Azért imádkoztam, nehogy az egykori tanáraim fülébe jusson, amit csinálok
Három évig hiába próbálkoztak, mostanra viszont az Öröm a zene fődíja után hazai fesztiválok – a Művészetek Völgyétől a Fekete Zajig – és egy skandináv turné várja őket. Reni és Boka duója az intuícióra és a szabad zenére épít, de hogyan lesz a telefonos hangjegyzetekből és a jógatereken végzett improvizációból nagyszínpados produkció? Erről beszélgettünk Iszlai Renivel és Szász Márkkal, azaz Bokával.
Egyből ilyen muzsikát terveztetek, amit most játszotok, vagy inkább idővel így alakult?
Boka: Mást-mást hoztunk, de aztán szépen összeállt a dolog. Korábban nagyon sokat foglalkoztam zenés játékokkal, főleg kamaszok körében.
Reni: Nekem az anyaság hozta magával, hogy a várandósok felé forduljak. Írtam egy könyvet a háborítatlan szülés-születés témájában, a gyerekeim növekedését pedig zeneileg is lekövettem. Én szintén tartottam foglalkozásokat, de felnőtteknek, nem a kifelé forduló, extrovertált oldalt megfogva, hanem inkább az introvertáltabb, megnyugtató, hangfürdőszerű módszert választottam.
Vagyis elég más zenét csináltatok, mielőtt duó lettetek.
Reni: Igen, Kolozsváron végeztem a Zeneakadémiát, majd Budapesten, a Liszt Ferencen fejeztem be a tanulmányaimat. Sok versenyhelyzetben voltam, túlterhelődtem lelkileg és fizikailag is, végül megbetegedett a kezem is. Kellett egy hosszabb átmeneti időszak, amíg átzsilipeltem egyik műfajból a sajátomba, a kottától a szabad muzsikáig. Közben azért imádkoztam, nehogy a zeneakadémiás vagy az egykori tanáraim fülébe jusson, amit csinálok.
Azért a szolfézs nem különösebben hátrányos, ha az ember tanul klasszikus alapokat, zeneelméletet…
Reni: Jaj, semmiképp! Nagyon hálás vagyok a zeneakadémiás évekért, rengeteget adtak hozzá a fejlődésemhez. Leginkább abban segítettek, hogyan kell hatékonyan gyakorolni, kitartani, és miként építhetők fel a kompozíciók.
Boka: Én pedig a mai napig nem olvasok kottát. Sohasem intézményi keretek között sajátítottam el a muzsikálást, hanem mindig az életben. A legnagyobb iskolát a nyolcévnyi utazásom jelentette Brazíliában és a Kanári-szigeteken.
Éltek ott afrikaiak, brazilok, argentinok, chileiek, mindenkivel folyton együtt játszottunk. Így tanultam meg elég sokféle hangszeren, főleg dobokon és húrosokon játszani.
Ha ennyire más-más irányból érkeztetek a közös zenélésbe, érdekelne, hogyan születnek a számaitok?
Boka: Leülünk. Én általában elkezdek gitározgatni. Tulajdonképpen pecázom, hátha fogok valamit, miközben Reni írni kezd.
Reni: Igen, valahogy Boka játéka kinyit bennem egy kaput, és már potyognak is a sorok. Korábban nem csináltam ilyet.
Boka: Én csak pengetem a gitárt, míg egyszer csak Reni felnéz a füzetéből: „azt a részt játszd újra”. Megismétlem, ő pedig elkezdi rádúdolni a friss sorait. Én magamtól dallamokat hallok a fejemben, szöveget nem szoktam. Aztán én is csatlakozom a dúdoláshoz, oda-vissza formáljuk a témát, mígnem a szöveggel együtt végigmegyünk a dalon, amíg mindketten tisztán halljuk a végleges dallamot.
Végül Reni lekottázza a dalt?
Reni: Ilyen még nem fordult elő. Rögzítjük, ahol éppen tartunk. Most például olyan számhoz nyúltunk a zenekarral, amit fél éve rögzítettünk a telefonunkkal.
Boka: Nekünk is új ez a helyzet, mert nagyjából egy éve kezdődött az az időszak, hogy öten rakjuk össze a dalokat. Kell alájuk basszus, kellenek a groove-ok és ritmusok.
A hangfoglalós támogatást mire nyertétek el?
Reni: Lemezfelvételre, klipforgatásra, portfólióbővítésre, utazásra. A most megjelent Forrás című albumunk kislemez helyett nagylemezként jelenhetett meg a Hangfoglaló-támogatás miatt. Ősszel tervezünk felvenni még egy kislemezt, zenekarral. Már forgatjuk a napokban az első videóklipünket.
Az Öröm a zene tehetségkutatót is megnyertétek.
Boka: Igen, tavaly. Az abból kapott összegből hangszereket és kütyüket tudtunk vásárolni a nagyszínpados fellépésekhez.
Milyen kütyüket?
Boka: Például fülmonitort, mikrofont, meg nekem lett végre egy minőségi gitárom.
Reni: Az Öröm a zene fődíja valójában az NKA Hangfoglaló Program meghallgatása volt. Tehát nem jelentett automatikus garanciát arra, hogy be is vesznek a támogatottak közé, de végre lehetőséget kaptunk az élő bemutatkozásra. Ez azért nagy szó, mert előtte három évig hiába próbálkoztunk a bejutással.
Terveztek még koncerteket a nyárra, vagy az erdélyi körút után pihentek inkább?
Boka: Lesznek olyan fellépéseink, amikhez az NKA Hangfoglaló segít hozzá. Főleg a nagy nyári hazai fesztiválokon játszunk, mint a Művészetek Völgye, az Ördögkatlan, a Fekete Zaj vagy a Campus. Augusztusban pedig Finnországba utazhatunk a Magyar Intézetbe zenélni, illetve sikerült egy öt állomásból álló észt turnét is hozzászervezni.
Reni: Egy 15 koncertes tavaszi erdélyi turné után Spanyolországban is megfordultunk.
Boka: Oda egy ismerősünk invitált meg minket. Az inkább zenei műhely volt egy jógatérben, amolyan jógahangutazás...
Reni: Magyarázd el pontosan, mi az.
Boka: Csendzengés...
Reni: Eljön nagyjából tíz ember, és mi mindenkinek improvizálunk külön-külön egy saját dalt.
Ezt értem, de mi az a csendzengés?
Reni: Miközben rájuk hangolódunk és hallgatjuk őket, a jelenlétükből megszületik a zene. Figyelünk arra, vajon ki ő, mivel foglalkozik, milyen élethelyzetben lehet éppen? Hagyjuk, hogy hasson az intuíció. Körben lefekszenek a jógamatracokra, mi középen ülünk a hangszerekkel, és egyesével odamegyünk hozzájuk.
Boka: Én pedig elkezdek énekelni vagy játszani, és az a dallam az övé lesz.
Reni: Előtte nem beszélgetünk velük, nehogy a hallottak befolyásoljanak minket, csak utólag beszéljük át, mit éltek meg a folyamat alatt. Sokszor azt a visszajelzést kapjuk, hogy olyan belső helyekről énekeltünk nekik, amiket ők maguk már nagyon rég nem érintettek meg, mert azok a részek mélyen hallgattak.
