Keresés
Elhunyt Izsák Jenő karikaturista
Életének 72. évében váratlan hirtelenséggel meghalt Izsák Jenő karikaturista, címlapszerkesztő, aki több évtizedes pályafutása során számos napi- és hetilapnál tevékenykedett.
Borbély Alexandra és Kis Hajni is zsűrizi az operatőröket Szegeden
Harminchét alkotás szerepel az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító szegedi nemzetközi filmfesztivál kedden kezdődő versenyprogramjában – közölte Szabó Éva fesztiváligazgató hétfőn.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark az Év Emlékhelye
Az immár tizedik alkalommal odaítélt elismerést pénteken adták át.
Jan Garbarek után újabb világsztárokkal egészült ki a Bartók Tavasz fesztivál végleges programja
Teljessé vált a Bartók Tavasz összművészeti fesztivál programja, a kedden bejelentett fellépők között van Arooj Aftab pakisztáni-amerikai énekes, zeneszerző jazztriója vagy María Pagés spanyol táncművész Seherezáde című táncprodukciója is. A fesztivál április 4-én Budapesten indul, május 18-ig Győr, Pécs és Miskolc is helyszín lesz.
Krasznahorkai László újabb rangos nemzetközi elismerést vehetett át
Stockholmban vehette át a Kulturhuset Nemzetközi Irodalmi Díjat svéd fordítójával, Daniel Gustafssonnal közösen.
Újragondolják a Semmit és a Tragédiát a Budapest Bábszínházban
Nagyszabású születésnapi koncerttel ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját a Budapest Bábszínház vasárnap. A jubileumi eseményen jelentették be a következő évad bemutatóit.
Erre az irodalomórára Babits is rábólintana
A Centrál Irodalmi Zsúr nemcsak tanít, de meg is idézi a Nyugat szellemét. És tán a pogácsát rágcsáló diákok között a következő Ady is ott lapul.
Öt vers a nemzeti összetartozás napjára
Nemzeti identitásunk szöveges reprezentációi nyilvánvalóan nemzeti öntudatra ébredésünkkel egyidősek, ám nagyon érdekes, hogy az önazonosságunk kifejezését hordozó szövegeink a történelem során mikor milyen stílusban, milyen eszközökkel szóltak hozzánk. Jelen összeállításunkban többnyire egy Kosztolányi által szerkesztett antológia lírai darabjai kerültek, amelyek a Trianon utáni közvetlen időszak alkotóinak lírai darabjai.
Február 19-én történt
Thomas Alva Edison fonográfja 1878-ban ezen a napon kapott szabadalmi oltalmat. A különféle harangjátékok, zenélődobozok, gépzongorák már korábban is képesek voltak hangokat visszaadni, de a fonográf megjelenéséig valós hangok rögzítésére és visszajátszására nem volt lehetőség.
Az a növény, amelyik ebben a kertben túlél, egész Magyarországon ki fogja bírni
Zsigmond Vince szerint a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert a szépséget, a csendet és a harmóniát nyújtja, miközben ismeretet is közvetít.
Peller Károly és az Orlai Produkció is ott lesz a Benczúr Kerti Estéken
Június 3-ától egészen augusztus közepéig klasszikus és könnyűzenei, valamint jazzkoncertek, színházi előadások és egyéb programok várják az érdeklődőket a Benczúr Kertben.
Május 21-én történt
Ma ünnepli hetvenhetedik születésnapját Magyarország rock and roll királynője, Dolly. Az eMeRTon-díjas énekesnőt 1980-ban, a Hungária együttesben ismerte meg az ország, majd a legendás formáció feloszlását követően a Dolly Roll zenekarban folytatta. Az ezredfordulót követően szólóalbumai is megjelentek, jelenleg pedig Dolly Plusz nevű együttesével járja az országot.
Május 9-én történt
„A valóság se nem szép, se nem csúf, se nem rossz, se nem jó, sőt, értelme sincs semmi, amíg mi művészek értelmet nem adunk neki, ihlettel, látomással, lelkünk teremtő erejével szépséget, igazságot és jóságot nem lehelünk belé” – fogalmaz a művészet és a valóság kapcsolatáról az 1912-ben ezen a napon született Kossuth- és József Attila-díjas író, Ottlik Géza, az Iskola a határon szerzője.
Április 28-án történt
1947-ben ezen a napon indult útnak Peruból a norvég Thor Heyerdahl expedíciója, amely az inka módra balsafából épített Kon-Tiki tutaj fedélzetén, a Csendes-óceánt átszelve elérte a Tuamotu-szigetcsoportot, és ezzel bebizonyította, hogy Polinézia őslakosai Amerikából is érkezhettek. Heyerdahl 1948-ban megjelent útibeszámolója világszerte nagy feltűnést keltett, hetven nyelvre fordították le és közel ötven millió példány kelt el belőle.
Március 15-én történt
2002-ben ezen a napon nyílt meg a Siklós Mária tervei alapján épült új Nemzeti Színház Budapesten. A nyitóelőadáson Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményét tekinthette meg a közönség Szikora János rendezésében, Ádámot Szarvas József, Évát Pap Vera, Lucifert pedig Alföldi Róbert alakította. A teátrum első igazgatója Schwajda György volt, akinek a nevéhez A Nemzet Színésze kitüntetés megalapítása is köthető.
Február 20-án történt
Ma lenne ötvennyolc éves Kurt Cobain, a zenetörténet egyik legnagyobb hatású rockzenésze, az alternatív rock kilencvenes évekbeli megújulását nagyban előmozdító seattle-i Nirvana zenekar énekese, szövegírója és gitárosa. A mindössze huszonhét évet élt zenészlegendáról Brett Morgen készített filmet.
Február 3-án történt
1997-ben ezen a napon hunyt el Bohumil Hrabal cseh író, a kelet-közép-európai groteszk nagymestere, a Sörgyári capriccio, az Őfelsége pincére voltam és a Szigorúan ellenőrzött vonatok szerzője. Hősei, „az önvilágámítók” sokat beszélő, látszólag lehetetlen figurák, ám különös képzelőerejük a gyakran visszataszító valóságot varázslatos szépségű művészi alkotássá formálja át.
Határtalan fesztiválfíling a Muravidéktől a gyergyói hegyekig
A Mol – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár rendezvénysorozatának száz fesztiváljára több mint egymillió látogatót várnak.
Indul a Virtuózok tizedik évadának nemzetközi fordulója
Öt ország húsz versenyzője lép színpadra a Virtuózok jubileumi évadának nemzetközi elődöntőjében. Magyarországot négy tehetséges fiatal zenész képviseli. A május 16-ai adásban Csákvári Bence és Kelemen Gáspár Ausztria, Montenegró, Szlovákia és Szlovénia klasszikus zenei kiválóságaival együtt mutatkozik be a hírességekből álló zsűri előtt.
Petőfi Sándor sztár lett a pesti Madame Tussauds-ban
Kortárs magyar költőkkel ünnepli a magyar költészet napját a Madame Tussauds Budapest. A produkció vendégei, Karafiáth Orsolya és Kemény Zsófi, a kortárs magyar líra két jelentős alakja Petőfi Sándor viaszfiguráját is meglátogatták a korabeli Pilvax kávéházi hangulatot megidéző díszletben.