Három Vámos – mesterségük: fényképész
A Vámos család története összeforrt a 20. századi fotográfiával: az üvegnegatívtól a digitális technikáig vezet.
Vámos Aladár (1882-1954) Budapesten született, később ott is tanulta a fényképész szakmát. Tanulmányait lezárva, 1899 óta dolgozott iparosként, amikortól „a legelső fővárosi és külföldi szalonokban fejlesztette szaktudását” – írja magáról később A Magyar Ipar Almanachja (1931) című kötetben. Első önálló vállalkozását 1906-ban alapította meg Balassagyarmaton.
A 20. század eleje az akkori nógrádi megyeszékhely számára a gazdasági és társadalmi felemelkedés időszaka volt. A város a Felvidék kapuját jelentette az Alföld felé, fontos szárazföldi és folyami kereskedelmi útvonal mentén helyezkedett el, és sokféle kedvezménnyel várta a letelepedni vágyó iparosokat. Vámos Aladár itt találkozott leendő feleségével, Weisz Szerénával (1887–1951) is, és ez megerősítette a döntésben, hogy a városban marad. Fotóműterme kezdetben a Balassa utca 1. szám alatt működött, majd 1914 körül a város főutcájára helyezte át, a Rákóczi fejedelem útja 39. számú házba. Egy kétemeletes ház hátsó udvarán épült meg a napfényműterem. Az épület teteje és oldala üvegből készült, a bejövő természetes fény biztosította a megvilágítást.
Az első világháború alatt Vámos Aladár hadifényképészként működött. Három fia közül a legidősebb, Vámos László (1901–1971) már gimnáziumi évei alatt kitűnt a társai közül virtuóz hegedűjátékával, ezért később, 1933-ban a család visszaköltözött Budapestre, hogy ő a tanulmányait a Zeneakadémián folytathassa. Második fia, Vámos Tibor (1905–1993) gyógyszerész lett. A mesterséget a legkisebb fiú, Vámos Zoltán vitte tovább.
A második világháború viszontagságai megrendítették Vámos Aladár egészségét, sokat betegeskedett, az ipar gyakorlását szüneteltette. 1953-ban a Fő utca – Csalogány utca sarkán lévő, kibombázott ház földszinti helyiségében nyitotta meg újra saját üzletét.
Vámos Zoltán (1917–2008), Vámos Aladár legfiatalabb gyermeke apja nyomdokaiba lépve fényképész lett. A szakma csínját-bínját a Halmi Béla udvari és kamarai fényképészetnél sajátította el, amely a Kálvin tér közelében, a Kecskeméti utca 19. szám alatt működött. 1936–1939 között a Hacsek és Farkas cégnél, azaz a legendás hírű HAFA-nál dolgozott. Ez volt az ország egyik legjobb fotóműterme és laboratóriuma. Vámos Zoltán innen vonult be katonának.
A második világháború után a Városház utcában nyitott üzletet, amelyet 1949-ben államosítottak. Ezért elhelyezkedett az MTI elődjénél, a Magyar Fotónál. 1954-ben apjától átvette a Fő utcai vállalkozás vezetését, majd négy évtizeden át, 86 éves koráig aktívan részt vett az üzletmenetben. A fő profil a filmek előhívása és nagyítása volt, illetve igazolványképeket is készítettek. A gyorsaság és megbízhatóság miatt jól kialakult ügyfélkörük volt. Az elkészült filmekre és fotókra való várakozás ideje alatt a parányi helyiségben élénk társadalmi élet is folyt: találkozóhely, beszélgetőhely is volt ez az üzlet. Vámos Zoltán a munka mellett részt vállalt a szakmai oktatásban is, gyakran volt a fényképész szakmunkás vizsgabizottság tagja.
Vámos Judit (1955–) a harmadik generáció, aki édesapjától tanulta meg a fényképész szakma fortélyait, majd a Práter utcai iskolában végzett. Több munkahelyen próbálta ki szakmai tudását, és gyarapította ismereteit. Apja üzletét 1986-ban vette át. Szabadúszó vállalkozóként az azóta eltelt évek alatt sokféle alkalmazott fotográfiai munkát vállalt és vállal. A rendezvény-, divat- és esküvőfotózás mellett számos kiadványhoz is készített képeket. Az üzletben pedig továbbra is működő szolgáltatás volt az igazolványképek készítése és a filmelőhívás-képkidolgozás. 2020-ban az üzletet bezárták, de a fotózást a mai napig folytatja.
A szeptember 1-ig látható kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, és a Budapest FotóFesztivál 2024 hivatalos programjának része.
Gulyás. Pásztorételtől a magyar konyha szimbólumáig. Gasztronómia, hagyomány, közösség, identitás, művészet
„A gulyás bőséges lével, hagymával és paprikával készített leveses étel, kockára vágott burgonyával és csipetkével” – írja Gundel Károly, a magyar konyhaművészet kimagasló alakja. A gulyás az egyik legnépszerűbb magyar eredetű étel, amelyet világszerte ismernek. Első írásos említése a 18. század végéről, külföldi utazók leírásaiból ismert. A 19. század első harmadában tűnt fel a „gulyáshús” receptje a szakácskönyvekben, és került az étel a vendéglők étlapjára. Eredete az alföldi pusztákon legelő szürkemarha-gulyákat őrző pásztorok életmódjához nyúlik vissza. Az ételkínálásban fontos a megfelelő tálalás, a food design. A vendéglátóhelyek a gulyást hol asztali bográcsban, hol népművészeti motívumos tányérban, vagy a legújabb trendeket követve, designerek alkotta tányérokban szolgálják fel. A gulyás 2017 óta szerepel a hungarikumok jegyzékében.
A tárlat október 13-ig látható.
Konstantinápoly Budapesten – Így látták a mesés keletet a századfordulón
A mesés kelet mindig is foglalkoztatta az európai embereket, így minket, magyarokat is. Ez nem egy újkeletű dolog, már a századforduló környékén is élénk volt az érdeklődés. 1896-ban is, amikor megnyitotta kapuit a Gerster Károly által tervezett épületegyüttes Konstantinápoly Budapesten néven, amely híres-hírhedt színfoltja volt a korabeli orientalizáló építészetnek. A többnyire könnyűszerkezetes, díszlet módjára kialakított épületek egy-egy konstantinápolyi épületet igyekeztek megidézni, habár a közvetlenül felhasznált formák sok esetben észak-afrikai vagy ibériai, mór területekről származtak. Az épületegyüttes nem volt hosszú életű, a megnyitását követő évben bezárt, emléke azonban napjainkig fennmaradt. Az erről a szórakozónegyedről készült építészeti kiállítást először 2019-ben Isztambulban tekinthette meg a közönség, majd Budapestre, a Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhelybe került. A megújult, műtárgyakkal kiegészített tárlatot november 3-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.
További részletek itt.
