Keresés
Sokkal több embernek kellene megismernie Nagy László nevét
Dokumentumfilm készült Nagy László költő életéről és életművéről, amelyet március 13-án láthatott először a közönség az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Milyen zene üvölt a román határon csempészáruval fennakadt zenészek kocsijából?
Bár címünk tűnhetne akár egy félresikerült találós kérdésnek is, a Fanfara Complexa épp erre keresi a választ nemrég megjelent, Pașaport Control című albumán. De mi közük van a daloknak az orvhalászathoz, és mitől lehet életveszélyes egy moldvai lagzi? Erről is mesélt nekünk a zenekar, miközben a népzenei hitelesség kérdéskörét is boncolgattuk.
A Müpa, a kulturális fenntarthatóság otthona
„Nagyszüleim a kultúrát nem fogyasztották, hanem ahogy a földet is, művelték. Együtt mulattak vagy gyászoltak, a falu tagjai többek között amatőr színjátszókört, dalárdát működtettek. Ez az én örökségem, és egyben küldetésem kiindulópontja.” Káel Csaba írása.
Montrealban a legjobb film lett a Véletlenül írtam egy könyvet
Lakos Nóra alkotása nyerte a Montreal Nemzetközi Gyerekfilmfesztivál fődíját. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült családi film a hazai közönséget is elvarázsolta: januári bemutatója óta több mint 126 ezer néző váltott rá jegyet, és azóta is szerepel a mozik műsorán.
Szikora János búcsújával indult a vidéki színházigazgatók találkozója
A Vörösmarty Színházban tartotta meg szakmai találkozóját a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete január 9-én Székesfehérváron. Az ország minden szegletéből érkező intézményvezetők a vidéki színházak helyzetéről, a következő időszak kihívásairól tartottak értekezletet.
Rudolf Péter, Rúzsa Magdi és Temesi Ferenc is Prima Primissima díjas
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Illusztrátor Pajtások Szentendrén: tavaszi zsongás a moziklubban
Nyúlfarknyi beszámoló egy kiállítás megnyitóról.
Kortárs kiállítások, tárlatvezetés, workshopok, előadások a Strandon
A Strand Fesztiválon augusztus 22. és 24. között Zamárdiban a koncertek, a cirkusz világa és a Balaton mellett idén is fontos szerep jut a kortárs képzőművészetnek.
A Radiohead klipjének koreográfusa ad víziót a Velencei Biennálé táncprogramjainak
Wayne McGregor, az idén júniusban III. Károly által lovaggá ütött, többszörösen díjnyertes koreográfus és rendező nemzetközi szinten innovatív újításairól ismert. Munkáiban műfajok, fogalmazásmódok, tudományterületek és technológiai vívmányok találkoznak.
Megrongálták III. Károly hivatalos portréját
Állatvédő aktivisták ragasztottak kedden tiltakozó célú szimbólumokat III. Károly király alig egy hónapja felavatott hivatalos portréjára. A galéria, ahol a kép látható, rövid vizsgálat után közölte, hogy a festménynek nem esett baja. Az aktivisták az akciót „derűs epizódnak” szánták.
Tiszteletbeli Arany Pálmát kap Meryl Streep
Meryl Streep amerikai színésznő lesz a 77. cannes-i filmfesztivál megnyitóünnepségének díszvendége: ő fogja megnyitni a május 14. és 25. között zajló seregszemlét, amelyen tiszteletbeli Arany Pálma díjat vehet át.
Március 12-én történt
Tőle tudjuk, hogy az élet kabaré: 1946-ban ezen a napon született a legendás Liza Minelli, az egyik leghíresebb filmmusical, a Kabaré főszereplője. Judy Garland – a szintén híres színésznő – lánya egyike azon kevés művésznek, aki Oscar-, Golden Globe-, Tony- és Emmy-díjat is kapott.
Novemberben telepítik az első MOME-erdőt Garaboncon
20 ezer facsemetét ültetnek el a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem karbonsemlegességet célzó programjának keretében. Az akcióhoz kapcsolódva Anne Therese Gennari, a „klímaoptimizmus” képviselője november 15-én előadást tart Budapesten.
Elindult az első Prózamaraton
Elindult az első ízben megszervezett Prózamaraton csütörtökön délelőtt a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A hét órán át tartó eseményen Az év novellái 2023 antológia 27 szerzője olvas fel műveiből, és beszélget újságírókkal.
Tarr Béla tanítványának filmjét nemsokára itthon is vetítik
A 10. Cinema Niche idén a 29 éves korában, a film befejezése után öngyilkosságot elkövető kínai író és rendező, Hu Po An Elephant Sitting Still című nagyjátékfilmjét hozza Magyarországra: szeptember 9-én a Corvin Moziba, szeptember 22-én Pécsen az Apolló Moziba.
Oláh Patrik nyerte a Fesztiválzenekar és a Főváros közös zeneszerző-pályázatát
A Budapesti Fesztiválzenekar és Budapest Főváros Önkormányzatának közös zeneszerző-pályázatán a Junior Prima díjas Oláh Patrik végzett az első helyen. A második helyezett Bánkövi Gyula zeneszerző-zenei szerkesztő, a harmadik pedig a Virtuózokból is ismert Szüts Apor lett.
Amerikai és cseh fesztiválon is díjazták a Kojot négy lelkét
Tucsonban a zsűri, Libercben a közönség díjazta Gauder Áron animációs filmjét, amely jelenleg is látható a magyar mozikban.
Kiderült, melyik tíz filmet várjuk idén legjobban a mozikba
A Magyar Filmadatbázis idén is felmérte a látogatói aktivitást, hogy kiderüljön, melyik tíz filmet várják a legjobban a hazai nézők 2025-ben. A lista szerint erős a franchise-ok, a folytatások, a hősök és az akció dominanciája, de érezhető a családi filmek vonzereje is. A top tízes listát az Avatar 3 vezeti, de a Mission Impossible – A végső leszámolás és a Superman is dobogós helyen végzett.
Romengo: Ma magad elé húzod a táskád, ha cigányt látsz a buszon, holnap egy jó koncert jut az eszedbe
Stábunk az oláh cigány kultúra zenei örökségéből táplálkozó Romengo együttes két alapító tagját kísérte el az ország északkeleti szegletébe.
Nem kért kegyelmet a huszonhárom évesen kivégzett Szenes Hanna
Nyolcvan éve, 1944. november 7-én végezték ki a nyilas rémuralom alatt Szenes Hanna költőt, az ellenállási mozgalom mártírját, Izrael nemzeti hősnőjét. Naplóját, leveleit és verseit a Szépirodalmi Kiadó jelentette meg 1991-ben.