Képző

Cilinder a vitrinben

Másfél éves szünet után újraindította a zalaegerszegi Göcseji Múzeum A hónap műtárgya sorozatát.

Gyergyóditróból a Budai Vigadóba

A március 15-ei nemzeti ünnepen Kelemen László Erkel Ferenc-díjban részesült. A kitüntetéssel a Hagyományok Háza főigazgatójának zeneszerzői, zenei szerkesztői munkásságát ismerték el. Csermák Zoltán interjúja.

Kortárs művek a Fejér megyei tárlaton

Nyolcvanhat kortárs alkotó művei láthatók a pénteken megnyílt Fejér megyei tárlaton, a székesfehérvári Csók István Képtárban.

Minerva baglya a Hegyvidék Galériában

Válogatás a debreceni Antal–Lusztig-gyűjteményből Németh Lajos születésének 90. évfordulójára

Múzeumba került Páger Antal hagyatéka

Levelek, iratok, Páger Antal rajzaival díszített filmforgatókönyvek, szövegkönyvek, fényképek, rajzok és személyes tárgyak mellett a színész kevésbé ismert oldaláról is bemutatkozik: festményei, karikatúrái is a gyűjteménybe kerültek.

A legjobb sajtófotók

Íme az idei sajtófotó-pályázat eredménye.

Cifraságok a Rábaközből

A Rábaköz hagyományait, népi iparművészetének jellegzetes tárgyait, motívumait és ma is aktív alkotóit mutatja be a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum november végéig látogatható időszaki kiállítása. A tárlatról Nagy-Pölös Andrea néprajzkutató muzeológust, a kiállítás kurátorát kérdeztük. Interjú.

Hímzések a bölcsőtől a ravatalig

A szolnoki Damjanich János Múzeum 2018. szeptember 20-án megnyílt időszaki kiállítása a fehérhímzés-típusok készítésének technikai változatait mutatja be. 

Ukrán középkori emlékek a szegedi Dóm Látogatóközpontban

A 11. században uralkodó Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelmet és a korszak ukrán diplomáciáját bemutató kiállítás nyílt a szegedi Dóm Látogatóközpontban.

A fiatal jelző nem jelent tapasztalatlanságot

Fiatal, harminc éven aluli képzőművészek munkáival nyitotta meg április 4-én legújabb kiállítását Idő/Kép címmel a szentendrei MANK Galéria, ahol a kiállító művészek közül sokan foglalkoznak a társas kapcsolatokkal, saját, személyes tapasztalataik vizuális megfogalmazásával.

Törékeny vágyak: új időszaki kiállítás az Óbudai Múzeumban

Porcelánok a királyi asztaltól a panel-vitrinig. Hüttl Tivadar gyára és az Aquincum Porcelángyár