Hét fontos nyári színházi premier

Színpad

A nyári hőségben sem kell búslakodniuk a premierekre szomjazó kultúrakedvelőknek, számos színház különleges produkcióval várja az őszi évadkezdés előtt is a nézőket. A változatosság jellemzi a felhozatalt: színházterem, szabadtéri színpad, de még barlangbelső is játszóhelyül szolgál. A témák szintén sokszínűek, a szívfacsaró történetektől az örök klasszikus slágereken át a szocializmus vámpírjaiig mindenki találhat neki tetsző bemutatót.

Egy tökéletes nap
6szín (Budapest)

„Színdarabot csinálni valahogy régi álmom volt, mert szép, kreatív dolog. De eddig hiányzott a drámám hozzá. Most megvan” – mondta Karsai Dániel, az Egy tökéletes nap című darab társszerzője, alkotója, az államjogász, akit 2022 augusztusában diagnosztizáltak ALS betegséggel. Állapotának változását, mindennapjainak nehézségeit a nyilvánosság előtt viseli, miközben küzd az életvégi döntési jog magyarországi elismeréséért. Szenteczki Zita és Bíró Bence írótársaival igyekeznek megmutatni, milyen is, ha az ember nap mint nap életének legnagyobb harcát vívja a betegségével, a világgal, múltjával, jelenével, önmagával, és már a legapróbb dolgokban is segítséget kell kérnie, méltóságát veszítve.

Az előadást júniusban mutatták be, és augusztusban is több alkalommal láthatják a nézők.

Árnyéksors
Klebelsberg-kastély (Budapest)

Hedry Mária  Botka Saroltáról, Klebelsberg Kuno feleségéről írt színművét különleges helyszínen, a pesthidegkúti Klebelsberg-kastélyban, a Klebelsberg házaspár egykori otthonában mutatják be, visszaidézve a házaspár életének itt töltött éveit, majd az özveggyé vált Sarolta kitelepítését s az értékes könyvtár és épületegyüttes szétrombolását. A mű betekintést nyújt egy nagy formátumú politikus és a polgári származású asszony szerelmi házasságának mindennapjai mögött a 20. század ellentmondásokkal teli drámájába. Kivételes lehetősége a múltidézésnek, ha a művészet találkozik a tudománnyal, és ebben az egységben a megidézett személyeket visszahelyezi egy alkotás által saját közegükbe. Klebelsberg Kuno feleségét, Botka Saroltát Majzik Edit Jászai Mari-díjas színművész alakítja.

Az előadást legközelebb szeptemberben láthatják a nézők.

Én, a vámpír
július 15., Kőszegi Várszínház

Én, a vámpír. Fotó: Mesebolt Bábszínház
Fotó: Mesebolt Bábszínház

Baka István A kisfiú és a vámpírok című kisregénye vérbeli kísértethistória. A populáris műfaj kellékei: a misztikus helyszín, a vámpírok és élőhalottak azonban csak metaforaként szolgálnak, a mű középpontjában a szocializmus rendszerébe belefáradt magyar társadalom áll. Abszurd humorral és enyhén pesszimista történeti szemlélettel itatódik át a vidéki kisváros története, ahol felüti fejét a vámpirizmus, és hamar bekebelezi az egész lakosságot. A színpadi adaptáció Fábián Péter rendezésében, a Kőszegi Várszínház és a Mesebolt Bábszínház évi rendes koprodukciójában a bábszínház és a zene eszközeivel eleveníti meg az eredeti mű egyedi atmoszféráját, drámaként elmesélve a regény cselekményét.

Hair
július 27., Fertőrákosi Kőfejtő

„A Hair misztikus előadás a szerelemről, a szeretetről, a barátságról, a háborúellenességről, arról, hogy a művészet mindig a béke oldalán áll” – mondta Tompagábor Kornél rendező a népszerű musicalről, amelyet a Soproni Petőfi Színház és a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház koprodukciójában állítanak színpadra a Fertőrákosi Barlangszínházban. A Galt MacDermot, Gerome Ragni és James Rado nevét jegyző produkció soproni, zalaegerszegi, budapesti és békéscsabai színészek együttes munkájával valósul meg. A közkedvelt slágereket összesen három helyszínen hallgathatják meg a nyári és őszi évadkezdés során az érdeklődők, ugyanis a barlangszínház után a Kvártélyházban, majd a Petőfi Színházban is játsszák az előadást.

Bohóc kerestetik
augusztus 1., Gyulai Várszínház

A világhírű román-francia író, Matei Vișniec Bohóc kerestetik című darabjában három öreg bohóc várakozik az utolsó esélyre, egy felvételi alkalmával, a makacsul zárva maradó ajtó előtt. Ők a jól ismert Fellini-film bohócainak a leszármazottai. Egyszerre „mindenkik” és „senkik”, akik szerepükbe menekülve foglyai maradnak annak a kényszernek, hogy bebizonyítsák maguknak, hogy még képesek előadást tartani. Így nem tesznek mást, mint mímelik az életet, és az úgynevezett legfőbb művészi küldetésben találják meg a „mentséget”, a sorssal szemben, hogy még egy nappal tovább folytassák. A régmúlt idők illuzórikus dicsőségét idézve Nicollo, Filippo és Peppino, azaz Szélyes Ferenc, Györffy András és Kárp György felváltva, a másik kettő előtt játszanak el egy-egy bohózatot, a virtuozitás e lélegzetelállító mintái azonban a halál példázatai.

Boldogsággubanc
augusztus 15., Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény

Góbi Rita legújabb koreográfiája nagyszülei emlékére készült, középpontjában egy számára kedves pillanatokat felidéző pad áll, amely egyszerre a stabilitás szimbóluma és a folyamatosan változó és egymásba fonódó mozgás helyszíne. Az előadás táncosai, Nagy Noémi Gizella és Horváth Attila mozgásvilágukban a növények formáit és viszonyait jelenítik meg. Kapcsolatukból feldereng a növények egymásra hajlása, a természet organikus működése, miközben a mindennapi használati tárgyként ismert pad valódi találkozások és emberi univerzumok helyszínévé válik. Az előadás során az óvatos, távolságtartó közeledés észrevétlenül folyik át az egymásba burkolózó, egymást körbeölelő összeolvadás történetébe. A darab végén pedig a nézők is bevonódhatnak a mozgásba, közösségi táncalkotássá formálva az előadást.

Albert és Charlie
augusztus 30., Rózsavölgyi Szalon Arts & Café (Budapest)

Albert és Charlie. Fotó: Molnár Miklós
Fotó: Molnár Miklós

A tudomány és a művészet csillagainak barátsága inspirálta Olivier Dutaillist, aki Chaplin és Einstein lejegyzett beszélgetéseit elképzelt részekkel kiegészítve alkotta meg darabját. A Nobel-díjas fizikus és a filmsztár párbeszédei egyszerre szolgálnak a korszak történelmi lenyomatául és humorforrásként is, mivel a két Egyesült Államokba emigráló híresség számos tulajdonságuk és gondolkodásmódjuk mellett humorukban is osztozott. A Rózsavölgyi Szalonban Albert Einstein szerepében Epres Attilát láthatják a nézők, míg Charlie Chaplinként Pál András lép színpadra. A páros Nagy Dórával egészül ki, aki Helene-t alakítja, a rendező pedig Ujj Mészáros Károly.