Képző
Újítók, feltalálók – Aki golyóstollat adott a világnak
Számos találmánya közül leginkább a golyóstoll miatt jegyeztük meg a magyar festőművész, újságíró és feltaláló Bíró László József nevét.
Darabokra törted a szívem – A Jókai tér felújításáról
Megújult a Jókai tér, amelyet a magyar irodalom terének is nevezhetnénk, hiszen ezt írták egy ide helyezett kőtömbre. Részint játszótéri funkciót kapott, bizonyos szempontból pihenőpark, másból afféle modern közpark lett. E funkciók egészen kis térbe integrálásához azonban nem elég a tájépítész fantáziája, de még Jókai szárnyaló képzelete sem.
Ahol mindenki megtalálja a helyét – Keresztesi Botond az V. Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhelyről
Keresztesi Botond volt az V. Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely és Art Residency mentora, szakmai tapasztalatával segítette az alkotókat. Nem mester volt, aki direkt utasításokkal szól bele az alkotásba, hanem támogató, aki diszkurzív módon segítette a résztvevőket. Vele beszélgettünk arról, hogy milyen tapasztalatokat szerzett az alkotóműhely két hete során.
Art deco a Magyar Nemzeti Galériában: plakátok, rádiók, mulatók és revük (képriport)
E hét végéig, augusztus 28-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galéria Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) című kiállítása. Képriportunk a tárlatról.
A héten nyílik a XI. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé
Állatok és növények – ez az augusztus 26. és október 16. között látogatható biennálé témája a kecskeméti Cifrapalotában.
A székely anyaváros, avagy a „kicsike emberfészek” – Városnéző séta Székelyudvarhelyen
Egy város nemcsak kövek, házak, utcák sokasága, hanem derűs vagy fájó történések színhelye, titkok őrzője is.
„Helyén találja harcz munka a magyart" – A szabolcsi földvár krónikája
Szabolcs a magyarság egyik legrégebben lakott települése, ahol a Kárpát-medence talán legjobb állapotban fennmaradt, 10. századi földvára áll. Szabolcs vezéren, a megye névadóján túl Szent László királyunk emlékét is őrzi, aki 1092-ben a Szűz Máriának szentelt szabolcsi monostorban tartott egyházi zsinatot és országgyűlést. A történelmi emlékhely megtisztelő címét frissen elnyert Szabolcson jártunk.
Személyesen – Rieger Tibor szobrászművész
Legtöbben a budai Várban található bronz koronázási palást és a pannonhalmi bazilika millenniumi főkapuja kapcsán ismerik a nevét, pedig számos nem szakrális témájú köztéri alkotása is látható országszerte. A Kossuth-díjas szobrászművész tíz jelentős alkotásáról mesélt nekünk.
Alkotóként is egyre többen fordulnak a kézművesség felé – Kovács Attila mestercipész a Mesterségek Ünnepéről
Van létjogosultságuk a népi mesterségeknek a digitális korban? Miért foglalkoznak egyre többen hímzéssel, szövéssel, fafaragással? Meg lehet ma Magyarországon kézművességből élni? Az augusztus 19. és 21. között megrendezendő Mesterségek Ünnepe kapcsán Kovács Attila többszörös Európa-bajnok miskolci mestercipészt, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének alelnökét kérdeztük.
„Minden magyarok ruhájával” ünnepli az államalapítást a magyar tervező
Aki még nem ismeri az Aurora FolkGlamourt, annak vajmi kevés sejtése lehet arról, mi mindenre alkalmas a magyar népművészet a 21. században, és hányféle módon válhat a népi díszítőművészet mai identitásunk szerves építőelemévé. Németh Hajnal Aurora fiatal divatmárkája jelenleg a legmerészebb vállalkozás a magyar piacon a hagyományos kultúra értékeinek funkcionális átmentésére a hétköznapi és ünnepi reprezentáció szintjén.
A totemtől az avatárig – A bábu volt az V. Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely témája
Az V. Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely idei témája a bábu volt, amelyhez nagyon sokféleképpen nyúltak hozzá a résztvevők.
DrMáriás a Garten Balatonon
A Garten Balaton nyolcadik napján drMáriás volt a sztárvendég: tárlatot vezetett, Topor Tündével beszélgetett, majd koncertet adott.
Ami megmaradt – Kiállítás a roma holokausztról
A budapesti Bálnában levő Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában a roma holokauszt emléknapján, augusztus 2-án megnyílt a Pharrajimos – Fájdalom a roma holokausztban című, ingyenesen látogatható kiállítás, amely koncentrációs táborokban megkínzott és elpusztult embertársainknak állít emléket.
Középpontban a középkor – Budavári séta a Magdolna-torony környékén
A budai Vár minden egyes köve, épülete, szobra, emléktáblája a történelmünkről mesél. Egyetlen, viszonylag épségben fennmaradt középkori eredetű tornya, a Magdolna-torony körüli séta pedig önmagában is felér egy történelemórával.
„Nálunk a trendi szitokszó” – Beszélgetés Szalóky Károllyal, a Várfok Galéria tulajdonosával
Szalóky Károly magával ragadó személyiség. A politikai változások után elsők között megnyílt magyar kortárs galéria alapítójának derűje, lelkesedése azonnal átragad a beszélgetőtársakra is. Állhatatos ember – mondja magáról, és ennek alátámasztására egy mulatságos anekdotát mesél el arról, miként rakta ki az egykori Lágymányosi Közösségi Házból az ott kártyázó párt-alapszervezeteseket, hogy az ultipartik helyét kiállításoknak, koncerteknek adja át.