Szilagyi_Lenke_photos8.jpg

FIPRESCI Nagydíjra jelölték a Csendes barátot

Enyedi Ildikó alkotása, a Csendes barát bekerült az év legjobb filmjének járó FIPRESCI Nagydíj öt jelöltje közé. Ezzel a magyar–német–francia koprodukció olyan alkotásokkal verseng az elismerésért, mint a hatszoros Oscar-díjas, amerikai Egyik csata a másik után, az Oscar-jelölt tuniszi The Voice of Hind Rajab, az Arany Pálma-díjas, román–francia–norvég–dán–finn–svéd Fjord és az egyszeres Oscar-díjas és további hét kategóriában jelölt angol Hamnet – írja a Mozinet.

A Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége (FIPRESCI) számos fesztiválon díjazza a versenyszekció filmjeit, ennek köszönhetően nyert a Csendes barát FIPRESCI-díjat a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál keretében 2025 szeptemberében. A szövetség azonban minden évben egy Nagydíjat is átad: ez a legrangosabb elismerésük, hiszen azt nem egy-egy esemény, hanem az év filmterméséből választják ki. Éppen ezért már az is hatalmas elismerés, ha egy-egy alkotás a jelöltek közé tud kerülni – emeli ki a közlemény.

A díjátadóra a 74. San Sebastiáni Nemzetközi Filmfesztivál megnyitóünnepsége keretében kerül sor, a díjra a FIPRESCI tagjai a világ minden tájáról – több mint 80 országból – szavaznak.

A film főszereplői Tony Leung Chiu-Wai, Luna Wedler – aki a 82. Velencei Filmfesztiválon alakításával elnyerte a legjobb feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat – és Enzo Brumm. A mellékszerepekben olyan nemzetközileg is ismert színészeket láthatunk, mint A feleségem története főszereplője, Léa Seydoux (Spectre – A Fantom visszatér, Nincs idő meghalni), Johannes Hegemann (Új lehetőségek-sorozat), Sylvester Groth (Becstelen brigantyk, Sötétség-sorozat), Rainer Bock (Fehér szalag) és Martin Wuttke (Becstelen brigantyk). A forgatókönyvet Enyedi Ildikó írta, az operatőr Pálos Gergely, a vágó Szalai Károly.

A Csendes barát világpremierje a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt 2025 szeptemberében, ahonnan hat díjat hozott haza, köztük a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját. Azóta többek között elnyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját, a 70. Valladolid Nemzetközi Filmfesztivál Silver Spike – Ezüst Tüske – díját, a 61. Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon és a franciaországi Les Arcs Filmfesztiválon pedig – ahol Enyedi Ildikónak ítélték a Femme de Cinéma Sisley-Les Arcs díjat – Pálos Gergely kapta a legjobb operatőrnek járó elismerést. A Csendes barát a 45. Magyar Filmszemlén is tarolt: a legjobb film, legjobb operatőr, legjobb vágás és legjobb producer elismerését kapta meg – írta  a Mozinet.

A Csendes barát továbbra is látható a magyar mozik műsorán, forgalmazója a Mozinet. Eddig a hazai mozikban több mint 51 ezer néző látta. A film már megtekinthető a Cinegón is.

A filmet még a tavalyi velencei világpremieren láttuk, itt írtunk róla, de a Csendes barát főszereplőivel, Tony Leung Chiu-waival és Luna Wedlerrel is alkalmunk volt beszélgetni.

Nyitóképen Tony Leung Chiu-wai, a Csendes barát egyik főszereplője. Fotó: Mozinet 

Ez is érdekelheti

A Mommy Blue egy fordított felnövéstörténet

Mayer Bernadette első nagyjátékfilmje megindító alkotás egy lassan megvakuló édesanyáról, aki egyre jobban rászorul épp apává váló fiának segítségére, ami derekasan próbára teszi kettejük kapcsolatát. Könnyen fordulhatna szirupos melodrámává, Für Anikó és Vilmányi Benett zseniális játékának köszönhetően viszont mégsem teszi.

A Hajrá, Tete! ott kezdődik, ahol a hollywoodi mozik véget érnek

Idén augusztusban a veszprémi Filmpikniken is látható volt az Illés Fanni paralimpikonról készült, 2025-ben bemutatott Hajrá, Tete! című dokumentumfilm, amely a filmszemle felhozatalának egyik legjobb darabja volt.

A magyar filmesek nagyágyúival újra találkozhatunk az egyetemeken

Szeptembertől újraindult a Nemzeti Filmintézet jóvoltából az Egyetemi Filmklub-eseménysorozat, a félév során összesen mintegy kétszáz filmvetítésen vehetnek részt a hallgatók.

Benedek Miklóst a matematikatanára akadályozta volna meg, hogy a színészképzőbe járjon

Aztán a színművészdiploma után egyből szerződtették a Nemzetibe. Nyolcvan éve, 1946. szeptember 28-án született a Kossuth-díjas színészlegenda.