 |
| Lackfi János |
A dolog mégsem olyan egyszerű, hogy a negyvenhez közelítő Lackfi János és a negyvenes éveiben járó Vörös István lecsapott valamelyik gyermeke valamelyik estiolvasmány-líraantológiájára, majd összebeszélve a kiválasztott versekhez mindketten írtak egy-egy, mai atmoszférájú és szókincsű változatot, kedves "apuka-verset", aztán az egészet (az eredeti szövegeket meg az új verspárokat) besorozták az Anyám tyúkjának üzenő, Apám kakasa című gyűjteménybe.
Először is, Arany Jánostól a Családi kör vagy az Írószobám, Petőfi Sándortól A tintásüveg, Kosztolányi Dezsőtől a Mostan színes tintákról álmodom, Babits Mihálytól az Alkony, Szép Ernő tollából a Gyermekjáték nem gyerekvers, Weöres Sándor sem annak tekintette itt olvasható alkotásainak többségét; és folytathatnánk a sort. Tehát a bázis eleve tágasabb, "felnőttesebb", mint az alcím ígéri. Természetesen a két jeles kortárs költőnek nem egyszerűen a paródiával, pastiche-sal is érintkező szellemes újra- és átírás volt a célja. Ők e közös munkában a saját életművük fonalát is tovább gombolyították.
Közös vonásuk, hogy nemegyszer terjedelmesebb (sorokkal, szakasszal, strófákkal hosszabb) változatokat hoztak létre, mint ihlető versük. Sokszor "rátettek egy lapáttal", egy kicsit felszorozták az élményt és stafírungot, melyet - vershallgatók, versolvasók - ők is általában kisgyermek koruktól fogva őriznek lelkükben, tudatukban. "Keresztbe" és egymáshoz is van tréfás szavuk. Lackfi például Kassák Lajos Japán kakasom című versének lenyomatában talál helyet a "Van nekem egy / hosszúnyakú, / afrikai / zsiráfom, / száz foltot varrt / rá a mamám, / mert mindenhol / kirágom" ritmusának, holott a másik Kassák-vers, a Mese a rongybabáról tartalmazza a motívum alapját: "Van nekem egy nagy babám, / rongyból varrta a mamám..." (Ennek "kicifrázása" Vörösnél így indul: "Van nekem egy gameboyom...", Lackfinál: "Van nekem egy Batmanem...")
Számos helyen nyíltan vagy burkoltan reflektál a két költő a barátságára, a közös játékra, de "üzennek" e zárt formavilágon kívüli gyerekeknek, felnőtteknek is. S e külvilág - lírikusi bravúr - sokszor már a szövegekben visszaüzen. Lackfi Keltetőjében (József Attila Altatója mellett) az "ébredj fel gyorsan, kis Teréz!" refrénjével serkentett kislányhoz egy "Voltál álmodban kis Balázs" kezdetű strófa is szól.
Természetesen az irodalom története - s a legtöbb irodalombarát - jól ismeri azt a jelenséget, mely az évtizedek, évszázadok során eredetileg felnőtteknek szánt műveket inkább gyerekkönyvekké módosít (Defoe, Cooper, Verne a fő példa). Ennek fordítottja is megeshet: a mai svéd gyerekversek alighanem a felnőtt ismeret, képzelet számára bontakoznak ki teljesebben, miközben a kicsik is élvezik, megkacagják őket. S mennyi a kettős életű szöveg! Az ifjúsági regénynek elkönyvelt Légy jó mindhalálig a Móricz Zsigmond-oeuvre egyik kulcsvallomása; Weöres Galagonyája, teljesebb alakú Zimzizimje mondókaszerű remek, egyben az erotikus fantázia lávázása.
Lackfinak és Vörösnek így jó néhány literátus és személyes indíttatást lehetett-kellett érvényesítenie. Majdnem minden választásuk esetében remekül állták meg helyüket. Jól választották mintáikat. Nem maradt ki Móra Ferenc, Szabó Lőrinc, Tamkó Sirató Károly, Kormos István sem. Pilinszky János és Orbán Ottó "kifelejtése" sajog, Szécsi Margit, Csoóri Sándor, Tandori Dezső, akár Veress Miklós, Szőcs Géza is "bejelentkezhetett" volna a már így sem vékony kötetbe. De hát nem a "leltár" volt a cél.
A versek négy ciklusa (Áprilys, Napszúrás, Az iskolában egyedül vagyok, Este hó) nagyjából a négy évszakot követve könnyíti meg a könyv forgatását. A hosszabb alapversek variációi kevésbé bírják szusszal (Kányádi Sándor - Az elveszett követ - például nem talál riválisra sem Lackfi, sem Vörös egyébként mokány rím-csűrcsavarában). Egy alkalommal mintha talányként bukkanna fel - a Szív szaka (LJ) és a Láz (VI) felett a kérdés: "Szerinted ez melyek Radnóti-vers helye?" Az "Alszik a szív és alszik a szívben a szívszerelem..." meg a "Fázik a kő és fázik a kőben a régi csiga..." kanyargó hexametere is segít felelni, rébusz helyett azonban szerzői jogi problémával lehet dolgunk e közlési hiány, szabályszerűtlenség esetében.
Molnár Jacqueline enyhén groteszk, találó rajzokkal szegődött harmadik társszerzőül. A ceruzalába-vágott emberke vakációs betű- és szám-álma, az oldaltükrök mozgékony kitöltése remek, a sötét, a fekete montázstónusok gyakori alkalmazása inkább a kormozottabb korosztálynál, a negyven és száz közöttieknél számíthat megértésre. Alkalmanként Molnár ihlete is alábbhagy - A török és a tehenekhez (és "pandant-jaihoz": Isztambul [VI], A kínai és a szerecsenek [LJ]) bizonyára nem ezek a semleges, jelentéstelen négyszögek illenek.
Jó estét, felnőttek? Ki van próbálva itthon: nyolcéves gyerek is örömmel, szeretettel fogadta a könyvet, boldogan ismert rá a többnyire már hallott költemények komoly-kifigurázó továbbgondolására. A felnőttség nyomatékát a gyereklélek és a magyar költészet két kiváló ismerője, a két elsőrangú költő, Lackfi János és Vörös István rakta - önvallomásosan - a Noran kiadó 2004 Kft. gondozásában megjelent gyűjteményre.
Szép Ernő-parafrázisként Vörös búcsúzó (közös ars poeticaként is felfogható) verse, a Zenével felnőni került záró helyre. A költő, aki már pár lappal előbb is elsóhajtotta: "Ne volnék csak negyvenes..." (Tévészobám), itt a mai érett középnemzedék emlékeit fogja rímhámba (és - újabb mesterfogás - tárgyát is idézettel, Bródy János-utalással parafrazeálja): "Amikor én kis srác voltam, / Illés szólt a rádióban, / jobb szerettem az Omegát..." Ez a vers ekként fut ki az egy és az ezer (a sok, a végtelen, a változó és a változat) irányába: "...együtt a te és a sok én, /túlvagyunk az örök felén, / kell hozzá még egy másodperc, / egy másodperc, / egy másodperc, / és már mindenre ráismersz. // És Istenre is ráismersz, / ha néha még félni is mersz, / nem olyan lesz, mint gondolod, / mint gondolod, / mint gondolod, / megérinti a homlokod, // elszokott a teremtéstől, / a kezdettől és a végtől, / hangja vékony, ha énekel, / ha énekel, / ha énekel, / egy a szó, de van még ezer".
