Feltámadás júniusban – szimbolikus a címe a kiállításnak, amellyel a járványt követően újranyitott a Godot. A tárlaton az elmaradt májusi kortárs aukcióra beérkezett művek egy része látható. Erről a kiállításról, a karantén alatti #maradjotthon projektről és a galéria elmúlt két évtizedéről Kozák Gáborral, a galéria egyik vezetőjével beszélgettünk.
1999-ben nyitott meg a galéria. Milyen volt az akkori közeg?
Nem volt nagy konkurencia, ezért könnyebb volt berobbanni ebbe a világba. Jórészt csak a Várfok, a Dovin, a Deák Erika és az általam vezetett Illárium működött még akkor. A két alapító, Kaucsek Bálint és Sáfár Zoltán Safi szüleinek Madách téri ingatlanában kezdték el működtetni a Godot-t. Galériát akartak csinálni, de érezték, hogy ez nem állna meg a saját lábán, ezért mással is foglalkoztak: csúcsminőségű hangtechnika forgalmazásával és ingatlanok eladásával. Így kompromisszummentesen működtethették a galériát.
Hogyan nézett ki akkor a galéria?
A mostani Telep helyén működött a Godot: a földszinten volt a bemutatóterem, ahol a galéria művészeinek képei voltak. Rengeteg mű a falon, sok-sok letámasztva a földre. A felső szinten rendeztük mindig a kiállítást. Lefelé egy nagy pince vezetett, ahol rengeteg képet halmoztunk fel. Olyan volt ez, mint egy képturkáló: jöttek az érdeklődők, válogattak. A 2000-es évek elején igazi kuriózum volt a Godot az óriási méretei miatt.
Az induláskor a Magyar Grafikusok Szövetségével és a Magyar Festők Társaságával is együttműködtetek.
A kezdetekkor Safiék a sötétben tapogatóztak, még nem volt galériás tapasztalatuk. Kapták a tanácsot, hogy kooperáljanak ezekkel az országos szervezetekkel. Olykor a Godot-ban rendeztek nagy országos tárlatokat, máskor segítettünk ezek lebonyolításában. Az induláskor ez a munka nekünk is jól jött, de idővel ráébredtünk: rengeteg energiánkat elveszi, így abbahagytuk.
Amikor a Godot-ba kerültél, akkor már több évnyi tapasztalat volt mögötted: dolgoztál a Várfokban, a Csók István Galériában és az édesanyád alapította Illáriumot is vezetetted. Mi volt az a tudás, amit magaddal hoztál a Godot-ba?
A Godot előtti öt évben sok művésszel ismerkedtem meg, sokféle művészetet láttam. Minden létező kiállításra eljártam, az akkor létező szaksajtót betűről-betűre végigolvastam, műtermekbe látogattam. Láttam, hogyan működik ez a világ, így amikor a Godot-ba kerültem, már tudtam, hogy kivel és mivel akarok foglalkozni. Hamar kiderült az is, hogy én merészebben döntök, mint Safiék. Ők megfontoltabbak, hosszabban elemzik a kérdéseket, én intuitívabb vagyok.
Melyek voltak azok az elvárások, amelyekből nem engedtetek?
Az első szempont: olyan művészettel foglalkozzunk, ami nekünk tetszik. Fontos volt a szakmai szempont is: figyeltünk a művészettörténészekre, a szaksajtóra, a kritikusokra és a trendekre is. A harmadik pedig a gyűjtő oldala: olyan művészetet kerestünk, amit szívesen vásárolnak. Ez a három aspektus az utóbbi években egy dologgal egészült ki: a népszerűséggel.
Miért fontos a népszerűség a művészet esetében?
Mert a népszerű művészet az, ami a jövőbe mutat. Bezárkózhatunk egy szakmai elefántcsonttoronyba, de a mai világban, ahol a piac törvényei az uralkodók, nincs értelme. Nincs értelme mindig ugyanannak az 500 embernek kiállítást csinálni, mert az unalmas és belterjes. Ez a rendszer is, mint minden másik, a külső impulzusok által lesz életszerű és valóságos.
Népszerűség ide vagy oda, azért viszonylag szűk művészkörrel dolgoztok.
Igen, jelenleg hat alkotót képviselünk. Ez nem tudatos döntés volt a részünkről, de éreztük, hogy hosszabb távon velük tudunk eredményesen együtt dolgozni. drMáriás, Bukta Imre, Gaál József, feLugossy László, Ujházi Péter és Szikora Tamás tartozik a Godot-hoz. De rajtuk kívül vannak páran, akikkel lazább együttműködésekben dolgozunk.
A művészeitekkel baráti kapcsolatot ápoltok. Azért ez sem feltétlenül megszokott.
Szerintem nagyon fontos az emberi tényező is. Nem mérce, hogy akit képviselünk, az a barátunk is legyen, ez így alakult. A művészeinkkel nem kötünk szerződést sem, mert úgy gondoljuk, hogy a galerista és a művész között a viszony bizalmi.
Kinek a kiállításával nyílt meg a galéria és melyik volt az, aminek a szervezésében már te is részt vettél?
Szurcsik József A varázsló kertje című kiállítással nyílt meg a Godot. Szurcsik fontos művész, több kiállítást is rendeztünk a műveiből, sokáig együtt is dolgoztunk vele. Ma már nem képviseljük őt, de időről-időre azért bemutatjuk a műveit. Legutóbb 2018-ban rendeztünk kiállítást a legújabb munkáiból. Amikor én odakerültem, akkor Gaál József Gnome kiállítása futott épp. Utána következett Koronczi Endre ISTEN című tárlata, amelynek a szervezésében már én is részt vettem. De nehéz ezeket már ennyi év távlatából felidézni, sok kiállítás eltűnik az emlékezetemben.
Melyek azok, amelyekre szívesen emlékszel vissza, amelyek megőrződtek?
Emblematikus kiállítássorozatunk volt az, amelyekben a kortárs magángyűjteményeket mutattuk be. Spengler Katival találtuk ki, aki a férjével maga is jelentős kollekciót birtokol (Spengler-Somlói Gyűjtemény – a szerk.), hogy jó lenne a Műcsarnokban a magángyűjtők képeiből kiállítást rendezni. Ott nem találtunk meghallgatásra, ezért eldöntöttük: megcsináljuk kicsiben a Godot-ban. Végül 18 alkalomig jutottunk, és olyan magángyűjtők mutatkoztak be a Spengler-Somlói házaspár mellett, mint Gerendai Károly, Ledényi Attila vagy Antal Péter. Nem csak a saját gyűjtőinket mutattuk be, független és szakmailag kikezdhetetlen volt ez a válogatás.
Miben állt e sorozat jelentősége?
Láthatóvá tettünk egy réteget, nyilvánosságot adtunk ennek a csoportnak. A 2000-es évek elején egyre többen foglalkoztak a magángyűjtőkkel, a 2008-as válságig nagy pezsgés volt a magángyűjtemények körül. Aztán jött a recesszió, az embereknek csökkentek az anyagi forrásaik, történt egyfajta kijózanodás. A megszorítások miatt a gyűjtők többé nem szívesen nyilatkoztak arról, hogy milyen vagyont birtokolnak.
Hogyan élte meg a galéria a 2008-as válságot?
Rosszul, nagyon megérintett minket. Eltűntek azok a gyűjtőink, akik csak alkalmanként vásároltak, és eltűnt az a pezsgő művészeti élet, amiben mi is fürdőztünk. Sok mindent át kellett gondolnunk, újra fel kellett építenünk. Ekkor kezdtünk el fotóval is foglalkozni, de végül nem tudtunk megtapadni a fotóművészet terén.
A saját gyűjteményed is megmutatkozott az előbb említett sorozat 7. alkalmán, de tavalyi Publikus magánügyek című kiállításon is láthattunk hét olyan munkát, ami a te tulajdonodban van. Milyen művészetet, kitől vásárolsz szívesen?
Alapvetően a galéria művészeitől veszek: mindegyikőjüktől jelentős anyagom van, fontos képekkel. Mellettük pedig néhány alkotótól vásárolok még. Én nem tudom ezt máshogyan elképzelni: ha művészettel foglalkozom, természetes, hogy magam is vásárolok. Régebben kevésbé voltam szigorú: olykor a gyűjtőinket megelőzve csaptam le egy-egy munkára, de most már nem csinálok ilyet.
Hogyan lehet a látogatókból gyűjtőket nevelni? A Godot-nak van erre valami koncepciója?
Szerintem az kell, hogy az emberek járjanak kiállításokra, menjenek műtermekbe, érdeklődjenek és idővel vegyenek valamit. Nem kell mindenkinek gyűjtőnek lennie: inkább az a fontos, hogy az emberek bátrabban vásároljanak képeket. Remek lenne, ha minden lakásban lenne néhány kortárs mű.
Van egy vásárunk, a Godot Young Generation Art Fair, aminek szintén ez a célja. Fiatal alkotóktól állítunk ki, akiknek a munkáit már néhány tízezer forintért haza lehet vinni. Ezek a művek alkalmasak arra, hogy belépőt adjanak a képvásárlás világába.
A Godot esetében a művészet népszerűsítését szolgálja az eseményjelleg is? Gyakori, hogy nem hétköznapi kiállítások, szokatlan megnyitók, különös események helyszíne a galéria.
Igen, azt gondoljuk, hogy ezekkel lehet népszerűsíteni a galériát, az adott művészt vagy kiállítást. És persze az egész képzőművészetet. Olyat kell csinálni, ami kilép a szigorú keretekből. Könnyű ezeket megszervezni, hiszen szinte mindegyik művészünk többdimenziós, bennük is megvan a vibrálás, hogy kilépjenek a megszokott keretekből.
A galéria szlogenje is tükrözi ezt a szemléletet: az alkotó szabadsága, a gyűjtő szenvedélye. Számodra mit jelent ez a sor?
Ezt a mondatot Szurcsik találta ki: rá jellemzően rövid, tömör és frappáns. A Godot-ban próbáljuk lehetővé tenni, hogy a művészeink szabadon, korlátok nélkül fejezhessék ki magukat, majd az elkészült művekhez keressük meg azokat a gyűjtőket, akik szenvedéllyel, örömből vásárolnak.
A galéria 2011-ben költözött a Bartók Béla útra. Mennyiben változtatta ez meg a Godot beágyazottságát?
Mi és Faur Zsófi voltunk itt az első fecskék. A működésünket a költözés nem befolyásolta, persze örülünk, hogy a Bartók Béla úti kulturális pezsgés részesei vagyunk, de más helyszínen is ugyanezt a programot vinnénk. A Madách Imre útról viszont jó volt elköltözni, az a környék a romkocsma-turizmussal nagyon megváltozott.
Hogyan élte meg a Godot a karantén időszakát?
efZámbó István VI. Kiséletmű Kiállítás című tárlata gyakorlatilag egybeesett a bezárkózással, a megnyitót már nem is tudtuk megtartani. Virtuális kiállítás formájában marad meg az emléke. Egy-két eladásunk volt: a rendszeres gyűjtőink fontosnak érezték, hogy támogassák a galériát.
A Facebookon elindítottuk a #maradjotthon nevű projektet, amely során művészeket kértünk meg, hogy fotózzák le magukat az otthonukban, munka közben. Egy képzőművész számára nem olyan nagy kihívás az otthonmaradás, hiszen vírustól függetlenül ők általában a négy fal csendes magányában alkotnak. A projektben a szakma jó pár jeles képviselője részt vett, nemcsak a mi művészeink, ez igazán nagy öröm.
A járvány miatt egyelőre nem tudjuk, hogy megtervezzük-e az őszi programot és, hogy mikorra időzítsük be a tavasszal elmaradt két kiállítást. A következő hetekben derül ki, hogy mennyire látunk majd előre.
Június 4-én nyitott újra a galéria a Feltámadás júniusban című kiállítással. Mit láthatunk?
Május elejére terveztük a II. Kortárs Aukciónkat a tavalyi sikerén felbuzdulva, ez azonban a járvány miatt szintén elmaradt. Mivel az anyag már össze volt állítva, ezért úgy gondoltuk, hogy amit lehet, megmutatnánk. Ezek kereskedelmi tételek, általában gyűjtőktől vannak, akik eladnának, hogy mást vegyenek. A kiállítók között szerepel mások mellett Győrffy László, Soós Nóra, Nagy Kriszta, Nádler István, Pauer Gyula egy-egy munkával, sőt még egy Banksy-nyomat is látható.
