Frank Wedekindnek nincs Lulu című drámája, viszont írt két darabot, amelynek azonos a főszereplője: Lulu. A Pandora szelencéje 1894-ben született, ezt az író többször átdolgozta, ennek eredménye lett A föld szelleme (1895), illetve az elsővel azonos című dráma 1902-ből. Az ősváltozat kézirata csak a nyolcvanas években került elő. Alban Bergnek a Wedekind-művekből komponált és az 1935-ben bekövetkezett halála miatt befejezetlen operája után az ötvenes-hatvanas évektől sokasodó prózai bemutatók is egyre gyakrabban használják a két darabból összegyúrt változat címéül a Lulut.
A drámairodalom első "végzet asszonyának" sorsa csak a teljes opusból rajzolódik ki, de elsősorban terjedelmi okokból a kettőt együtt nemigen lehet előadni. Így a színre állítók tömörítésre kényszerülnek, s már az meghatározza a produkciót, hogy a rendezők milyen szövegkönyvet állítanak össze a részekből. Silviu Purcâretét sem a dráma társadalmi töltete, sem a Thomas Mann által oly nagyra tartott filozófiai elmélkedései nem érdekelték, ő szigorúan a főszereplő sorsvonalára redukálta a cselekményt. A kétszer négy felvonás mintegy feléből olyan kamaradarabot hozott létre, amelyben a nő mellett csak az a néhány férfi (Dr. Goll, Dr. Schön, Alwa, Schwarz, Schigolch, Rodrigo), illetve a leszbikus Geschwitz grófnő kap fontosabb szerepet, aki döntően befolyásolja Lulu életét. Ugyanakkor a rendező - jócskán megrövidítve - megtartja A föld szellemének cirkuszi sátorban játszódó prológusát, mert az előadás egészét ebben a közegben tartja.
A szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház tavaly bemutatott produkciójához Helmut Stürmer U-alakú, cirkuszi nézőteret tervezett, s a nézőtér két szára közötti területen az első részben egy nagy asztal, a másodikban pedig egy kád az egyetlen díszletelem, tehát eleve kizárt a darab helyszíneinek illúziószínházi ábrázolása. Ezen az sem változtat, hogy a játéktér az aréna szélén túlnyúlva kitágul, mert a függönyök mögötti színpadrészen álló bőrkanapé is semleges, azaz minden helyszínen használható bútor.
A Nemzeti Színház színpadán felállított, mintegy kétszáz személyes miniatűr cirkuszban a néző fizikailag is belekerül a középen folyó játék erőterébe. A színpad mélyén, magasan, mintegy a semmiben lebegve foglal helyet az előadás kulcspillanataiban megszólaló háromtagú zenekar (hegedű, cselló, zongora). Vasile Sirli néhány motívumra szorítkozó kompozíciójának ugyanolyan fontos akusztikus szerepe van, mint a háttérből felhangzó női sikolyoknak.
A cirkuszt idéző közegből következik, hogy a játékmód elemelt. A típusok felmutatása, a figurák kinézete, a smink, az extatikus kitörések, a vad rohangálás, az erős gesztusok leginkább az expresszionista színházi stílusból ismerősek. Ez persze nem azt jelenti, hogy a szerepek és szituációk ne lennének nagyon pontosan értelmezve és kidolgozva, de nem a lelki folyamatok ábrázolását kapjuk, hanem nyers, olykor brutális előadást, amelybe a már-már abszurdba hajló komikum is belefér.
A Lulut akkor szabad és érdemes bemutatni, ha van színésznő a címszerepre. A szebeni előadásban van. Ofelia Popii természetesen, ugyanakkor rafináltan kitárulkozó Luluja nem számító vamp, hanem az életet zsigeri módon élő, a világot gondolkodás nélkül be-és elfogadó, sodródó nő. Bár sorsát véletlenek alakítják, végzete kikerülhetetlen. Különös kontraszt észlelhető a színésznő plasztikus és dinamikus mozgása, valamint a túlzott mimikát mellőző, az érzelmeket elsősorban a szemeivel közvetítő arcjátéka között. A festéssel erősen kiemelt szemek és száj a némafilmek sztárjait vagy az ötvenes évek nőideálját idézi.
Természetesen Ofelia Popii igen erős alakítása áll a produkció középpontjában, minden más szereplő az ő Lulujához való viszonyában értelmeződik. Így lesz kulcsfigura a lány által egyedül szeretett férfi, Dr. Schön (Constantin Chiriac). A férjek - a festő Schwarz (Eduard Patras), Dr. Goll, egészségügyi tanácsos (Cristian Stanca) és Alwa (Adrian Matioc) - akaratnélküli, erőtlen alakok. Nem sokban tér el tőlük a Lulu iránt érzett reménytelen szerelméért mindent feláldozó grófnő (Mariana Presecan). Erős alakítást nyújt Dan Glasu Lulu apjának, Schigolchnak a szerepében.
Purcareténél a cirkuszi kikiáltót, avagy állatidomárt ugyanaz a színész játssza, mint a Lulut feldaraboló Hasfelmetsző Jacket. Érdekesség, hogy a szerepet férfi és nő felváltva alakítja, én Doru Presecannal láttam. Hangsúlyosan azonos a két figura, lenyalt haj, faarc, kimért mozdulatok ebben is, abban is. Szakszerűség a konferálásban és a gyilkolásban. A kedélyesen diabolikus alak zárja a tragédiát: ahogy első megjelenésekor, a végén is bohócként dugja ki fejét a fekete függöny résén.
