Ha minőségi képzéseket akarunk felépíteni, nem engedhetjük meg magunknak az árokásást

Kultpol

Azzal, hogy Pécsen színházi és filmes egyetemi képzések indulnak ősztől, megszűnik a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a kaposvári színészképzés privilégiuma. De vajon kell-e ennyi színész az országnak, és miért érdemes újabb szakokkal bővíteni a tudományegyetem keretein belül működő Művészeti Kart? Erről is kérdeztük Lengyel Péter szobrászművészt, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánját.

Lengyel Péter. Fotó: Sorok Péter / Kultúra.hu
Lengyel Péter

Miért döntött úgy a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, hogy a zenei és képzőművészeti képzések mellett érdemes színházi és filmes szakokat indítania?

Ezt nem elsősorban intézményi oldalról érdemes megközelíteni, sokkal inkább Pécs és a régió művészeti hagyományai felől. A 20. században annyira Budapest-centrikus lett az ország, hogy nagyon kevés vidéki város tud autonóm identitást felmutatni például a kultúra területén. Azt gondolom, hogy Pécs ilyen: saját hangon, önálló entitásként tud megjelenni a művészet területén. A zenei felsőoktatás az akkor még Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kihelyezett tagozataként indult el az 1950-es évek második felében. A ’60-as években jött létre a művészeti szakközépiskola, majd a bölcsészkaron belül rajz tanszék alakult. A város az 1990-es években eljutott oda, hogy csaknem minden művészeti területen rendelkezett országosan vagy nemzetközileg jegyzett művésszel, műhellyel, iskolával, amely az adott képzési területen kiemelkedő színvonalat képviselt. A Művészeti Kar alapítása óta eltelt harminc év a folyamatos portfólióbővítés és új szakindítások jegyében telt. Amikor öt évvel ezelőtt elvállaltam a dékáni feladatokat, akkor a közvetlen munkatársaimmal igyekeztünk átgondolni, hogy milyen potenciált látunk a kar és a város művészeti, kulturális életében, teljesítményében. A Pécsi Balett, a Pécsi Nemzeti Színház, az egykori Pécsi Országos Színházi Találkozó, a filmfesztivál mind-mind arról árulkodtak, hogy Pécsen megvan a lehetőség és az igény is – amelyet a Balett is többször kezdeményezett már – erre a bővítésre. Miután Budapesten önálló szakegyetemek működnek, a mi célunk egy összművészeti portfólióval rendelkező kar kiteljesítése lett, amely országosan unikális; felvállalva és élve a pécsi sajátosságokkal és lehetőségekkel, országos – és nemzetközi –léptékben gondolkodva.

Hogyan lehet elérni, hogy ezek a vidéki képzések a felvételizők listáján ne vésztartalékként, hanem kiemelt helyen szerepeljenek?

Amikor elindítottuk 1999-ben a két klasszikus művészképzést: a szobrászművész és a festőművész szakokat, már akkor az volt a legfontosabb célunk, hogy méltó képzési helyszínné váljunk és valós alternatívát kínáljunk a hallgatóknak a budapesti képzések mellett. Az egyetemek jelentős részének karakteres arculata van, amely meghatározza az általuk képviselt képzések különböző aspektusait is. Pécs sajátos miliővel rendelkezik, és ez a kulturális közeg tesz egyedivé bennünket. A legfontosabb mégis a szakmai szinergiákban rejlő potenciál. Hiszen minél sokszínűbb képzési struktúrával rendelkezünk, a hallgatóink számára annál több lehetőség nyílik az átjárásra. Egy művészt az alkotói pályája során egy sor impulzus ér más művészeti ágakból, és mi ezt az inspiráló együttműködést, közös gondolkodást már a felsőoktatásban igyekszünk lehetővé tenni, képviselni.

A Színház-, Film- és Táncművészeti Intézetet 15 szakkal alapítják meg, azonban nem mind egyetemi képzés.

Az alap- és osztatlan felsőoktatási képzések indítása mellett szakirányú továbbképzéseken is oktatunk, amelyben a forgatókönyv- és drámaírótól a díszletfestőn át a gazdasági vezetőig számos képzés szerepel. Az volt a célunk, hogy ne egyesével akkreditáljuk a képzéseket, mert szakmailag és finanszírozási szempontból is indokolt, hogy ezekről együttesen gondolkodjunk. Így az osztatlan és alapképzésekkel letesszük az intézet alapjait, és ha ezek sikeresek, akkor második lépésben elindítjuk az alapszakokra épülő mesterképzéseket, valamint az angol nyelvű oktatást. A színművész és színházrendező osztatlan szak, valamint a táncos- és próbavezető alapszak akkreditációja sikerült, míg a filmes területen folyamatban van, bízom benne, hogy 2026 őszén azok is elindulhatnak majd. Fontos megemlítenem, hogy például a Veszprémi Petőfi Színház korábban megkeresett bennünket, hogy – a törvényi előírás miatt – szükségük lenne a már színházban dolgozó, de diplomával nem rendelkező munkatársaik továbbképzésére, akik így felsőfokú végzettséghez juthatnak. Ez is egy olyan szakmai visszajelzés volt, ami alapján úgy éreztük, érdemes belevágnunk a képzések akkreditációiba.

A veszprémi igényt értem, de egyébként színész- és rendezőképzésből nincs hiány. Miért érdemes olyan szakokat indítani, amelyeknél kérdéses, hogy a végzett hallgatók el tudnak-e helyezkedni?

Mi minden egyes szakindításnál végigjárjuk ezeket a kérdéseket. A tapasztalat azt mutatja, hogy a szakok élnek és virulnak. Nem tudok olyan képzésről, amelyet az akkreditáció óta ne tudtunk volna folyamatosan elindítani.

Értem, hogy akad jelentkező. De a tekintetben nincsen felelőssége egy intézménynek, hogy a képzéseit a piac igényeihez igazítsa?

Szerintem a kérdés az, hogy a képzés minősége lehetővé teszi-e majd, hogy a nálunk végzett hallgatók jó eséllyel helyezkedjenek el egy talán nem is annyira szűk felvevőpiacon. A nagy tudományegyetemeken működő művészeti karoknak számos előnyük van. Az egyik például az intézmény nemzetközi kapcsolatrendszere és beágyazottsága, a különböző tudományterületekkel való együttműködés vagy a gazdasági környezet piaci lehetőségeinek kiaknázása. Ez színházi szakoknál talán kevésbé, de filmes képzéseknél fontos szempont lehet. Mindezeken túlmenően a világban is alapvető változások történnek, gondolok a mediális vizualizáció elképesztő térnyerésére vagy a mesterséges intelligencia használatára, aminek a szakmai lehetőségeit még éppen csak elkezdtük feltárni. Ezek a folyamatok feltehetően alapvetően megváltoztathatják a közeljövőben a munkaerőpiaci feltételeket. Véleményem szerint ezekre a kihívásokra egy tudományegyetemi közegben működő művészetoktatási intézmény lényegesen jobb szakmai feltételek mellett reagálhat.

Azon nem gondolkodtak, hogy esetleg más egyetemmel együttműködve hozzák létre az új intézetet?

A Dél-Dunántúlt képviselve e tekintetben volt felvetésünk, kezdeményezésünk, ebből kifolyólag természetszerűleg bennünk volt is nyitottság, de nem találtunk ebben partnerre.

A Csányi János vezette Színház és Film Intézetet viszont bevonták a munkába. Miért?

Csányi János keresett minket bő tíz évvel ezelőtt, hogy gondolkodjunk a lehetséges együttműködésről. Neki – az intézetnek köszönhetően – komoly tapasztalatai voltak a felnőttképzés terén, ez a tudás pedig lehetővé tette, hogy méltó partnerek legyünk a közös gondolkodásban, végül is a képzések indításában. Számunkra fontos volt, hogy a szakmai tapasztalatokon túl János rálátással rendelkezik az oktatás kihívásaira, és víziója van arról, hogy miként lehet ezt a rendszert szisztematikusan felépíteni.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításával – és a kaposvári képzés változásával – úgy tűnik, hogy ezen a téren van potenciál?

Szerintem ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történt, az mindenkit megviselt, megérintett – politikai állásponttól függetlenül. A diákok a felsőoktatási jelentkezéskor számos szempontot mérlegelnek, de úgy érezzük, itt most lehet olyan igény, amelyet a pécsi képzés kielégít. Jánossal már az elején megegyeztünk abban, hogy a kollégák kiválasztásánál kizárólag szakmai szempontokat mérlegelünk. Bárki bárhonnan jöhet, de elengedhetetlen, hogy képes legyen egy asztalhoz ülni és közösen gondolkodni a máshonnan érkező kollégákkal. Nem szeretnénk árkokat ásni! Pécs Budapesthez képest kisebb szakmai közeg, ha minőségi képzéseket akarunk felépíteni, nem engedhetjük meg magunknak az árokásást. Számomra nagyon pozitív élmény volt, hogy az előkészületek során, a kollégákkal való beszélgetések alkalmával azt éreztem, mindenki átérzi ennek a felelősségét.

A dékán a szakvezetőkre vonatkozó kérdésre nem kívánt felelni, míg le nem zárulnak az egyeztetések. Annyit azonban Balázs Zoltán, a Maladype Színház alapítója már közzétett: a rendezőosztály az ő vezetésével indul el.

Fotók: Sorok Péter / Kultúra.hu