Gyakran előfordul, hogy a tanítvány túlszárnyalja mesterét. Az előbbi többet gondol az új élet ideológiájáról, ezért szigorúbban tartja be az elv szabályait. A mester megengedő és gyarló embersége indokolatlan engedékenységnek tűnik a másik szigora mellett. A tanító már megtanulta azt, amit a másik még nem: eljön a pont, amikor a külvilág ingerei erősebbek lesznek a magát nyitottnak mutató, de valójában zárt közösség összezáró energiáinál.
Az inkább az epizódalakításairól ismert Vajdai Vilmos ezúttal főszerepet játszik a Katona József Színház Radical Relax című előadásában. Zsolt, a mester nonverbális gesztusai mögött ott az ember, aki egykor elhatározott valamit, ami akkor helyesnek tűnt, azonban nem gondolta volna, hogy lesznek követői a társadalomból való kivonulásának. Ha már így esett, kénytelen a környezete által ráerőltetett maszkot hordani. Vajdai kiváló alakítása a küzdelmet mutatja, amely a közösség vezetője és annak valamikori énje között tart.
Érdekes, hogy Vajdai úgy játszik főszerepet, ahogyan a szereposztás vége felé feltüntetett karaktereit szokta. Nincs látványos szerepív, mégis erősen van jelen. Zsolt, a közösség vezetője nem a monológok embere. Az alakításnak a mimika a legerősebb oldala. A kissé ájtatos, kenetteljes arcú mester nem sieti el a választ a neki szegezett kérdésre. Az ütemszünet a beszéd előtt teremt lehetőséget az arcnak, hogy előkészítse a terepet a szavaknak. Megszólalásai előtt ugyanazt a minijátszmát látjuk. Zsolt önmagát mórikálva húzza az időt. Mintha nem hinné el, hogy valóban hozzá szólnak. Aztán nekidurálja magát a válasznak. Az enyhén csodálkozó arc rezdülései, a felszaladó szemöldök, az elkerekedőben lévő szemek záró- és idézőjelbe teszik Zsolt majdani válaszát. Ezzel állandósul a játékos feszültség az arc játékai és a szöveg között. Így lesz az egyszerű igen vagy nem a komikum forrása.
Zsolt tanítványát, Somát keményebb fából faragták. Soma a cselekményidő kezdetére felülemelkedett a világi hívságokon. Belső békéjének ereje kikezdhetetlen. Bányai Kelemen Barna a közösségbe nemrégen megtérő dilemmákat nem ismerő magabiztosságával, az ingadozókat és az újakat illető gőggel méregeti a többieket. A szuggesztív Bányai Kelemen drámai változásokra képes teste többet mond bármi másnál. A szakács annyira merev, balettművészeket idéző felsőtesttel ül le a közös étkezéshez, hogy gerince az előbbi művelet közben is nyílegyenes. A séf vonásai oly rezzenéstelenül karakteresek, akár Jean Reno arca a filmvásznon. Kiszámíthatatlan és megközelíthetetlen, mert nem lehet tudni, hogy hamarosan megöleli vagy inkább inzultálja partnerét. Vélhetően az agyára megy Zsoltnak, aki képtelen követni őt a kételyek nélküli önmegismeréssel kecsegtető úton.
Soma aztán kénytelen alább adni, mert megérinti az az érzelem, amelyben úgy hitte, soha többet nem lesz része: a szerelem. A szálfaegyenes tartás mintha nem is lett volna. Többet beszél, mint előtte bármikor. Hirtelen támadt sebezhetősége megrendítő. Somán eluralkodik valami ősi, a majmot és az ősembert egyszerre idéző irracionalitás. Eddig copfba kötött hosszú haja most a vállát verdesi. A nemrég kőarcú, suhanó járású szakács mostani döngő, nehézkes léptei egy, a lelki békéjét véglegesen vesztett emberéi.
Rujder Vivien a tiszta lelkületű, minden szerelmes reményét vesztett nőt játssza, aki körül fokozatosan fogy a levegő. A zárlatra Freya teljesen körön kívül kerül. A kőkemény Soma nem veszi észre Freya érdeklődését, a lány az újak közül ezért Kristófot (Pásztor Dániel) részesíti kegyeiben, de megnyugvást mellette sem talál. Rujder kihívó táncai felszólítások és érzéki kínálkozások; a lány, ha kell, riválisával is megküzd. Cuhorka Emese koreográfiája pontosan mutatja Freya önmegismerésének állomásait. Itt vagyok, vegyél észre, fogadj el, és szeress feltételek nélkül.
Alíz ellenkező motivációkkal érkezik, hiszen elvegyülni és beleolvadni igyekszik a közösségbe. Rezes Juditot bepólyált fejjel, szeme körül a fizikai bántalmazásra utaló jelekkel látjuk először. Rezes rejtélyes, a „civil” életben megtört asszonya mintha egy Csehov-drámából toppant volna elénk, mert a csendjei is jelentősek. Nagy szerelmet élhetne meg Somával, de a szakács és az ő élete komoly fáziseltolódásban van. Alíz impozáns ívű monológja arról tanúskodik, hogy az asszonynak hosszú időre lesz még szüksége, hogy közel engedjen bárkit is magához.
Tarnóczi Jakab saját drámáját rendezte meg. A rendező fiatal kora ellenére már látszanak pályája fő témái. Az egyik ezek közül a közösség lassú felbomlása. A valami végleg és visszahozhatatlanul elveszett érzése. Tarnóczi számára az élet aranykora a minden visszássága ellenére mégis működő, összetartó közösség. Muzikális előadásai a gondtalanságot ígérő paradicsomi állapotok megszűnését járják körül. A közösségben ugyanis legalább esély kínálkozik a másik bármilyen szinten történő megértésére és különösen a szerelemre. Ezt dúlják fel önkéntelenül a kívülről érkezettek, nem látványosan, nem szándékosan, de annál kitartóbban. A zenére (dj: Bencsik Levente, Hunyadi Máté), a mozgásra és a szövegre egyforma súllyal támaszkodó Radical Relax humora ellenére aggasztó hangulatú előadás, mert a darabbéli sokat változó emberi kapcsolatok a közmegegyezéses, mert a világot kizárni igyekvő nyugalomból tartanak az őskáoszba.
Fotók: Horváth Judit
