Novemberben adják át a Karikó Katalin alapította JATE-díjat

Az elismeréssel járó kisplasztika Hankó Eszter, Mátravölgyi Zsófia és Wende Roberta tervei alapján készül el.

Karikó Katalin a szegedi JATE Klubban. Fotó: Rosta Tibor/MTI/MTVA
Karikó Katalin a szegedi JATE Klubban. Fotó: Rosta Tibor/MTI/MTVA

Karikó Katalin elnyerte a 2023-as fiziológiai és orvosi Nobel-díjat, majd 2024 tavaszán az SZTE-nek adományozta Nobel-plakettje hiteles másolatát, és a kitüntetéssel járó több mint félmillió dollárból létrehozta a JATE-díjat.

A magyar feltalálók napja alkalmából rendezett eseményen a kutató úgy fogalmazott, azért alapította az elismerést, hogy azzal egykori alma materének, a József Attila Tudományegyetemnek (JATE) emléket állítson. Az elismeréssel járó kisplasztika megtervezésére pályázatot írtak ki.

A kutató elmondta, az elmúlt évek során több mint száz tudományos díjat kapott, így volt elképzelése arról, milyen legyen az elismeréssel járó kisplasztika. A pályaművek értékelésekor olyan alkotást kerestek, amely magáról az intézményről, a tanárokról, a diákok szellemiségéről emlékezik meg.

Gácser Attila, a JATE-díj testületének tagja hangsúlyozta, az elismerés legfontosabb üzenete az a szellemiség, melyet Karikó Katalin képvisel. A kutatót nem csupán a tudományos kiválóság jellemzi, hanem felelősségtudat és küldetés is, mellyel segíteni kívánja egykori egyetemét.

A biológusprofesszor közölte, szeptember 8-ig várják a jelöléseket a JATE-díjra. Az elismerést évente három személy: az SZTE egy jelenlegi hallgatója, az egyetem egy jelenlegi oktatója, valamint az SZTE-nek, illetve jogelődjének egykori diákja vagy egykori oktatója kaphatja kiváló teljesítményük, valamint a szegedi universitas szellemiségéhez méltó emberi tulajdonságaik elismeréseként. A díjazottak ötezer dollár pénzjutalmat, egy magyar nyelvű díszoklevelet, valamint a pályázaton kiválasztott műalkotást vehetik át az egyetem napja alkalmából rendezett ünnepségen novemberben.

Hankó Eszter az MTI-nek elmondta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett alkotótársaival – Mátravölgyi Zsófiával és Wende Robertával – közös munkájukat kutatással kezdték, amely során megismerkedtek Karikó Katalin pályájával és tudományos munkájával. Tervük végül az egyetem címerében szereplő – a tudomány lángját jelképező – fáklyából és az azt hordozó griffmadárból indult ki.

A kiválasztott alkotást Karikó Katalin idézete – „A díjak arra valók, hogy a tudományra irányítsák a figyelmet” – inspirálta. A plasztika egy csiszolt, megformázott kőből és egy hozzá kapcsolódó üveglencséből áll, a két elem illeszkedésénél pedig a JATE felirat olvasható – közölte a formatervező-művész.

Ez is érdekelheti

Hitler személyesen adott parancsot Szent-Györgyi Albert likvidálására

Negyven éve, 1986. október 22-én halt meg Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus, a C-vitamin felfedezője, az egyetlen magyar tudós, aki a Nobel-díjat idehaza végzett munkájáért kapta meg. Nevét ma a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Kara viseli.

Udvaros Dorottya Karikó Katalin szerepét ölti magára

November 15-én a Nobel-díjas magyar kutató, Karikó Katalin életútja elevenedik meg az Átrium színpadán, Udvaros Dorottya főszereplésével. Az előadás egy kivételes tudományos pálya kevésbé ismert oldalát, a világraszóló sikert megelőző évtizedek küzdelmeit, kudarcait és kitartását mutatja be.

Hírmozaik – október 9.

New Yorkba viszi a magyar néptáncot a Fitos Dezső Társulat, jótékony célokra ajánlja fel Anne Carson az irodalmi Nobel-díjért járó összeget, megvan a Konok–Hetey Művészeti Díj rövidlistája.

Francia és japán tudós is kapott idén kémiai Nobel-díjat, de a Curie család utolérhetetlen

Henri B. Kagan francia és Szoai Kenszo japán tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat az aszimmetrikus szerves szintézisben megjelenő nemlineáris hatások és az aszimmetrikus autokatalízis felfedezéséért a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint. Néhány érdekesség a díj történetéből.