Ingyen kapnak Visky András-kötetet a diákok

Idén hatodik alkalommal valósul meg a Libri Könyvesboltok és a Jelenkor Kiadó irodalomnépszerűsítő kezdeményezése – ezúttal Visky András válogatott verseit jelentetik meg a diákok számára ingyenesen elérhető kötetben, tízezer példányban.

Visky András dedikálja a könyvét Kolozsváron. Fotó: Csákvári Zsigmond
Visky András dedikálja a könyvét Kolozsváron. Fotó: Csákvári Zsigmond

Az elmúlt években a Libri mintegy ötvenezer ajándék kötetet biztosított diákok számára azzal a céllal, hogy a kortárs szerzőket minél ismertebbé és népszerűbbé tegye a fiatalok körében. Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes, Nádas Péter, Borbély Szilárd és Térey János művei után idén Visky András József Attila- és Kossuth-díjas erdélyi magyar író, drámaíró és dramaturg költői munkásságával ismerkedhetnek meg a fiatalok. A Vissza a nyomokon című kötet június 12-től az Ünnepi Könyvhéten a Libri Könyvesboltok standjánál és országszerte a Libri üzleteiben is beszerezhető lesz. A válogatáskötetek átvételéhez csupán diákigazolvány felmutatására van szükség.

Visky András 1957-ben született Marosvásárhelyen. A Ceaușescu-diktatúra idején családjával együtt politikai okokból a romániai Bărăgan-alföldre deportálták – e gyermekkori tapasztalatai több művében is visszaköszönnek. A Kitelepítés című regénye az elmúlt évek legolvasottabb szépirodalmi alkotásai közé tartozik, amely 2023-ban Margó-díjat kapott, 2024-ben pedig elnyerte az év határon túl legnépszerűbb szépirodalmi művének járó Libri Irodalmi Díjat. Színpadi műveit hazai és határon túli társulatok is játsszák, jelenleg a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezető dramaturgja.

Első verseskötete 1984-ben jelent meg Partraszállás címmel.

A most megjelenő válogatáskötet az életmű ikonikus darabjait villantja fel a változatos és változékony formai megoldásokat felmutató korai versektől az egyéni és közösségi tapasztalatot, a személyes történéseket és a bibliai történeteket nyelvi eseménnyé formáló kései darabokig.

A kötethez kedvcsinálónak Visky András szavai a legalkalmasabbak – a szerző arról mondta el gondolatait, miért tartja fontosnak, hogy a mai fiatalok kortárs magyar irodalommal találkozzanak, és mit adhat a vers számukra a mai világban.

Visky András. Fotó: Hegyi Júlia Lili / Kultúra.hu
Fotó: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu

„A kortárs művek különös erővel számítanak ránk, nem fogyasztói vagyunk a könyveknek, hanem – olvasva őket – egy közös alkotásban vehetünk részt. Egy szép beszélgetésben arról, hogy kik vagyunk. A jó irodalom meggyőz bennünket afelől, hogy megszületésünkkor elfogadtunk egy meghívást, ami a világba szólított bennünket. Ittlétünk nem a véletlenek összjátéka, egy nagy kiterjedésű kompozíciónak vagyunk a részei mindannyian. Tegyük hozzá a saját szabadságunkat, ezt senki nem cselekedheti meg helyettünk. A kortárs irodalom megtanít örülni. Örülni annak, akik vagyunk.”

Ez is érdekelheti

Visky András Kitelepítése szürreális színpadi értelmezést kapott

Az író mindössze kétéves volt, amikor lelkész apját börtönbe zárták, őt pedig hat testvérével, anyjával és a hozzájuk csapódó cselédlánnyal egy Duna menti lágerbe száműzték. A nagy sikerű önéletrajzi ihletésű könyvből rendhagyó előadás készült az Óbudai Társaskörben.

„Az álhit a legerősebb hit” – beszélgetés Visky András íróval

Kitelepítés. Gulág. Biblia. Erdély. Színház. Irodalom. Szabadság. Hét szó, amelyből kirajzolódik egy egész élet. A hetes különleges szám, a Bibliában gyakran a teljességet jelenti. Hét szóból összeállhat a teljes (élet)kép?

Nádas Péter a fluxért futott

A Futós könyv nem (csak) a futásról szól: hús-vér történetek állhatatosságról, hitről és belső utazásról, Parti Nagy Lajostól Monspart Saroltáig.

Öt írónő, akik kiharcolták a nők méltó helyét az irodalomban

Az írás sokáig kizárólag a férfiak privilégiuma volt. Azóta már látjuk, hogy a nőknek helyük van az irodalom színterén - ezt az utat viszont ki kellett taposni. Lássuk, kiknek köszönhetjük mindezt!