Két napon keresztül ingyenes programokon ismerhetik meg a KoreaON kulturális fesztivál vendégei a koreai hagyományokat és azok jelenkori formáit.
A margitszigeti Kristály Színtérben két színpadon követik majd egymást a fellépők és előadások. Az egész napos színpadi produkciók mellett közel 1500 négyzetméteren ismerkedhetnek meg a látogatók a távoli ország kulturális értékeivel.
Koncertek, előadások
A programban szerepel a Sweet Sorrow vokálegyüttes, amely a Yonsei Egyetem férfikórusából, a Glee Clubból indult, azóta pedig nagy karriert futott be. A Kkokdu Gwangdae színházi társulat egyedülálló és látványos zenés-maszkos előadásai a gyerekeknek is élményt jelentenek, mivel a családi összetartozás fontosságát mutatják be történeteikben. Nagyszínpados fellépésük mellett felvonulásokkal is készülnek, ahol több magyar előadóval adnak közös műsort.
A Mugunghwa, Nawoul és Manwol táncformációknak köszönhetően megismerheti a közösség a hagyományos koreai táncokat is. A Noremoá koreai–magyar kórus a nemzetek összetartozását erősíti, míg a Mindeulle csapata repertoárjában megszólaltatja a legismertebb tradicionális hangszert: a kajagümöt.
Kézműves workshopok, gasztronómia és K-pop
A hatalmas kiállítótérben hagyományos kézművesstandok, családi programok, koreai gasztronómiai élmények, zenei és táncos kurzusok, egyéni K-beauty tanácsadás és koreai vállalatok interaktív részlege is várja az érdeklődőket.
A vállalkozók együtt alkothatnak a Munbangsau csoporttal, akik a régi idők koreai kalligráfiaművészetének magyarországi őrzői. Megismerkedhetnek a minhwa, vagyis a népi festészet koreai kulturális örökségével is.
Kim Taeyeon, a The Kimchi Institute vezetője és séfje mindkét nap színpadra lép, hogy bevezesse a vendégeket a dzsang és a kimcsi készítésének titkaiba. Ráadásul egzotikus hozzávalók helyett magyar alapanyagokkal alkot, hogy előadása után a mindennapjainkba is be lehessen illeszteni a koreai ízeket. A rendezvény idén is K-pop-bulival zárul.