Gyomornovella, férfijelvény és miskájer-kalap

A párnovella vagy ikernovella sajátos műfaja a szépirodalomnak. A legegyszerűbben úgy határozhatjuk meg, hogy ugyanaz a történet elmesélve más nézőpontból, más szempontból. Krúdy Gyula A hírlapíró és a halál, valamint az Utolsó szivar az Arabs Szürkénél című művei kiváló példái ennek. A két műnek természetesen ugyanaz a témája: egy párbaj résztvevőinek a készülődése. (Egyébként Krúdy maga is többször párbajozott, nyilván ő is átélte a készülődés izgalmait.) A központi hősök is azonosak: az újságíró és az ezredes, azonban az egyik novellában az egyik, a másikban a másik a főszereplő. A két elbeszélés összehasonlítását és korrelatív megfeleltetését, azaz a kölcsönös viszonyítását, a párhuzamok és az ellentétek egybefésülését maga a szerző kínálja.

A nyúlfarknyi történet mellett a művek gerincét az adja, hogy jobbra-balra indáznak a jellegzetes krúdys asszociációk, valamint megjelenik az étkezés, az ételek apró részletességbe menő leírása. Ilyen a pörköltmaradék ízletes bemutatása: „Hát valóban pörkölt-maradék volt az, amelyet János otromba ujjaival a tányéron hozott. Sűrű volt a leve, mint a kifőtt paradicsomé. Kozmás a húsa és többnyire csak olyan csontos darabok voltak benne, amelyeket a kocsmárosné egyetlen vendégének sem adott volna oda.” Megjelenik egy vörös bajusz részletező leírása is a műben: „A vörös bajuszok között vannak mindenféle jellegűek. A legtöbbje mérges, rosszindulatú, elhanyagolt férfijelvény, amely éppen színe miatt nem érdemes az ápolásra. Ám a mi vörös bajuszunk ama századik vörös bajusz volt, amely humort, derűt, megelégedést, örömösséget mutatott, mintha a bajusz alatt mindig valamely mosolygásra volna vonva a szájszöglet.”

Az ikernovellában előtérbe kerülnek a párbaj előtti események, az előzmények, az összecsapást megelőző lélektani folyamatok. Sőt kizárólag erről szólnak – némi „körítéssel”. A párbaj maga nem témája az elbeszéléseknek, s a végkimeneteléről is csak közvetve „értesül” az olvasó. Az epilógusból tudjuk meg, hogy az ezredes halt meg.

Krúdynak ez a párnovellája más szempontból is kategorizálható. Kemény Gábor a következőképpen ír erről: „Krúdy nagyjából az 1920-as évek közepétől kezdte írni azokat az elbeszéléseit, melyeknek hősei a vendéglői vagy a kocsmaasztal mellett keresik a megoldást (az álmegoldást?) életük problémáira, az evés-ivásba, de még inkább az arról való elmélkedésbe menekülve az önmagukkal való szembenézés elől. A kortársi és a későbbi kritika »gyomornovelláknak« vagy »evőnovelláknak« nevezi ezeket az írásokat. […] Részben, de csak részben idesorolható a híres ikernovella: A hírlapíró és a halál – Utolsó szivar az Arabs Szürkénél.”

Kitérőként itt érdemes megemlíteni, hogy mit jelent napjainkban a krúdyzás az étlapon. Íme, a meghatározása: minden elképzelés nélkül nyitottunk egy kisvendéglőt, és ahelyett, hogy finom ételeket próbálnánk főzni, Krúdy Gyula-idézetekkel írjuk tele az étlapot, mert az emberek nagy része még mindig elhiszi, hogy ez valamiféle garanciát jelent a minőségre.

A tulajokat és a vendégeket a legkevésbé sem zavarja, hogy szegény író forog a sírjában, amikor vegetás húslevesek, maradékból gyúrt töltött paprikák mellé írják a nevét. Magyaros ételek, húslevesek, gőzölgő húsok, főtt répák, fröccsök, üveges szódavíz és tréfás ételleírások, mert ezek nélkül ugyanúgy elképzelhetetlen az otthonos hangulat, mint a békebeli, velős csontos, vendéglős atmoszféra. És létezik egy sajátos hasonlat: A krúdyzás olyan a vendéglátásban, mint a Neumann János-ozás az IT-szektorban.

Visszatérve az ikernovellára, elmondhatjuk, hogy mint cseppben a tenger, tükrözi az író sajátos szövegszerkesztési módját és nem utolsósorban a szóhasználatát. Természetesen az egyedi, stilisztikai neologizmusok sajátos színt adnak a műnek. Például a hírlapíró ajándékba kapott „miskájer-kalapja”. A miskájerek azok a vándorlegények Krúdy jellemzése alapján, akik az állatokat szokták a nemüktől megfosztani. A kalapjukon kecskeköröm és zergeszakáll fityegett.

Az internetes kereső segítségével megállapítható, hogy a „miskájer-kalap” csakis ebben a műben fordul elő. Egyébként ez adott mintegy varázserőt a firkásznak, az úri életforma kellékéből bátorítást merített az eleve elveszítettnek hitt párbajában. Sokszínű a szóhasználata Krúdynak, e művében szerepel a zengeráj kifejezés is, a jelentése: züllött hírű zenés kávéház, vendéglő, mulató, amelynek „kucséber-szaga” volt. A kucséber szintén elavult kifejezés, vándorkereskedőt jelent, aki többnyire csecsebecséket, játéktárgyakat, nyalánkságokat árul. Ezenkívül olvasható a spriccer, mai nevén fröccs. Egyébként feltalálója Jedlik Ányos, a szónak a keresztapja pedig Vörösmarty, ugyanis amikor megtudta, miként is nevezik ezt a furcsa borkoktélt, így szólt: – Spriccer? Túl németes. Legyen inkább fröccs!

És végül a szentenciaszerű mondatok is krúdyzmusoknak tekinthetők: „Csak a nők tudnak olyan szemérmetlenek lenni, mint a szobák.” „Az előleg békíti ki a hírlapírót a halállal.” „Csak a pénztelen emberek hiszik, hogy a kocsmáros mindig őket lesi, hogy fizetség nélkül meg ne ugorjanak a kocsmából.” „Az élete nem ér egy fakovát sem.” „A rózsahegyi plébános arról volt nevezetes a Felvidéken, hogy akinek az utolsó kenetet feladta, az sohasem halt meg.” Olvassunk Krúdyt! A legjobb időtöltés e késői őszben.