Képző

Mit gondolnak a bécsiek Maurer Dóra műalkotásáról?

Idén – két kimaradt pandémiás év után – ismét egy magyar művész, Maurer Dóra „csomagolta be” a Ringturm épületét.

Pénteki kultúrrandi Norbert Crowfield intermédia-művésszel

Norbert Crowfield 2019-ben a Kalkuttai Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rendezőnek járó díját nyerte el az Anna & the Barbies Álmatlan című koncertfilmjéért. Azóta már számtalan újabb különleges alkotás van mögötte.

Magyar formatervezők alkotásai a MaxCity áruház Hello Wood Kabinkájában

Az őszi sikeres együttműködés után júniusban újabb hazai dizájnalkotók munkáival rendezik be a MaxCity Hello Wood Kabinkák külső és belső tereit. Míg tavaly a Magyar Divat & Design Ügynökség 360 Design Budapest kiállításán debütáló lakberendezési tárgyak egy szelekciója ékesítette a különleges kabinházakat, addig idén az ügynökség design Start és design Speed mentorprogramokban részt vevő formatervezők kapnak lehetőséget a bemutatkozásra december 31-ig.

The Space – Új kortárs galéria nyílt Budapesten

Hajnal Gabriella Kilátás című kiállításával megnyílt a The Space Contemporary Art Gallery and Management.

Megnyílt a Szépművészeti Múzeum felújított, impozáns Barokk csarnoka

Nyolcvan éve nem láthatta a közönség egyidejűleg az intézmény nagy csarnokait.

Elmúlt időt ne sirass! – Órakiállítás a Városligetben

Több száz éves óraszerkezetek, az órásmesterek egykori káprázatos alkotásai láthatók a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Királytermében. Ott jártunk.

Kedvenceink a veszprémi Modern Képtár – Vass László-gyűjteményből

Kilenc kiállítótérben látható Vass László műgyűjtő több mint 600 művet számláló magángyűjteményének válogatott anyaga.

„A fény tökéletes eszköz, hogy pozitív üzenetet közvetítsünk” – Bulgáriába érkezett a Kossuth-emlékévre készült installáció

Különleges installációval emlékezik Kossuth Lajos emigrációjára a Lighthouse Egyesület Szilágyi Csilla szobrász és Herczeg Tamás fényművész együttműködésében. A Transfuse Ursa Maior 2.0 nevű műalkotást először Debrecenben állították ki, ahonnan a bolgár Sumenbe, majd június 6-án Szófiába vándorol tovább. Bulgária fővárosában június 22-ig a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központban lesz látható a beton, az üveg és a fény játékával operáló szobor.

A valóság szerelmese – Czene Béla festészete

A valóság szerelmese címmel nyílik Czene Béla életművét bemutató kiállítás június 7-én a Kieselbach Galériában. A megnyitón lelepleznek egy 1942 óta rejtőzködő, monumentális Czene-festményt is.

Kétszázmillióért kelt el Rippl-Rónai Enteriőrje

Rippl-Rónai József Enteriőr című festménye 200 millió forint, Vaszary János Dunakorzó Budapesten olajképe pedig 160 millió forintos leütési árat ért el a Virág Judit Galéria jubileumi aukciójának első napján, kedd este a Budapest Kongresszusi Központban, ahol klasszikus műveket árvereztek el.

Művészet, progresszió, hagyomány – A Ferenczy Múzeumi Centrum fejlesztéseiről, terveiről és programjairól

A szentendrei intézményben az elmúlt időszakban fontos változások kezdődtek. A megújulás részeként két új díjat alapítanak, és új fesztivált is elindítanak.

Nihil – A Vízivárosi Galéria sorozata

A galéria látogatói június 1-től Sipos Aliz Menta intenzív, gesztusfestészeti munkásságával ismerkedhetnek meg.

Egykori cowboyok tárgyai érkeztek a szegedi Móra-múzeumba

Egykori cowboyok viseletei, használati tárgyai érkeztek az oklahomai National Cowboy & Western Heritage Museumból a szegedi Móra Ferenc Múzeumba, ahol június végén Legendás vadnyugat címmel nyílik kiállítás.

Nyolc tárgy a kecskeméti Géniusz-kiállításból a kurátorok szemével

Kecskeméten nyílt meg áprilisban a Magyar géniusz vándorkiállítás, melynek célja, hogy a vidéki múzeumok együttes erővel, egy helyen mutassák be magyarságunk örökségét. A 154 műtárgy 67 intézményből érkezett, időben az elmúlt két évezredet ölelik fel. Hat további vidéki városban állítják ki a közös kincseket, végül azok Budapestre érkeznek. Cikkünkben a kiállítás négy kecskeméti kurátora mutat be néhány érdekes műtárgyat.

Művésznek a tükör – A Rorschach Image című kiállításról

A veszprémi Dubniczay-palota Rorschach Image tárlata a tükör és a tükrözés kérdéseit vizsgálja az elmúlt ötven év magyar fotóiból válogatva.

Tükröződések – A Gödöllői Iparművészeti Műhely támogatói eseménysorozata

Gödöllőn immár több mint százéves múltja van a közösségi művészeti tevékenységnek. Az egykori szecessziós művésztelep szellemi hagyományát a Gödöllői Iparművészeti Műhely (GIM) folytatja. A műhelyhez kapcsolódó képző- és iparművészek a kora nyári időszakban kiállítással, aukcióval és vásárral várják az érdeklődőket.