Keresés
„Nem gondolom, hogy nekünk bármilyen zászlót kellene felmutatnunk” – Turi Attilát, az MMA új elnökét kérdeztük
Számunkra az a kérdés, hogy tudunk-e párbeszédet kezdeményezni – fogalmazta meg az intézmény fő célját Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia frissen megválasztott elnöke, akit a Műcsarnok rekonstrukciójáról és a Magyar Építészeti Múzeum létrehozásáról is kérdeztünk.
Tehetségkutató országjáró körútra indul Snétberger Ferenc és stábja
Tehetségkutató országjáró körútra indul Snétberger Ferenc és stábja, hogy felkutassa a Snétberger Zenei Tehetség Központ idén induló, 13. évfolyamának tehetségeit.
Ryan Gosling játssza az Andy Weir sci-fijéből készülő film főszerepét
Az Amazon MGM stúdióban Phil Lord és Christopher Miller rendezésében születő produkció bemutatásának dátumát 2026. március 20-ra tűzték ki – számolt be róla a deadline.com filmes portál.
Maradjunk annyiban – lélekmaraton Szalai Krisztával
Szalai Kriszta arra a vakmerő merészségre vállalkozott, hogy április 23-án, feszegetve határait négyszer adja elő a Maradjunk annyiban című monodrámát: a Bohém Pinceszínházban háromszor, negyedjére, zárásképp pedig a Marczibányi Téri Művelődési Központban.
Elhunyt Richard Belzer, a Különleges ügyosztály színésze
A hírt Bill Scheft, az amerikai színész barátja közölte a The Hollywood Reporternek nyilatkozva.
Kell értenie a mai tinédzsernek, hogy a faterék miért rajongtak ezért?
A jó slágerben ott kell lennie az itt és most érzésnek, de ezt át tudjuk adni az utánunk következőknek? Egy zenészből a technikai tudás, a személyiség vagy a tömegpszichózis farag korszakos sztárt? Érdemes egyáltalán elemezgetni mindezt? Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró nem biztos ebben.
„Amerikai és magyar vagyok” – Interjú Lincoln Andrással
Lincoln Andrásnak már a szülei is Amerikában születtek. Ő 23 évesen úgy döntött, hogy megtanul magyarul, hogy beszélgetni tudjon magyar nagymamájával és Kárpátalján élő rokonaival, akiket meg is látogatott. Több évet töltött a második hazájának tekintett Magyarországon, amelynek állampolgára is.
És innen már másképp gondoltam a Balatonra
„A pályaudvar tele volt üvöltöző, nevetgélő gyerekekkel, akik közül senkit sem ismertem. Aztán volt rá két hetem, hogy megtudjam, milyenek a városi fiúk, akik lakótelepeken élnek, és akiknek főnök az apjuk. Volt rá két hetem, hogy megtudjam, milyen maga a Balaton, ahol egyik táj belenő a másikba, ahogy az egyik strand belelóg a mellette lévőbe.”
Egy hétvége, két Rómeó és Júlia-bemutató
A Miskolci Nemzeti Színházban hagyományosan, a társulat művészeivel, míg a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a 2024-es Atlantisz Program két győztes diákszínjátszó-csoportjának tagjaival mutatták be Shakespeare klasszikusát.
Van-e igényünk még a mesékre, és átadjuk-e a magunk módján gyermekeinknek mindezt?
Könyvjelző sorozatunkban ezúttal Juhász Anna irodalmár, Serestély Zalán költő és Harmath Artemisz irodalomtörténész, a MeseCentrum programigazgatója mesél az olvasóvá nevelés folyamatairól.
„Amit befektetek, visszakapom” – Lőrinc Katalin testről és lélekről
„Ne indulj ki magadból, te ufó vagy!” – Lőrinc Kati gyakran hallja ezt a mondatot otthon a gyerekeitől. És igazuk van: nemcsak anyaként, hanem művészként és pedagógusként is különleges nő. Túl a hatodik ikszen is táncol, ami már önmagában is ritkaság, de ez csak az egyik unikum vele kapcsolatban.
„Egész életemben utáltam a nyájakat” – Szinetár Miklós Bánffy Miklósról és magyarságról
„Arisztokraták között csak művész, művészek közt csak arisztokrata, politikusnak amatőr, színházvezetőnek politikus – mindig kívül, sehol se otthon, valahol lebegve a dolgok fölött” – így vezeti fel A Nagyúr – gróf Bánffy Miklós című filmjének főhősét Szinetár Miklós.
Hogyan készítsünk időkapszulát?
Ki ne akart volna gyerekkorában kincsre lelni? Kincseket érő emlékeket, tárgyakat összeválogatni és elrejteni még jobb. Az időkapszula-készítés ezt az élményt kínálja, akár idegeneknek, akár jövőbeli énünknek szánjuk.
Bemutatták a Luxemburg grófját a Kecskeméti Nemzeti Színházban
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház pénteken bemutatta a 2022/23-as évad utolsó előadását: a Szente Vajk és Galambos Attila által újrafogalmazott Luxemburg grófja című operettet. A darab nem csupán az évad végéig, de a nyáron, illetve szeptembertől is útján kíséri majd a társulatot.
A magyar kultúra napján megemlékezést tartottak az Országházban
Megemlékezést tartottak a Himnusz születésének 200. évfordulója alkalmából vasárnap az Országházban, ahol irodalmi összeállítással és közös szavalással ünnepelték a magyar kultúra napját.
A bioszférát nem karácsonyi ajándéknak kaptuk, mint kislány a babaházat
Jordán Ferenc szerint a természet nem irányítást, hanem békén hagyást igényel. Vajon képesek vagyunk az ehhez szükséges normaváltásra? Könyvrecenzió.
Tíz meghökkentő anekdota a franciák Shakespeare-jéről – Négyszáz éve született Molière
Molière, ha ma élne, bizonyára celeb lenne, akinek a botrányai maximális profitot hoznának a pletykalapoknak: Börtönbe került az örökös! A saját lányát vette feleségül! Holtan esett össze a színpadon! – harsognák a szalagcímek. De vajon mi a valóságtartalmuk az őt övező legendáknak?
Felszabadító és kemény mester – Rados Ferenc 90 éves
„Meggyőződésem, hogy Rados Ferenc minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze” – írta a kétezres évek elején elején tanítványa, pályatársa, Schiff András. A 90 éves mestert a magyar zeneművészet más kiválóságai is méltatják.
Ismét életre kel a történelem Székesfehérváron
A héten kezdődik és augusztus 20-ig tart a Székesfehérvári Királyi Napok programsorozata, amelyen nemzetközi néptáncfesztivál, fúvós örömzene, katonazenekarok, kertmozi, könnyűzenei koncertek kínálnak tartalmas szórakozást minden korosztálynak.