Képző

„Vajdasági témákkal akarok foglalkozni. A kisebbségi léttel” – Bezzeg Gyula fotós az új projektjeiről

„Bezzeg Gyula vagyok, és számomra a fotózás az emlékekről szól. Imádtam édesapám gyerekkori történeteit, a padláson régi holmikat, bútorokat, fényképeket kerestem, és egyszer elástam száz üveggolyót, hogy egy hét múlva kincsként találjak rájuk” – írja magáról a honlapján. Fényképezőgépe vetkőztet: lecsupaszít, beles az álarcunk mögé. Dokumentál és történetet mesél.

Új állandó kiállítás nyílt Sátoraljaújhelyen

Új állandó kiállítás nyílt a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban Egy város ezer arca címmel.

Temetőtől a műteremig – Váli Dezső kiállítása a Kálmán Makláry Fine Artsban

A kortárs magyar képzőművészet egyik legeredetibb alkotója, Váli Dezső eddig nem látott alkotásaiból nyílt kiállítás a Kálmán Makláry Fine Artsban. A teljes életműre ráláthatunk a pálya induló, absztrakt korszakától a zsidótemető- és a műteremképekig.

Építészeti kuriózumok bűvöletében – A szejkefürdői Mini Erdély Park

A Székelyudvarhely szomszédságában, Szejkefürdőn létrehozott Mini Erdély Park két éve fogadja a látogatókat. A járványügyi korlátozások idején több mint százezer romániai turista fordult meg a szabadtéri kiállításon, idén pedig már Magyarországról is rengetegen felkeresik, de angol és német szót is egyre gyakrabban hallani a parkban.

Október elején nyílik meg a 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé kiállítása

Október elején nyílik meg a 7. Székelyföldi Grafikai Biennáléra beérkezett munkákból kiválogatott tárlat, és ebből az alkalomból átadják a biennálé díjait is.

Madonna a mészréteg alatt – Freskófeltárás a budapesti Nagyboldogasszony-templomban

Budapest Belvárosában, a Duna-parton álló Nagyboldogasszony-templom freskófeltárásáról hangzott el előadás szeptember 19-én az Ars Sacra művészeti fesztivál programjaként. Derdák Éva festőművész-restaurátor nemcsak a restaurálás műhelytitkairól, hanem irodalmi és történelmi rejtelmekről is mesélt.

„Nem vagyok robot.” A szingularitás határain – Kiállítás a Ludwigban

Új időszaki kiállítás nyílt a Ludwig Múzeumban „Nem vagyok robot.” A szingularitás határain címmel.

Dimenziók vonzásában – Látogatóban Vásárhelyi Antal grafikusművész otthonában

„Egy rajzhoz csak hozzáadni lehet, elvenni belőle nem. Ez nagy különbség a festményekhez képest: nincs hibázási lehetőség. Már az első vonal megrajzolásánál tudni kell, mi fog a papírra kerülni” – vallja Vásárhelyi Antal grafikusművész.

Merényi Dávid ajtói a valóság és a festészet határán

Merényi Dávid ajtói alternatív valóságba vezetik a nézőt, ahol a művész határozza meg az egyes részletek valóságfokát.

Megnyílt a Regőczi Alapítvány jótékonysági aukciójának kiállítása

A Regőczi Alapítvány októberi jótékonysági aukciójának tételeit felvonultató kiállítás nyílt csütörtökön a fővárosi Nagyházi Galériában.

Fenntartható és emberközeli terek üveg felhasználásával

Az ENSZ az üveg nemzetközi éve programsorozatához csatlakozva mutatja be a legfrisseb hazai belsőépítészeti és designtrendeket a S/alon Budapest lakástrend-kiállítás szeptember 23. és 25. között.

Minták halmokban – Tóth Anna Eszter kiállítása a Resident Art galériában

A kiállítás szeptember 28. és október 26. között látogatható.

A barcelonai női mozgalmak legikonikusabb pillanatai

A feminista harc Barcelonában és a társadalmi riport című kiállításon Pilar Aymerich spanyol fotográfus húsz alkotása tekinthető meg ingyenesen szeptember 23. és október 18. között a Cervantes Intézetben.

Csaknem kétszáz alkotó mutatkozik be a FISE jubileumi kiállításán

Mintegy 200 alkotó mutatja be munkáját október 6. és 20. között, a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület (FISE) fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon, a B32 Galériában.

Személyesen – Vedres Ági fotóművész

Vedres Ági a kortárs magyar fotográfia ismert és meghatározó alakja. Érzéki pillanatok, átmeneti jelentések jellemzik a munkáit, amelyekről mesélt.

Vaszary útja a merevségtől az oldott fesztelenségig

A Magyar Nemzeti Galéria (MNG) második emeletén Vaszary János ismert és 24, korábban lappangó képéből nyílt kiállítás.