Libri Könyvkiadó
Világirodalmi podcastsorozatot indított a Libri
Izgalmas kulturális és irodalmi körutazásra invitál a Libri a nemrégiben indult podcastsorozatában. A tízepizódos Világlapozó első három részében Dél-Amerika, Skandinávia, valamint a közép-európai régió kulturális örökségével, népszerű és kevésbé ismert szerzőivel, illetve legjobb klasszikus és kortárs irodalmi műveikkel ismerkedhetnek meg a hallgatók.
Előre fizetnek a legjobb új mesékért
A tavaly elindított Libri Talent program sikeres első évadát követően idén még többen mutathatják meg írói tehetségüket. A könyvkereskedelmi és kiadói cégcsoport tehetséggondozó programjára szeptember végéig várják a jelentkezőket, idén már a meseírókat is.
Pszichothrillereket és balatoni történeteket olvasunk a nyáron
A Libri júniusi és júliusi eladásai alapján kijelenthető, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a szórakoztató irodalmat – elsősorban a krimiket, a fantasyket, a romantasyket és a romantikus regényeket – vásárolják legszívesebben nyáron az olvasók, de az életmódkönyvek sikere is töretlen.
Ingyen kapnak Visky András-kötetet a diákok
Idén hatodik alkalommal valósul meg a Libri Könyvesboltok és a Jelenkor Kiadó irodalomnépszerűsítő kezdeményezése – ezúttal Visky András válogatott verseit jelentetik meg a diákok számára ingyenesen elérhető kötetben, tízezer példányban.
Libri Talent Kezdősor ösztöndíjprogram
Szeptember 30-ig lehet jelentkezni a Libri Talent Kezdősor ösztöndíjprogramjára.
Tehetséggondozó programot indít a Libri
Libri Talent néven tehetséggondozó programot indít a Libri cégcsoport. Augusztustól írói ösztöndíjprogramra pályázhatnak a fiatal, tehetséges szerzők és a könyvszakmában elhelyezkedni vágyók.
Kihirdették az Álljon meg egy novellára! pályázat nyerteseit
Nyilvánossá vált az Álljon meg egy novellára! pályázat győzteseinek névsora. A húsz legjobb mű a legforgalmasabb busz- és villamosmegállók plakátfelületein lesz olvasható országszerte. Idén először a 25 év alatti tehetségeket is díjazták.
A legvonzóbb munkahely különdíját nyerte el a Libri
A legvonzóbb munkahelyeknek szóló Randstad-különdíjat nyerte el kiskereskedelmi kategóriában a Libri. A díjat 7600 magyar munkavállaló megkérdezése után, a Randstad Employer Brand kutatásának eredményeképpen ítélték oda az arra érdemes cégeknek.
A könyvek köszönik szépen, továbbra is jól vannak
Sokan és sokszor temették őket, de továbbra sem kell RIP-et karcolnunk a könyvek borítójára. A magyar és globális könyvpiac is vidáman túlél pandémiát, inflációt, digitális érát.
Új műalkotás született Kurt Vonnegut örök érvényű művéből
A kortárs amerikai irodalom kétségkívül egyik legnagyobb hatású alakja Kurt Vonnegut. Az ötös számú vágóhíd című regénye munkásságának talán legtöbbet olvasott, idézett és legjelentősebb darabja, amely a szerzőt világhírűvé tette. A regény idősíkok között ugráló, leírásokban, képekben bővelkedő, mondhatni szürreális világa szinte predesztinálja arra, hogy egy másik műfaj, egy képregény alapjául szolgáljon.
Kiderült az idei Libri irodalmi díjak 10-es rövidlistája
A 2020-ban megjelent, és a díj követelményeinek megfelelő 155 műből idén 212 neves közéleti személyiség szavazatai alapján alakult ki a 10 döntős listája, amiből a zsűri és a közönség is kiválasztja majd a kedvencét.