Film
Fődíjat nyert Chicagóban Horvát Lili filmje
Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje nyerte az 56. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál New Directors versenyprogramjának fődíját, a Gold Hugót.
Kezdődik a Cinemira gyerekfilmfesztivál
Október 24-25. között rendezik meg a 3. CINEMIRA Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivált, amely az egyetlen kifejezetten gyerekeknek és a kamaszoknak szóló filmes mustra hazánkban.
Így vagy tökéletes – előzetes
Az Így vagy tökéletes, a tél romantikus vígjátékának első előzetese igazolja azt a közhelyesnek tűnő örök igazságot, hogy az életben semmi, még a szerelem sem alakul olyan egyszerűen, mint a regényekben.
Magyar rövidfilm Cannes-ban
Idén is jól szerepelnek a filmes versenyeken a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Képalkotás-Mozgóképkultúra és Média alapszakjának hallgatói. A 73. Cannes-i Filmfesztivál Cinéfondation válogatásában, azaz a filmes egyetemek legjobbjai között Beleznai Márk másodévben készített vizsgafilmje, az Agapé versenyez.
Tíz új alkotás a Spanyol Filmhéten
Tíz új alkotást, köztük történelmi filmet, vígjátékot, komikus thrillert, dokumentarista alkotást, női mozit és romantikus drámát is láthat a magyar közönség az idei Spanyol Filmhéten, amelyet október 27. és november 1. között tartanak Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Bölcs bolondságok, bolond bölcsességek
Modernkori gegekkel szólítja meg a közönséget az új magyar sorozat, a Naszreddin hodzsa meséi. Berecz András mesemondó hangján tanít furfangos gondolkodásra az animáció agyafúrt főhőse.
Irány a Skandináv Filmfesztivál!
Premier előtti vetítéseket, valamint magyarországi forgalmazásba nem kerülő játék- és dokumentumfilmeket is kínál a 7. Skandináv Filmfesztivál, amelyet október 22. és 28. között tartanak az Art+ Cinema moziban Budapesten. Az alábbi vetítéseken mi biztosan ott leszünk.
Átadták az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál elismeréseit
Látványtervezőket, képzőművészeti filmeket és diákfilmeket díjaztak.
Hungarikum lett a Magyar népmesék rajzfilmsorozat
Hungarikummá nyilvánította a Magyar népmesék rajzfilmsorozatot a Hungarikum Bizottság.
Forgatják A játszmát
Fazakas Péter rendezésében már negyedik hete folyik az új magyar nagyjátékfilm, A játszma forgatása. A játszma a kilenc éve bemutatott A vizsga folytatása, amelyben az első rész ikonikus karaktereit játszó színészek – Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella és Scherer Péter – mind visszatérnek.
Rekordösszeget gyűjtöttek a StageHive-on a karanténfilmesek
A magyar startup segítségével így tovább folytatódhat A Karantén Zóna című szkeccsfilm forgatása. Az alkotók 600.000 forintot (1665 eurót) szerettek volna közösségi finanszírozással összeszedni az oldalon, ezt a célt végül 220%-on teljesítették, a 126 felajánló segítségével 1.325.000 forintot (3670 eurót) gyűjtöttek össze a kampány végére.
Pókiszony Gera Marinával
Misztikus középkori kalandfilm készül Gera Marinával. A fekete pók című svájci–magyar koprodukciót támogatja a Nemzeti Filmintézet.
Magyar film nyerte az Alter-Native Rövidfilmfesztivál fődíját
Kölcsey Levente Szünet című filmje nyerte a marosvásárhelyi 28. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját, amelyet a település önkormányzata ajánlott fel.
Lélek és valóság: tibeti játékfilm mutatkozik be a hazai mozikban
Október 15-én a pécsi Apolló moziban lesz látható premier előtt a tibeti Pema Tseden hetedik nagyjátékfilmje, a Lufi. A rendezőt a magyarhangya kérdezte.
Dokumentumfilm lett a Hét Domb Filmfesztivál legjobbja
A Száraz Eszter rendezte, Emmi néni csodálatos élete című dokumentumfilm nyerte el a fődíjat és az azzal járó félmillió forintot a IV. Hét Domb Filmfesztiválon.