Az iowai West Branch városkában született egy szegény kvéker kovács fiaként. Ő az első amerikai elnök, aki a Mississippitől nyugatra látta meg a napvilágot. Apjának elvesztése után rokonainak oregoni farmján nevelkedett, fiatalkora nélkülözések és munka közepette telt. A frissen létrejött Stanford Egyetem első évfolyamán szerzett bányamérnöki diplomát, az egyetemen ismerte meg feleségét, akivel két gyermeket neveltek fel. A világ számos táján dolgozott, a bokszerlázadás idején Kínában tartózkodott. Tiencsin városában kiváló szervezőkészségét kamatoztatva számos gyerek életét mentette meg, részt vállalt a város védelmének megszervezésében, a nyugatiak kimenekítésében. A múlt század első évtizedében Londonban telepedett le, és bányaipari befektetőként óriási vagyonra tett szert. Érdekeltségeit negyvenévesen eladta, és visszavonult, ezután több könyvet írt, és egyetemeken oktatott.
Élete az első világháború kitörésekor vett fordulatot: a londoni amerikai nagykövet, aki előtt nem volt ismeretlen Hoover kínai humanitárius tevékenysége, őt bízta meg az országban rekedt amerikaiak hazajutásának megszervezésével. Hoover a feladatot olyan gyorsan és hatékonyan oldotta meg, hogy 1914 augusztusában, amikor a németek megtámadták a korábban is élelmiszerimportra szoruló Belgiumot, Woodrow Wilson elnök őt nevezte ki a belgiumi civil lakosság ellátásáért felelős amerikai bizottság élére. A napi tizennégy órát dolgozó Hoovernek a több millió tonna élelmiszer célba juttatása és elosztása mellett arra is ügyelnie kellett, hogy a szállítmányokat a megszállók ne tudják megszerezni, a cél érdekében titkos tárgyalást is folytatott a németekkel.
Miután az Egyesült Államok 1917-ben belépett a háborúba, Wilson hazarendelte és a mezőgazdaság felügyeletével bízta meg, Hoovernek pedig sikerült elérnie, hogy a hátország és a fronton harcoló katonák ellátása is kielégítő legyen. A háború lezárulta után a történelem addigi legnagyobb humanitárius segélyprogramját vezetve több mint százmillió európai élelemhez és gyógyszerhez való hozzáférését koordinálta. A Wilson elnök tanácsadójaként a párizsi békekonferencián is részt vevő, óriási tekintélyre szert tett Hoovert ekkoriban a „Nagy Humanitárius” (The Great Humanitarian) néven emlegették.
Népszerűségét jól mutatja, hogy az 1920-as elnökválasztáson a republikánus és a demokrata párt is felkérte jelöltnek, de ekkor még elzárkózott ettől. Kormányzati szerepet azonban vállalt: 1921 és 1928 között Warren Harding és Calvin Coolidge kabinetjében is kereskedelmi miniszterként tevékenykedett. Hoover átszervezte minisztériumát, eltörölte a tizenkét órás munkaidőt, fejlesztette a közlekedést, javítani igyekezett a közoktatás és az egészségügy színvonalán. Támogatta az ipart, ösztönözte a rádiótechnika elterjedését, környezetvédelmi intézkedéseket is hozott.
Az 1920-as évek egyik legnépszerűbb amerikai politikusa 1928-ban elvállalta a republikánus párt elnökjelöltségét – ez volt az első választott tisztség, amelyet megpályázott –, és elsöprő győzelmet aratott. Alig pár hónapja volt hivatalban, mikor 1929 októberében összeomlott a New York-i tőzsde, és kezdetét vette a gazdasági világválság. Hoover neveltetéséből, vallási meggyőződéséből és saját élettapasztalatából kiindulva úgy vélte: a gazdagoknak kötelességük kiállni az elesettek mellett és minden lehetséges módon segíteni felemelkedésüket, de az államnak ilyen jellegű feladata nincs. Emellett abban bízott, hogy a válság rövid lesz és a gazdaság magától is talpra fog állni, ezért hozott ugyan gazdaságélénkítő intézkedéseket, de a szövetségi szintű beavatkozástól elzárkózott.
Ellenezte, hogy a mindenüket elvesztett, a köznyelvben Hooverville-nek nevezett nyomortelepeken tengődő milliókat közvetlenül segítsék, szerinte ezt csak helyi szinten és önkéntes alapon kellett megtenni: „a kincstár kifosztásával nem lehet elérni a jólétet” – mondta 1930-ban. A válság azonban elhúzódott és egyre mélyült, Hoover pedig ezzel együtt lett egyre népszerűtlenebb. A sajtóban a nép szenvedése iránt érzéketlennek ábrázolták, a demokraták minden rosszért őt tették felelőssé, s miután 1932-ben szétverette a segélyért demonstráló első világháborús veteránok tüntetését, minden esélyét elvesztette egy következő elnöki ciklusra.
Az 1932-es választáson csúfos vereséget szenvedett a progresszív gazdaságpolitikát és szociális intézkedéseket (New Deal) meghirdető demokrata Franklin Delano Roosevelttől. A Fehér Házból való távozása után élesen bírálta utódja intézkedéseit, Rooseveltet hol fasisztának, hol kommunistának nevezte. Óvott attól, hogy túl sok hatalmat adjanak a szövetségi kormány kezébe, és több sikertelen kísérletet tett a republikánus elnökjelöltség megszerzésére. A második világháború során az izolacionizmust támogatta, ellenezte, hogy az Egyesült Államok szövetségre lépjen a Szovjetunióval a nácikkal szemben. 1945 után szerepet vállalt humanitárius segélyakciókban, s nyíltan támogatta McCarthy szenátor kommunistaellenes hadjáratát. Több elnök tanácsadójaként is tevékenykedett, végül kilencvenéves korában, New Yorkban halt meg 1964. október 20-án.
Megítélése a mai napig viták tárgyát képezi; humanitárius tevékenységének eredményességét senki nem vonja kétségbe, elnökként azonban képtelen volt kezelni a gazdasági világválságot. Szülőhelye mellett található a Herbert Hoover Elnöki Könyvtár és Múzeum, nevét viseli két kisbolygó és Varsóban egy tér, valamint a Colorado folyón épült Hoover-gát, amely elkészültekor a világ legnagyobb vízerőműve volt. A gát építése Hoover elnöksége alatt kezdődött, de csak 1935-ben adták át, s őt nem hívták meg az ünnepségre.
