Képző

A jó fotónak ereje van

„Elengedhetetlen, hogy az, aki a fényképezőgép mögött áll, érzékenyen mozogjon a bemutatni kívánt terepen, ne pedig kívülállóként szemléljen egy-egy jelenséget, állapotot, történés” -- mondja Csizek Gabriella, a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjas alkotók munkáiból a Capa Központban rendezett tárlat kurátora. Egyéni útkeresésekről és generációs különbségekről is beszélgettünk.

Benzintöltőből hűtőszekrény?

Mások jól sikerült alkotásai kiváló inspirációforrást jelenthetnek, ha ötleteket vadászunk meglévő alapanyagaink, eszközeink kihasználásához. Az idei Alkotó Energia pályázatra beérkezett művekből sem lesz nehéz ihletet meríteni.

Művészeti lelet 1980-ból

A budai Tranzit Art Caféban került sor Géczi János és Molnár László Fotóregény című könyvének bemutatására. A kis példányszámban megjelent, tehát könyvészeti ritkaságnak ígérkező nagyalakú, 108 oldalas könyv kiadója a veszprémi Művészetek Háza.

Arczok és láthatárok

A pécsi Janus Pannonius Múzeum az elmúlt év májusában nyitotta meg Arczok és láthatárok című tárlatát, eredetileg csak késő őszig tervezett nyitva tartással. A téma és a bemutatott anyag jelentőségére, valamint a nagy érdeklődésre tekintettel másodszor is elhalasztotta a zárást, így az érdeklődők 2019. május 26-ig látogathatják meg a különleges kiállítást.

Lassú divat ösztöndíjból

Fenntartható ruhakollekcióról álmodott Mitter Anna Róza. Most már évek óta ennek megvalósításán dolgozik. Ahhoz, hogy a MOME-n végzett bőrműves pályakezdőként a divatszakmában maradjon, nagy segítséget jelentett a Kozma ösztöndíj. Ez egy olyan lehetőség, mely a fiatal iparművészeket 3 éven keresztül támogatja, hogy valóban a színvonalas munkára tudjanak koncentrálni.

Ahol a játék üzenet a múltból

Interaktív, kézműves részletgazdagsággal kidolgozott 21. századi intézményként újult meg nemrég a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely.

Extázis 7-től 10-ig

Újranyit a legendás budapesti Metro Klub.

Munkácsy elindul

Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulójára három projektorba csomagolta kiállítását a békéscsabai múzeum, majd ellátta az Egy géniusz története – Munkácsy Mihály életútja címmel. A vetített tárlat hamarosan vándorútra indul a világ legnagyobb Munkácsy-közgyűjteményéből.

Reklámfotók anno

Tóth József Füles, a magyar reklámfotózás meghatározó alakjának több mint 60 retró fényképéből nyílik kiállítás pénteken a Klebelsberg Kultúrkúriában Legendás fotómodellek a XX. században címmel.

A köztes lét túloldalán

A köztes lét túloldalán - Hajas Tibor művészete és a tibeti misztériumok címmel nyílt kiállítás a Hopp Ferenc Múzeumban.

A Skanzent nem lehet megunni – Interjú Cseri Miklóssal

„Pontosabban tudjuk, hogy mit csinált Bözsi néni százhúsz évvel ezelőtt, mint a saját családja: az alapos kutatás az, amiben a világ összes skanzenje közül magasan kiemelkedünk. Mert nem igazán a tárgy izgalmas, hanem a történelem, ami mögötte van” – mondja Cseri Miklós, aki csaknem negyedszázada vezeti a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot. A mindennapi inspirációról, Trianonról, a dán királynővel való találkozásról és az „utódlásról” is beszélgettünk.

Kíváncsiságból építkeznek

Tizenegy címmel nyílt meg a Bükki Művésztelep alkotóinak csoportos kiállítása a szentendrei MANK Galériában. Tizedes Erikával, a művésztelep vezetőjével beszélgettünk.

Ludwig 30

A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum alapításának 30. évfordulóját kiállítás- és programsorozattal ünnepli, amely segítségével áttekintést ad a múzeum történetéről és tevékenységéről, és kísérletet tesz egy olyan 21. századi jövőkép felvázolására is, amely reflektál napjaink kihívásaira, illetve a múzeum szerepének változására.

Kedves Irénke!

Közösségi múzeum, vagy inkább közösségi muzeológia az, amit a Kazinczy Ferenc Múzeum az első önálló kiállításával, az Újhely és a Nagy Háború című tárlattal létrehozott Sátoraljaújhelyen.

A gyermekkori emlékektől a Gulágig

Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjasok munkáiból nyílt kiállítás a budapesti Capa Központban.