Keresés
Augusztus 20. − a legitimáció napja
A rendszerváltás idején komoly vita folyt arról, melyik ünnepünk a fontosabb: augusztus 20. vagy március 15., esetleg október 23. Az ötvenhatos forradalomra emlékező dátum a kommunista diktatúrával való szembenállásunkat hirdette, a negyvennyolcas emléknap a polgári Magyarország megszületését hangsúlyozta, a Szent Istvánra való emlékezés pedig a magyar állam ezeréves kontinuitását állította a középpontba.
Lemezbemutatót és hangversenyt is ajánl a Magyar Művészeti Akadémia
Dubrovay László lemezbemutatója, Mohay Miklós zeneszerző művének ősbemutatója és kortárs magyar dalok hangversenye is szerepel az MMA programjai között.
Újragondolt szegedi papucsok tervezésére írtak ki pályázatot
A legjobb alkotásokból a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában nyílik kiállítás.
Lehunyja sok szemét a ház: búcsú a Csokonai Színház épületétől
Lehunyja sok szemét a ház címmel több mint kéthetes programsorozattal búcsúzik a Csokonai Színház társulata és közönsége a felújítás előtt álló történelmi épülettől.
Ikarus a múzeumban
A Közlekedési Múzeum új időszakos kiállítása nyílt meg a Szent István Király Múzeumban Székesfehérváron.