legjavát november 25-29. között közvetítik a Toldi Moziból, az 52 alkotás az egész országból elérhető lesz.
Tíz fiatal magyar filmes készítheti el első mozifilmjét
Idén 68 pályakezdő rendező jelentkezett az Inkubátor Programra. A pályázatok közül mozgóképszakmai előzsűri választotta ki a 10 filmtervet, amelyek forgatókönyv fejlesztési támogatásban részesülnek.
Öt helyett idén hat jelölt versenyez az Európai Filmdíjakért
A legjobb európai film díjára idén a Még egy kört mindenkinek; a Berlin Alexanderplatz; a Corpus Christi; a Martin Eden; A festett madár és az Undine című filmeket jelölték.
Online tartják az idei Verzió Dokumentumfilm Fesztivált
Online tartják a 17. Verzió Dokumentumfilm Fesztivált, amelyen idén 39 ország 50 filmjét láthatja a közönség keddtől november 22-ig.
Válogatás a világ legjobb független alkotásaiból és rövidfilmjeiből
Negyedik alkalommal rendezik meg a Blue Danube Nemzetközi Filmfesztivált Bécsben és Budapesten 2020. november 20 és 29 között.
Megkezdődött a 14. Bukaresti Magyar Filmhét
A két világháború közötti Kolozsvárt bemutató fotókiállítással nyílt meg vasárnap este a 14. Bukaresti Magyar Filmhét, amely a legfrissebb magyar filmeket mutatja be a román közönségnek.
Naszreddin Hodzsa egyszerre bölcs és bolond
Elkészült a KEDD Stúdió legújabb animációs sorozata, a Naszreddin Hodzsa meséi. A sorozat mesélője, Berecz András örömmel öltötte magára a furfangos mester szerepét.
Film készült New Orleans zeneiségéről
November 12-től érkezik országszerte a mozikba Michael Murphy zenei betétekkel gazdagon átszőtt dokumentumfilmje, amelyben New Orleans páratlanul gazdag zeneiségének múltja és jelene tárul fel az Oscar-jelölt és hatszoros Grammy-díjas jazztrombitás-zeneszerző, Terence Blanchard narrációjával.
Közel 400 filmes és 100 fotós nevezés a Faludi Filmszemlén
Október 19-én lezárult a 23. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat nevezése. Az idei fesztiválra 368 filmes és 100 fotós pályázat érkezett, ezekből a művekből választja ki az előzsűri azokat az alkotásokat, amelyek a november 18-21. között megrendezésre kerülő fesztivál programjába bekerülnek.
Mától látható Nick Cave új koncertfilmje
November 5-től, a világpremierrel egy időben érkezik országszerte a mozikba Nick Cave új koncertfilmje, az Idiot Prayer, amelyben az ausztrál dalszerző-énekes zongorán kísérve, szólóban adja elő dalait.
Finisben a világsztárokkal készülő angol-magyar koprodukció forgatása
November végén befejeződik a Mrs. Harris Goes to Paris című angol-magyar koprodukciós mozifilm forgatása; a Lesley Manville és Isabelle Huppert főszereplésével és a Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő alkotás gyártásában mintegy 170 magyar szakember vesz részt.
Díjat kapott Triesztben a Post Mortem című film
Bergendy Péter Post Mortem című filmje különdíjat, valamint a Méliés zsűri elismerő oklevelét nyerte el a 20. Trieste Science+Fiction filmfesztiválon.