Irodalom
Gyerekek, álmok, mesék – Bruno Bettelheim 120 éve született
1903. augusztus 28-án született Bruno Bettelheim osztrák-amerikai pszichológus, aki az „elég jó szülő” fogalmát bevezette a lélektanba.
Az írásnak ereje van – Pécsen merít ihletet az új-zélandi írónő és aktivista (videó)
Kathryn van Beek egyenesen Új-Zélandról repült Pécsre, hogy a Magyar Írórezidencia Program vendégeként a városban inspirálódjon és alkosson. Mint mondja: számára a művészet és a politikai aktivizmus összetartozik, és hisz benne, hogy az írás képes változást elindítani a világban.
Egy szó mint száz – Megérős körte, bevállalós frizura
Az egyik televíziós vetélkedőben, amelyben szavakat, szószerkezeteket, esetenként mondatokat kell kitalálni, a feladványt segítő kifejezéskapcsolat a következő volt: megérős körte. A megfejtés: energiatakarékos izzó.
És innen már másképp gondoltam a Balatonra
„A pályaudvar tele volt üvöltöző, nevetgélő gyerekekkel, akik közül senkit sem ismertem. Aztán volt rá két hetem, hogy megtudjam, milyenek a városi fiúk, akik lakótelepeken élnek, és akiknek főnök az apjuk. Volt rá két hetem, hogy megtudjam, milyen maga a Balaton, ahol egyik táj belenő a másikba, ahogy az egyik strand belelóg a mellette lévőbe.”
Petőfi-emlékfák Eperjestől Székelykeresztúrig
„Haldoklik az öreg tanu, / Petőfi vén körtefája. Azt beszélik, ő látta volt / Verset írni utoljára” – olvashatók Kányádi Sándor sorai a székelykeresztúri Petőfi-emlékfánál. Nem csupán ez a fa őrzi legendás költőnk emlékét, országszerte többet is Petőfi-faként tisztel a néphagyomány.
Kriterion 50+ – A „palackból kivett dugó” története
A 1970-től működő Kriterion Könyvkiadóról eddig három kiadvány jelent meg, ezek közül a legfrissebbet, a 2022-ben napvilágot látott Kriterion 50+ címet viselő kiadványt maga a Kriterion adta ki. A kötetről és a kiadó történetéről a Kolozsvári Magyar Napok programján tudhattunk meg részleteket.
„A valósággal ezer gond van” – Ménes Attila regényuniverzuma
Világa sötét, mégis vicces. A vicces talán nem jó szó rá, de valamiféle „csak azért is” derű fénylik át rajta. Abszurd történetein addig-addig borzongunk, míg teremtőjük arcán lelki szemeinkkel meg nem pillantjuk a Buddha-mosolyt. És akkortól már minden sorát halálosan komoly paródiaként olvassuk.
Költőből lett politikus – hetven éve született Szőcs Géza
Hetven éve, 1953. augusztus 21-én született Marosvásárhelyen Szőcs Géza Kossuth-díjas költő, újságíró, korábbi kultúráért felelős államtitkár.
Lexikonja az ellenőrzött tudás jelképe – Friedrich Arnold Brockhaus 200 éve halt meg
Kétszáz éve, 1823. augusztus 20-án halt meg Friedrich Arnold Brockhaus német könyvkereskedő, könyvkiadó, a róla elnevezett enciklopédia kiadója.
Szigliget, ahol a múzsák zengenek
A Szigligeti Alkotóház kultikus helyszíne a magyar modern kori irodalom- és művészettörténetnek. Az egykori Puteani–Esterházy-kastély immár hetven éve fogadja azokat az alkotni vágyó művészeket, akik a páratlan környezeti és építészeti miliőből gazdag inspirációt meríthetnek.
Hideg nyalatról, fagyosról, azaz a fagylaltokról
Felejtsünk el mindent, amit a fagyiról tudunk! A csokis és vaníliás már nem módi, a gombóc forma egyenesen ódivatú. A tölcsér legyen gluténmentes, a fagylalt pedig cukornélküli, sárkánygyümölcsös vagy vattacukor ízű, ami pedig a formáját illeti, legyen például rózsa alakú.
Rózsák a költőnek – kilencvenöt éve született Juhász Ferenc
Sárga rózsát vittünk a temetésére, sárga rózsák borították a Fiumei úti sírkert ravatalozójában, egy-egy sárga rózsával érkeztek a barátok, írótársak, a tisztelők, s a vázákba tettük a koporsó elé, aminek oldalán, mint éltében az aláírása, rajzos betűkkel állt: Juhász Ferenc 1928–2015.
Történetek a kastélykönyvtárból
A keszthelyi Helikon Könyvtárat Festetics Kristóf alapította. Fia jelentősen gyarapította a gyűjteményt, a törzsállomány jelentős részét azonban fia, Festetics I. György gyűjtötte. A ritkaságok nyomába eredtünk.
A vízbe esett bárótól a nyíltvízi csúcsteljesítményekig – a Balaton-átúszás rövid története
A Balaton legnagyobb, évről évre megrendezett sporteseménye az átúszás, amely ma már több mint tízezer embert mozgat meg a nyár közepén. De honnan is indult az ikonikus tömegsport-esemény? Ennek járunk utána.
Bookline: íme július legnépszerűbb könyvei
A lista élén Colleen Hoover It Starts With Us – Velünk kezdődik, Stefano Bottoni A hatalom megszállottja és Szinetár Miklós rendhagyó önéletírása áll.
Cím-cím-cimbora, avagy: Olvassatok könyvcímeket!
A könyvheteken, könyvfesztiválokon és könyvesboltokban rendszeresen bóklászó olvasó azt tapasztalja, hogy a címadás az utóbbi néhány évtizedben mintha „nagyobbat ment” volna, mint maga az irodalom. A titulogy ma már külön tudomány, írókurzusokon kiemelt téma a piacképes cím megtalálása.