A Nobel-díjas Heinrich Böll életében, életművében kitüntetett szerep jutott Magyarországnak. Az író három regénye köré (Ádám, hol voltál?, Egy bohóc nézetei, Csoportkép hölggyel) csoportosítva ebből a kapcsolatrendszerből mutat be a kiállítás néhány kevésbé ismert vagy éppen ismeretlen mozzanatot. Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója hangsúlyozta, hogy tavaly decemberben lett volna a német író százéves. Ennek tiszteletére tavaly adtak ki Németországban Böll háborús naplóit, amelyben ?szertetteljesen? ír az akkori magyarországi tartózkodásáról. Az író magyarországi története többé-kevésbé ismeretlen maradt a közönség előtt, pedig annak a különféle vetületei a főigazgató szerint az irodalmi életen túlmutató tanulságot is hordoznak. Kiemelte, hogy születésének százéves évfordulója, valamint a szerző szoros kapcsolata Magyarországgal indította el a most nyíló kiállítást.

 

?Böll alakját a 20. század végi politikatörténet erősen összekapcsolta a politikai aktivitásával, legyen szó akár a békemozgalomról, a zöldekkel kapcsolatos szimpátiájáról vagy mindarról, ami az 1970-es évek Németországában annyi turbulenciát gerjesztett? ? hangsúlyozta a főigazgató, hozzátéve, hogy hazájában a politikai jelentőség mögött az irodalmi tevékenysége kicsit háttérbe szorult. Prhőle Gergely szerint Magyarországon ez fordítva történt. ?Mi az író Heinrich Böllt ismertük meg, szerettük és érdekes volt számunkra ez az új prózastílus, amelyet meghonosított? ? mondta. Magyarországon rejtve maradtak nemcsak a magyarországi háborús élményei, hanem a magyar ellenzékhez fűződött érdeklődése is az 1970-es 1980-as években. Kiemelte, hogy amikor 1982-ben végre kiadták Magyarországon az Egy bohóc nézetei című regényét, Böll honoráriumát az illegális Szegényeket Támogató Alap (SZETA) javára ajánlotta fel, amellyel kivívta az akkori titkosszolgálat érdeklődését is.

 

A kiállításon bemutatják, hogy milyen módon volt Böll következetes moralitásában és gondolkodásában a német határokon túl is, valamint azt, hogy az író a közélet szempontjából milyen fontos szerepet játszott és mennyire érdeklődőt Magyarország iránt is. Kiemelte, hogy Böll 1971-ben a nyugat-német PEN elnökeként Magyarországra érkezett, már számos íróval, fordítóval és filológussal állt kapcsolatban. Ekkor találkozott Görgey Gábor íróval is, akinek Böllről készült amatőr felvételeit is megtekinthetik az érdeklődők a május 6-áig látható kiállításon.

 

Heinrich Böll 1917-ben született Kölnben. Írói pályafutását 1947-ben kezdte A vonat pontos volt (Der Zug war pünktlich) című novellával. Ezt számos ismert kisregény, regény és elbeszélés követte. Az 1972-es évben a világháború utáni első német íróként megkapta az irodalmi Nobel-díjat a Csoportkép hölggyel (Gruppenbild mit Dame, 1971) című művéért. Ebben a regényében a német történelmet követte végig az első világháborútól az 1960-as évekig egy nő életrajzán keresztül.

 

Forrás: MTI

Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum Facebook-oldala