Képző
Csudai Sándor nyerte a Hemző Károly-díjat
A fotográfus anyagában háborús tudósítás, képriportok, utcai fotó és drónfelvételek is szerepelnek.
Holdmúzeum 1969 - Művészet és világűr
A Vasarely Múzeum kiállítása a Holdra, mint az egyetemes kultúra egyik legjelentősebb, ikonikus szimbólumára a művészet korábbi korszakaiban született alkotásokkal reflektál.
Képzőművészek kézikönyve
MŰVÉSZLÉT – Kortárs kézikönyv képzőművészeknek címmel jelent meg tanulmánykötet, amely átfogó képet ad a mai képzőművészeti közegről, a hazai és a nemzetközi színtér szereplőiről és fontos elemeiről, összetevőiről.
Cirkusz a Természettudományiban
Egy törékeny balerina, egy dinoszaurusz, egy igazi nehéz fiú, egy gólyalábas, egy magányos herceg és egy foltos méregzsák – ők a Természettudományi Múzeum új, Porondon a kiválasztottak című kiállításának fellépői. Érkezik még egy savanyú és bársonyos finomság, a porondmester pedig egy kék szmokingba öltözött, elegáns rovar lesz.
Összefogással a zebegényi pavilonért
Kevesen tudják, hogy a Dunakanyarban, Zebegényben található egy történelmi épület, a Millenniumi Pavilon.
PlayStation elől a múzeumba
Szeptemberben átadják a Liget nagyjátszóterét, amely csaknem 13 ezer négyzetméteren kínál attrakciókat a különböző korú gyerekeknek. A tervek szerint egy applikációval követhetjük majd, hogy épp’ hányan használják a Liget kínálta lehetőségeket. Az építkezések ütemezéséről, a kutyás élménypark felújításáról és az autók kitiltásáról is kérdeztük Gyorgyevics Benedeket, a Városliget Zrt. vezérigazgatóját.
Színházi látványtervek versenyeznek
Magyarország három installációval vesz részt a Prágai Quadriennálén, a színházi látványtervezők négyévenkénti seregszemléjén.
Hangok a röntgenképről
Nem cirkuszba érkeztünk, mégis varázsdobozokkal találkozhattunk a Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelyen: szélgéppel, hangvarázslóval, szoba méretű szintetizátorral, a régmúlt és a jelen média eszközeivel, sok-sok érdekességgel és nosztalgiázással.
Az önarckép fantomja
A Magyar Nemzeti Galéria frissen megnyílt kamaratárlatán a magyarországi neoavantgarde néhány immár klasszikusnak tekinthető Rembrandt-parafrázisát mutatja be. A múzeum ezzel a válogatással tiszteleg a kiváló művész emléke előtt halálának 350. évfordulója alkalmából.
Elsüllyedt világok szerelmese
Maróti Géza a 20. század elejének sokoldalú, világhírnévre is szert tett, úgynevezett selfmade man magyar alkotók egyike volt. Nagyszerű és egyedi örökséget hagyott az utókorra, mint épületszobrász, iparművészeti tervező, építész.
Először állítják ki Teleki Pál búcsúleveleit
Először állítják ki együtt Teleki Pál gróf búcsúleveleit, melyek a június 7-8-án megrendezett III. Levéltári Pikniken láthatók a Budapest Főváros Levéltárában.
Parallel folyamatok
A hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában Kass János (1927-2010) grafikusművész Parallel folyamatok című gyűjteményes kiállítása nyílik 2019. június 11-én.
Új évad nyílt a Mártélyi Alkotóházban
Szentendrei művészek társaságában nyílt meg az új évad a Mártélyi Alkotóházban 2019. június 7-én.
A leggyakrabban emlegetett magyar feltaláló
Hetvenöt éve, 1943. június 10-én szabadalmaztatták Argentínában a magyar Bíró László József golyóstollát, amelyet a köznyelv angol nyelvterületen ma is biro pen, avagy röviden biro néven emleget.
Értékes kincsekre bukkantak Kecskeméten
Ritka hun kori kerámiatöredékek és egy egyedülálló, avar kori kemence is előkerült egy Kecskeméten zajló építkezés régészeti feltárásakor.