Keresés
Ötszáz év után újra látogatható a velencei Procuratie Vecchie
Ötszáz év után péntektől a nagyközönség is újra látogathatja Olaszországban a velencei Szent Márk téren álló Procuratie Vecchie (Régi Prokurátus) pazar épületét, a nagy múltú trieszti biztosítótársaság, a Generali történelmi székházát.
650 éves Kodály és Katona szülővárosa
Hogyan éltek, boldogultak és alakították egyéni és közös sorsukat a kecskemétiek az elmúlt 650 évben? Ezt mutatja be a Kecskemét 650 című kiállítás, amely a település egykori védőszentje, Szent Miklós napján nyílt a kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalotájában. A formabontó tárlat feldolgozza a város históriájának közismert eseményei mellett a kevésbé ismert történeteket is.
Barangolás Nagyváradon
Hogy kerül egy barokk korabeli ajtó az élelmiszerboltba, egy zsinagóga pedig a második emeletre? Miért tűnt el az egykori Körös-parti műcsarnok, és mi köze van a finnországi lahti városházának egy nagyváradi bérházhoz? Az idén virtuálisan megtartott Szent László Napokon megtudhattuk.
Alapításának ezeréves évfordulóját ünnepeli a Mont-Saint-Michel-i apátság
Fennállásának ezredik évfordulóját ünnepli a franciaországi Mont-Saint-Michel-i apátság. A legenda szerint Szent Mihály arkangyal 708-ban jelent meg a közeli Avranches püspökének, és meggyőzte arról, hogy építtessen templomot a tengerből kiemelkedő sziklára.
Parcellakövek jelzik a Nemzeti Sírkertbe sorolt sírokat
A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) információs parcellakövekkel jelöli meg az ország azon temetőit, amelyekben a Nemzeti Sírkert részeként védett sírok találhatók. Az első jelölőkövet a keszthelyi Szent Miklós temetőnél helyezték el, ahol tizenkét védett sír található.
Három nyelven csendül fel a Csendes éj hátrányos helyzetű gyerekek közreműködésével
Nehéz anyagi körülmények között élő gyerekek adják elő lovári, angol és magyar nyelven a Csendes éj című klasszikus karácsonyi dalt Lakatos Mónika, Nótár Mary, Takács Nikolas, valamint a Szent Efrém Férfikar közreműködésével a Közös hang programban megjelent felvételen.
Különleges Himnusz-feldolgozás is felcsendül a pápai Haydn Fesztiválon
Az új, multimédiás koncertshow a Budapesti Vonósokkal, valamint meghívott vendégeikkel, Tompos Kátya színésznővel, Navratil Andrea népdalénekessel, valamint a Szent Efrém Férfikarral a Himnusz születésének 200. évfordulója alkalmából jött létre.
Hetvenöt év után teljes pompájában látható a kisszebeni főoltár az MNG-ben
Több évtized után befejeződött a középkori Magyar Királyság egyik legnagyobb és legdíszesebb szárnyas oltára, a kisszebeni Keresztelő Szent János főoltár restaurálása; a késő gótikus remekmű szerdától látható a Magyar Nemzeti Galériában.
125 éve született Thornton Wilder
1897. április 17-én született a wisconsini Madisonban Thornton Wilder amerikai író, a Szent Lajos király hídja szerzője.
Könyvnyomtatás 550 – a magyar könyv szent hagyománya és az MKKE története
A magyar könyvszakma joggal lehet büszke nemes hagyományaira, egy szentnek érzett ügy határozott képviseletére. A több mint kétszáz éves Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése történetére az Ünnepi Könyvhét előtti napokban néhány perc erejéig különösen is érdemes rápillantani.