DSZZS20250512007.jpg

Hiúzokat fogadott örökbe a Honvédelmi Minisztérium

A Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn jelképesen örökbe fogadta a Budakeszi Vadaspark két hiúzát, Csabit és Ritát.

Az oklevelet Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára vette át Szabó Pétertől, a Budakeszi Vadaspark igazgatójától.

A honvédség eszközeinek pedig egyik gerince a Lynx típusú páncélozott harcjármű, más néven a Hiúz, ez a kapcsolja össze az eseményt a honvédelemmel.

Két évvel ezelőtt két leopárdot fogadott örökbe a HM, utalva azokra a Leopard harckocsikra, amelyekkel szintén rendelkezik a honvédség.

Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark igazgatója elmondta, hogy a vadasparkban hatvan faj kétszázötven egyedét mutatják be a látogatóknak, ezekre az állatokra úgy tekintenek, mint a fajuk nagyköveteire. Ismertetése szerint a hiúzok súlya 15–25 kilogramm, kiváló a látásuk és tökéletes a hallásuk, jól rejtőzködnek, ezért nagyon nehéz őket megfigyelni. Jelezte, hogy a hiúzok az elmúlt harminc évben újra megjelentek Magyarországon, főként a Börzsönyben, az észak-magyarországi erdőségekben.

Csabi, a kárpáti hiúz 2014-ben, Rita, az északi hiúz 2018-ban érkezett a Vadasparkba. Ez idő alatt sokak kedvencévé váltak. A vadasparkban az állatok is tréningeznek, ezek célja a tanítás, az állatok mentális és fizikai fejlesztése – hangzott el.

Ez is érdekelheti

Párt választanak a vadmacskák, és ez az életükbe is kerülhet

A vadmacskák védelmére figyelmezteti a lakosságot a Budakeszi Vadaspark, mivel a késő téli párválasztási időszak miatt az állatok kevésbé óvatosan közlekedhetnek a főutak közelében.

Zöldfolyosók segíthetnek a vadállatok túlélésében

Kenyában növekszik ugyan a veszélyeztetett vadállatok száma, de az élőhelyek egyre szűkülnek a klímaváltozás és az emberi tevékenység miatt.

Fekete István állathősei bukkannak fel a természetfotókon

Hú, Kiri, Csusz: Fekete István állathőseinek utódai ma is köztünk élnek. A legjobb természetfotósok képei közül válogatva idézzük meg a 125 éve született író szellemiségét.

A bioszférát nem karácsonyi ajándéknak kaptuk, mint kislány a babaházat

Jordán Ferenc szerint a természet nem irányítást, hanem békén hagyást igényel. Vajon képesek vagyunk az ehhez szükséges normaváltásra? Könyvrecenzió.