Az ilyen "leletmentések" mindig azzal az élménnyel is járnak, hogy a tárgyak eredeti közegükből kiragadva, egykori használati funkciójuktól megfosztva nem pusztán érdekességek, kulturális rekvizitumok, hanem a felfedezés örömét is megadják nekünk. Ilyen "lelet" a 19. századtól a 20. század közepéig divatban volt gépi szövésű falikárpit. Az ipari modernizáció kezdetén, a 18. század végén, az 1752-ben született Charles Jacquard, egy lyoni selyemszövő mester fia kísérletezett egy olyan géppel, amellyel könnyűszerrel lehetett bonyolult, nagy mintákat megszőni. A 19. század első harmadára már sok ezer Jacquard-gép dolgozott Európában. A 19.századi polgárosodás nem csak az ipari tömegtermelést hozta magával, hanem a polgári tárgy- és lakáskultúra kialakulását is. A polgári reprezentációban azonban nem nehéz felfedeznünk a korábbi korok főúri hagyományát. A barokk pompa szerény utánzata jellemzett sok polgári otthont. A Jacquard-féle technológia lehetővé tette az olcsóbb, de mutatós, a kézi szövésű falikárpitok dekorativitását felidéző, géppel készült textilek elterjedését. A kis műhelyekben készült gépi kárpitok azonban nem gobelin másolatok voltak, jóllehet felfedezhetők hasonlóságok a kézi és gépi szövetek között. Mindenekelőtt a technológiában mutatkoznak hasonlóságok. Ahogy a kézi falikárpitok esetében, a gépi szövésnél is a munka első fázisa a minta megtervezése, amely ez esetben vagy egy dessinateur, mintatervező önálló munkája, vagy a terv mintakönyvek, mintalapok alapján készült. A kész kárpit művészi színvonala nagyban a dessinateur munkájától függött, a jól megválasztott kompozícióval, a szép rajzolattal és a színvilággal. A tervezőnek nemcsak rajzolásbeli ügyességgel kellet bírnia, hanem ismernie kellett az egyes stílusokat, amellett szövéstechnikailag is képzettnek kellett lennie. A második fázis a terv átültetése volt a lyukkártyás rendszerű patronra, amely majd a szövőgépet vezérli. Ez a termelés kényes pontja, mivel ez döntötte el, hogy a terv milyen minőségben valósul meg. Az így készült kárpitok olcsósága abból eredt, hogy a szövés kézi munkáját felváltotta a gyorsabb és hatékonyabb gépi munka, a sorozatgyártás lehetősége, ugyanakkor a drága gyapjú helyett, az olcsó pamutot használták kevés színnel. XIV. Lajos kárpitszövő műhelyében 14 ezer különböző színárnyalattal dolgoztak. A technológiai hasonlóság mellet másik hasonlóság a falikárpitok tematikájában figyelhető meg. Az itt kiállított kárpitok egy gyűjtemény legszebb, legérdekesebb darabjai. Egy francia, a többi holland és belga műhelyben készült a 19. század vége és az 1930-as évek közötti időben. Vannak közöttük vadászjelenetet, rokokó életképet, tájképet ábrázolóak, és vannak verdure-k is. A gépi kárpit polgári műfajként született meg, s egykor mind polgári otthonok falát díszítette, jóllehet tudunk arról, hogy igénysebb kárpitok kastélyokban is helyet kaptak. Sokat elárulnak e művek egykori használatáról, hogy néhányuk eredeti keretében látható. A keretezés a kárpitoknak a fali kép funkcióját kölcsönözte. Falra akasztva a festményekkel együtt részei voltak az enteriőrnek. Másfajta használatukat jelentette, ha falburkolatba építették be, falképként, burkolatként funkcionáltak. E használatra utalnak, hogy gyakran azonos méretű, tematikusan összefüggő sorozatok készültek, s ez utal arra is, hogy eleve dekorációs célokat szolgáltak, nem kívántak a kárpitművészettel versenyre kelni. Ahogy maga a gépi kárpit megszületésének egyik forrása az arisztokrácia kifinomult kultúrája ráhangolódó polgári ízlés, úgy e műfaj elsorvadásának kezdete a polgári lakáskultúra ?leszállása? a kispolgári, és később a paraszti világba. A kisszériás, műhelyszerű munkát felváltotta a tömeges gyári termelés. A tervezőmunka elhanyagolásával, a silány minőségű kivitelezéssel ?filléres? árúvá váló textilek a szegényebb rétegek számára is elérhetőek lettek. A 19. századi polgári szalonokat díszítő, igényesen tervezett, gondosan szőtt falikárpitoktól a már ezeket csak nyomaiban felidéző, a parasztházak tisztaszobájában az ágy mögött helyet kapó, legolcsóbb nyomott falvédőkig vezető hosszú úton e kárpitokkal szemben támasztott művészi igény is megkopott, elhalt. Mindezen idő alatt megváltozott az ízlés, a lakáskultúra, de maga a művészet is válságba került. A jacquard-kárpitok előbb a szobák faláról kiszorultak az előszobákba, majd végleg eltűntek a polgári otthonokból. Legtöbbjük elenyészett. Nem váltak múzeumi gyűjtés tárgyaivá. A gyűjtői szenvedély ma már csak töredékét tudja egybegyűjteni ezeknek, az egykor gazdag kínálatból. Sorsuk hasonló sok más lakásdíszéhez. A használatból kikoptak, de mi, mai szemlélők elnéző mosollyal fogadjuk e művek olykor suta báját. Lenyomatai, hírhozói, tárgyi emlékei egy korszak polgári ízlésének, ahogy azok az ugyanebben az időben készült bútorok , dísztárgyak, használati eszközök. Van-e jövője, lehet-e feltámadása a gépi szövésű kárpitoknak-tenném fel a kérdést. Aki követi a művészeti élet változásait, felfigyelhet arra, hogy mind többet hallani a kárpitművészet megújulási törekvéseiről. Ahogy mondani szoktuk, ?feljövőben van?. A klasszikus gobelinművészetet felváltotta a kísérleti textil, új képi világok születtek, és igen figyelemre méltó eredményeknek lehetünk tanúi. A szövés ősi technikája, a két vagy több szál találkozásánál létrejövő pontokból összeálló ?kép? egyfajta hasonlóságot mutat a számítógép technológiával, a pixelekből felépülő képpel. És valóban, ma a kárpitművészet egyik vitája éppen arról folyik, hogy milyen új távlatokat nyit számára a számítógép használata, a képernyőn tervezett képnek, computer vezérelte gépi leszövése. Megmarad-e a mű egyedisége, ha elvileg ugyanaz a kárpit végtelen sorozatban megismételhető. A vita még nincs nyugvóponton, de megkockáztatom, ahogy a számítástechnika a művészetek legkülönbözőbb területein már tért hódított, nem lesz másképp a kárpitművészet területén sem. A textilművészet ahogy a számítógépet, úgy a jacquard-technikát is felfedezheti majd magának, mint kézművességet és gépi gyártást egyaránt magába foglaló technológiát. Ahogy az itt kiállított darabok nem csupán a korízlést reprezentálják, hanem egyúttal feltárják nekünk az egykori képhasználattal szembeni elvárásokat, úgy a gépi szövésű kárpit jövője attól is függ, mennyiben lesz képes a tárgykultúrába beépülve, a kor elvárásainak megfelelni.? - Szabó László, művészettörténész A kiállítás helyszíne: Kempinski Galéria A tárlat megtekinthető: 2003. november 15.-ig
