Képző

Modernitás kimaxolva

Január 31-én nyílik az Iparterv 50+ című kiállítás a Ludwig Múzeumban. A tárlat egy eseménysorozat része, amellyel a múzeum az 1968-ban és 1969-ben az Iparterv irodaépületének dísztermében megrendezett legendás kiállítások 50 éves évfordulóját ünnepli.

A világ egyik első közparkja

Boráros János városbíró 1794-ben javasolta, hogy az elhanyagolt városszéli erdőt alakítsák át Pest város közönségét szolgáló pihenőhellyé. A világ első, köztulajdonban lévő, nyilvános közparkjára 1813-ban írtak ki pályázatot. Nebbien Henrik a patriotizmus szellemében elkészített terve nyert, az ő Városligete összművészeti alkotás: angol tájképi stílusú népkert, egyben nemzeti panteon lett.

Filozofikus mókamester a Bauhausban

Nemcsak „kockaházakat” vagy elvont művészetet jelent a Weimarban száz éve alapított Bauhaus iskola. Az intézmény jellegzetes képviselője volt a baranyai származású Weininger Andor, aki egyszerre volt képzőművész, színházi ember, építész és zenész.

Lynch: a szeretet sarkall alkotásra

Bizonyos szabályok a filmben, a festészetben és a fotográfiában is ugyanúgy érvényesek - mondta David Lynch a március 1-én nyíló Small Stories / Kis történetek című fotókiállítása kapcsán.

Utcára tett arisztokraták

Fénykép a Cervantes regényéből kilépő gróf Apponyi Albertről és gróf Teleki Pálról egész kicsi korából? Ritkán látott, nagyrészt a tizenkilencedik század második feléhez kötődő fotókból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum kerítésén, amelyek legtöbbje a farsanggal, egy-egy mulatsággal, jótékonysági rendezvénnyel függ össze. A Maskarában című minikiállítás sokakban kelthet majd egyszerre elragadtatást és megdöbbenést.

A média alapú művek őrzői

Hogyan lehet hitelesen bemutatni a médiaművészeti munkákat, amelyek csak egy gyorsan elavuló technikai eszköz segítségével jeleníthetők meg? Mi marad a múzeumból, ha a gyűjteménye online is hozzáférhetővé válik? A médiaművészet kihívásairól és a Ludwig Múzeum online jelenlétének következményeiről Kónya Bélával, a Műtárgyvédelmi és Restaurátor Osztály vezetőjével beszélgettünk az Eszközök című kiállítás kapcsán.

Az örök kísérletező

Weininger Andort és a 100 éves Bauhaust ünnepli a pécsi Janus Pannonius Múzeum kiállítása.

A kávézó, az orfeum és a nagyáruház

New York kávéház, Párisi Nagy Áruház, Operettszínház. Mi a közös bennük? A három intézmény egykoron zsidó családok kezében volt. A zsidó dinasztiák fontos szereplői voltak a fővárosnak, nagyban hozzájárultak Budapest mai hangulatához és a város mostani képéhez. De mikor és hogyan telepedtek le itt? Mivel foglalkoztak? Kik voltak ők és hogyan éltek? Erről mesél A handlétól a grand caféig című kiállítás.

Egy ház Szűz Mária oltalma alatt

Sváb tájházat hoznak létre Gyula németvárosi részében, a település legrégebbi épületében, az úgynevezett „Máriás” házban, amely maga a csoda, hisz minden világégést és tűzvészt túlélt. A fejlesztés több szakaszban valósul meg.

Heavy Metal a Műcsarnokban

A Műcsarnok már harmadszor rendez olyan csoportos kiállítást, amelyben a kortárs magyar művészek legújabb műveit mutatja be, termenként külön alkotókat felkérve, akik a címben jelzett heavy metal művektől - amelyek a valóságban acélreliefek - a textil labirintuson át az olajfestményekig elhozták legfrissebb alkotásaikat.