Film
Több mint 30 alkotás az idei Filmünnepen
4 filmet premier előtt, 3 alkotást premieren láthat a közönség az idei Cinema City Filmünnepen, amelyet multiplex mozik részvételével rendeznek csütörtöktől vasárnapig Budapest mellett több vidéki városban.
Magyar mozik műsoron – Öt filmet ajánlunk
Tavaly számos hazai premier elmaradt, most azonban semmiképpen nem mondhatjuk, hogy híján lennénk a magyar moziknak: több műfaj is képviselteti magát az aktuális műsorban. Néhány jelenleg is vetített alkotást ajánlunk.
A nagy generáció krónikása – Villáminterjú András Ferenc filmrendezővel
Vérbeli komédiával indította a pályáját, filmjeiben mégis meghatározó – ahogyan fogalmaz – a csalódás élménye. „Az életem értelme az volt, hogy átéltem 1956-ot” – teszi hozzá. Igazságról, örök érvényű filmekről és fiókban maradt alkotásokról is szót ejtettünk a Nemzet Művésze díj átadóünnepsége után készült interjúnkban.
2022 tavaszán mutathatják be a Műanyag égbolt című magyar animációs sci-fit
Várhatóan 2022 tavaszán mutatják be a Műanyag égbolt című, disztópikus jövőben játszódó, egész estés, Budapesten játszódó animációs magyar sci-fit, amelynek a gyártási fázisa az utolsó szakaszába érkezett.
Klem Viktor: „Nekem olyanok a sikereim, mint a hologramok”
Klem Viktor kisfiús mosollyal és magabiztos léptekkel érkezett a beszélgetésre. Az Oscarra nevezett első magyar horrorfilm, a Post Mortem főszereplője jó humorú, izgalmas beszélgetőpartner. Magányról, bátorságról és szerepformálásról is kérdeztük.
Kézdivásárhelyi alkotó Whitman-versadaptációja kapta a legjobb romániai animáció díját
A legjobb romániai alkotás díját nyerte a kézdivásárhelyi Gábor Balázs Ülök és nézem című kísérleti animációja az október 8. és 17. között zajló bukaresti Anim'est Nemzetközi Animációs Fesztiválon. A vizsgafilmnek készült alkotás tisztelgés az avantgárd előtt, és bizonyos értelemben a karantén terméke. A rendezőt Zsizsmann Erika kérdezte a Maszol.ro oldalán.
Az ismeretlen Uránia – Interjú Buglya Zsófiával
Októberben volt 125 éve, hogy átadták a nagyközönségnek a nemzeti filmszínházunknak otthont adó Uránia párját ritkító, móros stílusú műemlék épületét, mely aztán 122 éve, november 4-én nyitott meg először Urániaként. A jubileum alkalmából vettük kézbe azt a rengeteg képpel illusztrált kultúrtörténeti kötetet, amelyet nemrég a filmszínház jelentetett meg Az ismeretlen Uránia – Fejezetek egy filmszínház történetéből címmel. Erről a kiadványról kérdeztük a többszerzős könyv szerkesztőjét, az Uránia programigazgatóját, Buglya Zsófiát.
Verhetetlen páros – Filmes kulisszatitkok pályatársak visszaemlékezései alapján
Hat évtizeddel ezelőtt a Hannibál történelmi filmmel indult el Bud Spencer és Terence Hill közös filmes pályafutása. Ebből a különleges alkalomból 60 pályatárs, köztük színészek, rendezők, segédrendezők, operatőrök, forgatókönyvírók, producerek, kaszkadőrök, akrobaták, látvány- és jelmeztervezők, zeneszerzők, asszisztensek és a színészpáros dublőrjei mesélik el személyes élményeiket a legendás pofonosztókkal kapcsolatban Király Levente könyvében.
Magyar díjazottak Isztambulban
Rainer-Micsinyei Nórát A legjobb dolgokon bőgni kell és Dietz Gusztávot a Külön falka című mozifilmben nyújtott alakításáért díjazták Isztambul nemzetközi filmfesztiválján a hétvégén. Mindkét alkotás a Nemzeti Filmintézet Inkubátor-programjában készült, és jelenleg is műsoron van a hazai mozikban.
Decembertől mozikban a Legjobb tudomásom szerint
A magyarországi mozikba december 16-án kerülő film egy örökbefogadó házaspár kálváriáját mutatja be, miután a nő azt állítja férjének egy átmulatott éjszaka után, hogy szexuálisan bántalmazták. A film vállalása és különlegessége, hogy ez a téma rendhagyó módon a férj szemszögéből látható.
Világ körüli fesztiválturnén az Eltörölni Frankot
Fabricius Gábor filmjét eddig három kontinens több mint tizenöt fesztiváljára hívták meg. A többszörös velencei díjnyertes – Venice International Film Critics’ Week leginnovatívabb filmnek járó díj és a főszereplő Starlight-díja – alkotás a közeljövőben többek között a tallini, a stockholmi, a szaloniki, a németországi Hof és a spanyolországi Valladolid filmfesztiválokon mutatkozik be.
Az utóbbi évek legjobb animációs filmjeiből ajánljuk
Az elmúlt pár év magyar alkotásaiból ajánljuk néhány személyes kedvencünket az animáció világnapján.
Magyarok a fókuszban a Tallinn Black Nights Filmfesztiválon
Észak-Európa élvonalbeli szemléje a magyar filmművészetre fókuszál november 12-től. Az észt fővárosabn zajló fesztivál kurrens alkotásokat és felújított klasszikusokat egyaránt műsorra tűz a magyar film javából.
Befejeződött Baranyi Benő első mozifilmjének forgatása
Befejeződött Baranyi Benő első mozifilmje, a Zanox – Kockázatok és mellékhatások című romantikus sci-fi forgatása.
Elkezdődött a Blokád forgatása
1990. október 25-én robbant ki és bénította le négy napra az egész országot a taxisblokád. Most, 31 évvel később elkezdődött a viharos eseményeket feldolgozó mozifilm, a Blokád forgatása, amelynek központi alakja a rendszerváltás utáni első szabadon választott miniszterelnök.
Kis Hajni: Külön falka – kritika
Kis Hajni a Szép alak és a Last Call című rövidfilmjei után immár a moziban is bizonyítja, hogy érdemes odafigyelnünk rá – és még inkább a hőseire. Tórh Menyhért írása a Filmtett.hu-n jelent meg.