Film
Tükörkép – Králl Kevin kisfilmje több helyen is bemutatkozik
Králl Kevin Tükörkép című animációs filmje október 13-án az ATAFF Szolnoki Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában is bemutatkozik.
Leleményes hősök a magyar filmben
A lelemény számtalan formában jelenik meg a magyar film történetében, amely tele van talpraesett túlélőkkel, ügyes férjvadászokkal, találékony mesei hősökkel, élénk képzeletű álmodozókkal és szemfüles csalókkal. Legyen szó jó vagy rossz értelemben vett leleményességről, az elmúlt százhúsz év filmjeiben biztosan találunk rá példát.
Idei mozipremierek, amiket várunk
A mozi semmihez nem hasonlítható filmélményt ad, és szerencsére a premierekből sem lesz hiány az évből megmaradt pár hónapra.
A kolozsvári Hatházi András kapja az idén a Sárga csikó díjat a Filmtettfeszten
A kolozsvári Hatházi András színművész, rendező és drámaíró kapja az idén a Sárga csikó díjat, amelyet a Filmtett Egyesület adományoz.
„Lenyűgöz Petőfi temperamentuma” – Berettyán Nándor a Most vagy soha! című filmről
Befejeződött a Most vagy soha!, vagyis a Petőfi-film forgatása, amelyet 2024 tavaszán mutatnak be a mozikban. A főszerepet Berettyán Nándor játssza, akinek amellett, hogy a Nemzeti Színház színésze és a Karinthy Színház művészeti vezetője, írói és rendezői vénája is van. A szabadság, szerelem kérdéskör feszegetésében a kislánya is részt vett.
Televíziós alkotások támogatásáról döntött a filmintézet
Bolond Istók címmel az ifjú Arany János vándorszínész kalandjairól, Ferenczfy-Kovács Attiláról, legendás filmek díszlet- és látványtervezőjéről és a Nemzetgyűlés utolsó elnökéről is készül televíziós alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával, továbbá folytatódik Rófusz Ferenc Piros veréb-rajzfilmsorozata és Janó Manó kalandjai is.
Godard mindörökké – A filmtörténet egyik legfontosabb alkotójáról
Szeptember 13-án, 91 éves korában elhunyt Jean-Luc Godard, és vele együtt az egyetemes filmtörténet egyik legnagyobb hatású és legfontosabb alakját veszítette el a világ. Godard azonban mégis örökre itt marad nekünk: összenőtt a filmjeivel. És hogy miként újította meg alapjaiban a mozit? Megróbáltuk összegyűjteni.
Élet a halál után – Csoma Sándor: Magasságok és mélységek
A hegymászókat talán nem érthetjük meg. Ahogy azt sem, mit jelent a hegymászóhalál. Sterczer Hilda filmbeli alakjának keménységét, látszólagos szenvtelenségét ez magyarázza. Pál Emőkét nézve valamiféle misztérium tárul fel számunkra az életről, amelynek elvesztése bekalkulálható kár is lehet, és mégis (vagy éppen ezért?) években mérhető a búcsú hossza.
Elkezdődött Hevér Dániel első mozifilmjének forgatása
A napokban kezdődött és 25 napon át tart Hevér Dániel Valami madarak című nagyjátékfilmjének forgatása Kizlinger Lilla és Szacsvay László főszereplésével.
Béke – A nemzetek felett
A hazai mozikban november 10-én debütál a Béke – A nemzetek felett című dokumentum-játékfilm, amely az 1920-as trianoni békeszerződést megelőző és az azt formáló eseményeket rekonstruálja archív felvételek felidézésével és történész szakértők megszólaltatásával.
A varsói filmfesztiválon lesz a Ki kutyája vagyok én? premierje
Októberben az A kategóriás varsói nemzetközi filmfesztiválon lesz a világpremierje Lakatos Róbert Ki kutyája vagyok én? című dokumentumfilmjének, mely magyar–román koprodukcióban készült.
Pénteki kultúrrandi Márton László filmessel, a What’s in the Box alapítójával
Márton László a What’s in the Box produkciós cég egyik alapítójaként és „vizuális történetmesélőjeként” a megbízói álmait önti mozgóképbe, és egyetlen pillanatig sem unatkozik. Legyen szó rendhagyó körülmények között forgatott Bagossy Brothers Company-videóklipről, feltörekvő erdélyi zenekar kisfilmjéről vagy egy kulturális fesztivál videóanyagáról, ugyanazzal a lelkesedéssel hasznosítja a világ különböző pontjain magába szívott ismereteit.
„Lassan megismerem önmagam” – Szucher Ágnes díjnyertes rajzfilmjéről
A 18. BuSho Nemzetközi Rövidfilmfesztivál legjobb animációnak járó díját a marosvásárhelyi születésű, Kolozsváron élő Szucher Ágnes Szerelem a korona idején című dokumentumfilmje kapta. Interjú.
Rófusz Ferenc: „Mindig keresek valamit” – podcast
Az Oscar-díjas, Szent István-renddel kitüntetett animációs filmrendező, Rófusz Ferenc a Mi lenne, ha… podcast e heti vendége.
A Nyugati pályaudvar az európai filmkultúra kincse lett
Az Európai Filmakadémia újabb helyszínekkel, köztük a Nyugati pályaudvar épületével bővítette az európai filmörökséget.
Zenés portréfilmbe oltott korkép – Megnéztük a Bereményi kalapját
Papp Gábor Zsigmond Bereményi kalapja címmel rendezett portréfilmet, amelynek díszbemutatója szeptember 22-én lesz a Corvin moziban. A Bereményi Géza életét és művészetét másfél órába sűrítő filmben mások mellett Tóth Barnabás, Cserhalmi György és Can Togay bukkan fel, akik a címszereplővel együtt emlékeznek vissza a sokszínű és kalandos alkotói életút maradandó pillanataira.