Képző
Két felvidéki festőzseni hazatér
A természet magányos, zseniális vándorai címmel nyílik Csontváry Kosztka Tivadar és Mednyánszky László alkotásaiból kiállítás január 24-én Pozsonyban, a Mirbach-palotában. A tárlat, mely a 19. és a 20. század fordulójának két, csodálatos életutat megjárt művésze halálának 100. évfordulóján jött létre, a pécsi Janus Pannonius Múzeum UNESCO-val közös Csontváry-emlékévének nyitóeseménye.
Kisképző 240
A 240 éves múltra visszatekintő ma már Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium néven ismert Török Pál utcai középiskola falai közül nagyon sok olyan neves képző- és iparművész került ki, akik ma a szakma megbecsült képviselői.
A világ legnagyobb múzeumi LCD fala a Szépművészetiben
Keddtől használhatja a közönség a világ legnagyobb, érintőképernyős múzeumi LCD falát a Szépművészeti Múzeum Márvány csarnokában. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) támogatásával megvásárolt eszköz csaknem 300 műtárgy adatait jeleníti meg interaktív módon.
Öt dolog, amire a fotók tanítanak
Tedd láthatóvá a láthatatlant! Egy kor hangulatát gyakran éppen az mutatja meg, ami kívül esik a fókuszon. A humor is fontos: amin nevetünk, az belénk rögzül. Mindennek van története, és ha megismered, tudatosabban alkothatsz. Többek között ezekre tanítanak bennünket a Fotóriporteri Életműdíjjal kitüntetett Urbán Tamás fotográfiái.
Az „ecsetölő polgár” gyűjteménye
Kezdetben Munkácsy Mihály látta el Párizsban jó tanácsokkal a tehetséges festőművészt, Tornyai Jánost, de ő mégsem választotta a világhírt. Hazatért szülővárosába, Hódmezővásárhelyre, ahol megpróbálta felpezsdíteni a kulturális életet és mentette egy eltűnő világ emlékeit.
Egy virgonc múzeum
Bár nem túl nagy múzeumról van szó, Kiss Imre igazgató állítja: a Magyar Vendéglátóipari és Kereskedelmi Múzeum a legvirgoncabb intézmény. Ahelyett, hogy este hatkor bezárnának, minden héten akad valamilyen program: bor- vagy cukrászsütemény kóstoló, filmklub, koncert, könyvbemutató, a lényeg, hogy pezsegjen az élet. INTERJÚ
Illatos művészet
Milyen emlékünk marad egy festményről, ha nem csak a szemünkkel, hanem más érzékszervünkkel is megpróbáljuk befogadni? Sárospatakon egy izgalmas képzőművészeti programon ehhez az izgalmas tapasztalat- és élményszerzéshez az illatokat hívják segítségül.
KK, a világhírű fotóliterátus
A Szombathelyen született Kraszna-Krausz Andor azok közül való, akik nemzetközi hírnévre tettek szert, de szülőhazájukban alig ismerik őket. Azt is kevesen tudják róla Magyarországon, hogy a világ vezető fotóművészeti könyvkiadóját, a Focal Presst ő alapította. Születésének évfordulója alkalmából a Magyar Hollywood Tanács emlékestet szervezett tiszteletére.
Szélpostaüzenet: kis munkára vittek
1944-ben a bevonuló Vörös Hadsereg katonái a nyílt utcáról gyűjtöttek és tömegesen vittek el civileket a Szovjetunióba kényszermunkára. Az ő sorsukat dolgozza fel a Magyar Nemzeti Múzeum új kiállítása a „A pokol bugyrai… címmel.
Márai-emlékkiállítás nyílik Kassán
Január 22-én, a magyar kultúra napján nyitja meg kapuját Kassán a Márai Sándor Emlékkiállítás. A tárlat a Grosschmid család eredeti lakásában, a Mészáros utcai ház első emeletén kap helyet, ahol az író fiatalkorát töltötte.